Társoldalunk:

Bottas zárta az élen az előszezont Barcelonában

2015.03.01., 09:12
rendezés

Vasárnap, az idei tesztidőszak utolsó napján a Williams volt a leggyorsabb, a nyomában Vettellel, aki azonban nem volt olyan gyors, mint Räikkönen szombaton. Maldonado összetörte a Lotust, a Red Bullnak és főleg a McLarennek újabb nehéz napja volt.

Valtteri Bottas megerősítette a Williams második helyét a Mercedes mögött, amikor az előszezoni tesztelés utolsó napját az élen fejezte be. A finn versenyző vasárnapi legjobb ideje a barcelonai összesítésben csak Nico Rosbergétől és Lewis Hamiltonétól maradt el. Mögötte Sebastian Vettel végzett a Ferrarival, míg a McLaren és a Red Bull ismét gondokkal bajlódott.

A tegnapi olajszivárgást követően a McLaren ma délelőtt egy szenzorhiba miatt volt kénytelen kiszerelni a motort az MP4-30-ból. Jenson Button csak percekkel az ebédszünet kezdete előtt hajthatott először pályára, s bár délután megtett további 28 kört, nem volt különösebben aktív, és a szuperlágy gumikon is 2,1 másodperccel elmaradt Bottastól. A McLaren elismerte, hogy állandó műszaki problémákkal küszködött az előszezon folyamán, de azt állították, a csomagjukban óriási a potenciál.

A McLaren ma is gondokkal küzdött - katt a galériához!Forrás: McLaren

„Tavaly láthattuk, hogy az új hajtásláncok bemutatkozása után több csapat hasonló helyzetbe került. Nekünk az idén meg kellett birkóznunk a motor nagyon szűk beépítéséből adódó bonyodalmakkal is" – mutatott rá az istálló versenyigazgatója, Eric Boullier. „Még ha számítunk is a nehéz szezonkezdetre, tudjuk, hogy gyorsan és hatékonyan vagyunk képesek fejleszteni, így idővel kiaknázhatjuk a McLaren-Honda MP4-30-ban rejlő lehetőségeket."

A másik csapat, amelynek a kelleténél korábban be kellett fejeznie a tesztelést, a Lotus volt, miután Pastor Maldonado délután negyed 3 körül kicsúszott a 4-es kanyarnál, és frontálisan a gumifalnak ütközött, megrongálva az autó elejét. A csapat később azt közölte, hogy egy „rendszerhiba" által okozott fékprobléma vezetett a balesethez, amelyben az E23 első vezetőszárnya és futóműve is megsérült.

Ma a Lotusnak és a Toro Rossónak sem volt zavartalan napjaForrás: AFP

„Tudtam fékezni és lassítani, csak nem akkora erővel, mint egyébként lehetséges lett volna" – mondta Maldonado, aki előzőleg főleg aerodinamikai tesztelést végzett. „Az autó nem rongálódott meg vészesen, én pedig jól vagyok, de kár a történtekért, mert délután szerettem volna kipróbálni a lágyabb gumikat, hogy futhassak pár gyors kört." A Lotus technikai igazgatója, Nick Chester a drámai befejezés ellenére elégedett volt a nyolc napos barcelonai tesztsorozat alatt elvégzett munkával.

A Williams a második leggyorsabb

Bottas 1:23.063-as, a szuperlágy gumikon elért ideje 2 tizeddel jobb volt, mint amivel csapattársa, Felipe Massa szombaton 2. lett. Bár ma csak 88 kört teljesített, a Williams, akárcsak az előző két tesztnapon, már jóval a hivatalos leintés előtt befejezte a programját. "'Az egyik legfontosabb dolog, ami kiderült számunkra, hogy az FW37 rendkívül megbízható" - mondta Bottas. "Melbourne-be nagyon ütőképes autóval fogunk elutazni, érdekesen kezdődik majd az idény."

A 2. helyen Sebastian Vettel végzett a Ferrarival, igaz, nem tudta annyira megközelíteni Bottast, mint tegnap Massát Räikkönen, akinek a köridejétől 2 tizedmásodperccel el is maradt. Csapattársához hasonlóan ugyanakkor Vettel is lebonyolított egy versenyszimulációt, bár valamiért meg kellett szakítania egy időre. Délelőtt foglalkozott aerodinamikai teszteléssel, illetve a beállítások csiszolásával is, és úgy érezte, a Ferrari kedvező helyzetből várhatja az idénynyitót.

„A megbízhatóság szempontjából ígéretes, hogy a versenyszimulációnk többé-kevésbé a tervek szerint alakult, noha ezen a téren még van hová javulnunk" – mondta Vettel. „Ami a teljesítményt illeti, a Mercedes egyértelműen jelentős előnnyel vezet, de őket a Williams, a Red Bull és mi szorosan egymás mellett követjük." Elégedett volt a Ferrari tesztprogramjával a technikai igazgató, James Allison, valamint a csapatfőnök, Maurizio Arrivabene is, aki "a koncentrációt és a fegyelmet" tartja a siker kulcsának.

Bottas Vettelt előzte meg a napi összesítésben - katt a galériához!Forrás: AFP/Quique Garcia

A Vettel által emlegetett Red Bullnak egyébként ma nem volt sima napja: Daniel Ricciardo reggel mindössze 10 kört tudott megtenni, mielőtt egy ERS-hiba kivonta a forgalomból az autóját. Ezt sokáig javították, és csak fél 3 körül térhetett vissza a pályára, de utána még 62 kört lehúzott.

A Renault megbízhatósága felől ugyanakkor nem lehetnek nyugodtak, hiszen motorhiba miatt robbant le délután a Toro Rosso is – igaz, a csapatnak sikerült elhárítania a problémát, hogy Max Verstappen a leintés előtt még kimehessen a pályára. A teljes előszezon során a Toro Rossónál csak a Mercedes és a Sauber tett meg több kilométert, és a technikai igazgatójuk, James Key az STR10 teljesítményéről is pozitívan nyilatkozott. „Azt a változatát tekintettük az igazi versenyautónak, amely a harmadik tesztsorozatra készült el, és a számok terén a pályán is ugyanolyan adatokat hozott, mint a szélcsatornában" – jelentette ki Key. „Hogy ez elég lesz-e? A válasszal Melbourne-ig várnunk kell, de egyelőre elégedettek vagyunk, és a pilóták visszajelzései is biztatóak voltak."

A Sauber belehúzott

A legtöbb kört, 159-et, ma a Sauber újonca, Felipe Nasr teljesítette, megdöntve Nico Hülkenberg egy nappal korábbi rekordját, miközben lebonyolított egy versenyszimulációt is a Ferrari-motoros C34-gyel, valamint gyakorolta a rajtolást és a kerékcserét. A brazil a szuperlágy gumikon elért idejével a 3. helyen végzett, és az istálló vezető versenymérnöke, Giampaolo Dall'Ara elmondta, hogy a teljes előszezoni programjukat kipipálták.

A Force India új autója csak az utolsó tesztre készült el, de kapásból annyira megbízható volt, hogy két és fél nap alatt is ugyanannyi (kb. 1700) kilométert tettek meg vele, mint a McLaren-Honda az egész, tizenkét napos előszezonban. „Az autóban töltött első napom jól ment. Sok kört tölthettem a pályán, és a hangulat a csapatnál kellemes volt" – árulta el Sergio Pérez, aki a szuperlágy gumikon 2 tizedre közelítette meg Nico Hülkenberg tegnapi legjobbját. „Nem titok, hogy lépéshátrányba kerültünk, de optimista vagyok: tudjuk, hogy milyen irányba kell tovább haladnunk, és rövid idő alatt rengeteg adatot gyűjtöttünk."

A Force India két és fél nap alatt annyi kilométert tett meg, mint a McLaren tizenkettő alatt - katt a galériához!Forrás: AFP/Quique Garcia

Miután az előző két napot az élen fejezte be, a Mercedes ezúttal nem villogott: Nico Rosberg, akinek pénteki, 1:22.792-es köre a teszt legjobbja volt, nem is futott rövid etapot. Rosberg szerint az erős szél ma éppolyan gondokat okozott, mint múlt vasárnap, amikor Fernando Alonso balesetet szenvedett miatta, de „bízunk benne, hogy jó autónk van" – tette hozzá. „Teljesítettük a tesztprogramunkat, ami nagyon örömteli. Nem akadt komolyabb gondunk. Egyszer azt hittük, ki kell szerelnünk a sebességváltót, ám erre végül nem volt szükség, és folytathattuk a körözést."

Rosberg ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a Mercedes a feltételezett előnye ellenére „rajta tartja a szemét a riválisokon." Az előszezon során a címvédő istálló tette meg a legtöbb (6116) kilométert, a versenyzők közül pedig Rosberg töltötte a legtöbbet (3463-at) a pályákon.

A csapatok aktív felkészülése ezzel lezárult: a március 15-i, idénynyitó Ausztrál Nagydíjig már csak a főhadiszállásukon fejleszthetik az autóikat.

A négy napos barcelonai teszt statisztikái itt érhetőek el.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

Origo
18:35

Az összesített statisztikák

Az összesített időeredmények alapján a Mercedes, a Williams és a Ferrari két-két versenyzője végzett az első hat helyen az előszezon utolsó tesztsorozata során. De ki tette meg a legtöbb kört az elmúlt négy nap alatt? Nem talált...

Origo
18:01

A 2015-ös előszezonnak vége!

Ennyi volt, kérem szépen! A tesztelés a pályán befejeződött. A legtöbb kört ma Nasr tett meg, az élen Bottas végzett, a nyomában Vettellel, aki azonban elmaradt Räikkönen tegnapi idejétől. Köszönjük a figyelmet a mai tesztnap, illetve az egész előszezon alatt, de ne menjenek messzire! Mindjárt jelentkezünk a teljes eredménylistával, aztán majd a részletes összefoglalóval is.

Origo
17:59

Vettel megint a pályán

Azt hihettük volna, a versenyszimuláció elég volt neki, de még egy körre kidugta az orrát a bokszból.

Origo
17:56

A Ferrari végzett a versenyszimulációval

Jól kicentizték, de összejött nekik: Vettel utolsó etapja a jelöletlen (közepes) téligumikon 25 kör hosszú volt, és még a végén is 1:29.7/8-as időket futott.

Origo
17:52

Verstappen megelőzte Ricciardót

A szuperlágy gumikon nem egészen 2 tizedet javított a korábbi idején, de ez is elég volt a helycseréhez. Vettel a jelek szerint épp most fejezte be a versenyszimulációját.

Origo
17:51

Négyen köröznek

Az utolsó tíz perchez érve Vettel, Verstappen, Ricciardo és Pérez van kint a pályán. A Red Bull a délelőtti ERS-hiba után egész jól gatyába rázta a napját, ami nem mondható el a McLarenről: ők ma is csupán 30 körig jutottak.

Origo
17:49

Milyen takargatnivalója van a Mercinek?

Úgy tűnik, nem akarják, hogy a kívülállók bepillanthassanak a paravánok mögé. Rosberg most is a pályán van, elvileg a rajtolást gyakorolja.

Origo
17:42

Nasr az új körrekorder

159 kört tett meg ma, vagyis eggyel többet, mint Hülkenberg tegnap. Ennyit senki más nem ment egyetlen nap alatt a tesztszezonban. Vettel lassan a versenyszimulációja végéhez ér.

Origo
17:39

Verstappen javít

Két lépcsőben 1:24.702-re faragta le az idejét a szuperlágy Pirelliken, ezzel megszerezte az 5. helyet Ricciardo mögött. A Toro Rosso legjobbja Barcelonában továbbra is Sainz tegnapi 1:24.191-es köre.

Origo
17:31

Rosberg a rajtolást gyakorolja

A Mercedes minden percet kihasznál: a német versenyző a már használt lágy gumikon a rajtokat gyakorolja a teszt utolsó fél órájában. A Lotus viszont a jelek szerint feladta, hogy megjavíthatja Maldonado összetört autóját.

Origo
17:29

A Ferrari elérte a céljait

Mielőtt távozott Barcelonából, a csapat főnöke, Maurizio Arrivabene azt mondta, a Ferrari elérte az előszezonra kitűzött céljait. "Az SF15-T a várakozásoknak megfelelően működik. Kimi szerint, aki vezette a tavalyi autónkat is, előrelépés, és Sebastian is elégedett vele" - állította. "Ugyanakkor mindkét lábbal a földön kell maradnunk, mert nyilvánvaló, hogy a többiek sem aludtak. Egyértelműen a Mercedes van elöl, de nekünk magunkra kell koncentrálnunk. Pillanatnyilag csak durván tudjuk felmérni a helyzetünket az ellenfeleinkhez képest, mert tudjuk, hogy mindenki más programot követ." Arrivabene hozzátette, hogy "a koncentrációt és a fegyelmet" tartja a siker kulcsának, amit a csapat tudomására is hozott.

Origo
17:20

Megjavították az STR-t

Legutóbb motorhiba miatt állt meg, de a Toro Rosso helyrepofozta, így Verstappen az utolsó 40 percben még folytathatja a munkát.

Origo
17:18

A Ferrari legutóbbi etapja

A közepes gumikon Vettel 17 kört tett meg, a köridejei az Auto Motor und Sport szerint így alakultak: 1:29.7, 1:29.7, 1:29.8, 1:29.8, 1:30.2, 1:30.1, 1:. 30.0, 1:30.6, 1:30.6, 1:31.1, 1:30.9, 1:30.7, 1:31.0, 1:31.0, 1:31.9, 1:31.7. A gumik elhasználódása jelentősnek tűnik. Vettel a kerékcseréje után a jelöletlen (téli, szintén közepes) keveréken folytatta.

Origo
17:15

Vettel is elérte a 100-at

A versenyszimulációja közben belépett az exkluzív klubba, amelyben egyelőre négyen vannak: rajta kívül Nasr, Rosberg és Pérez. Vettel továbbra is a közepes gumikon köröz, míg Nasr a lágyakon, Ricciardo pedig a keményeken van kint. A levegő még mindig 18 fokos, de az aszfalt már csak 23.

Origo
17:08

A sorrend

Szűk két órával az előszezon vége előtt így állunk:

1. Bottas (Williams FW37) 1:23.063 - 89 kör
2. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:23.469 - 97 kör
3
. Nasr (Sauber C34) 1:24.023- 144 kör
4. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:24.638 - 49 kör
5
. Pérez (Force India VJM08) - 1:25.113 - 120 kör
6
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 130 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:25.327 - 29 kör
8. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 68 kör
9. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 35 kör

Origo
17:04

Egyetlen motort használt el a Mercedes

Döbbenetes adat: Toto Wolff a Sky Sportsnak azt állította, hogy a csapata az egész előszezont egyetlen - igaz, többször felújított - motorral teljesítette. Ha jól számoljuk, tegnapig 5427 km-t tettek meg! A Hondánál alighanem elsírják magukat, ha ezt meghallják. Ők vajon hány motort selejteztek le ebben a tizenkét napban? Kevesebb, mint kétezer km alatt...

Origo
16:54

Button javít

A szuperlágy gumikon 1:25.327-re faragta le az idejét, Ez 2,2 mp-vel rosszabb, mint amit a Williams tudott ugyanezzel a keverékkel... Úgy tűnik, Vettel a közepes Pirelliken folytatta a versenyszimulációját a szünet után, míg Rosberg most a lágyakon teljesít egy etapot, de nem javított az előző idején.

Origo
16:51

A Red Bull kormánya

Erről a képről kiderül, hogy melyik gomb mire való. Csak egy méregdrága kontroller, nem?

Origo
16:46

Vettel újra pályán

Megtett egy ki/be-kört, aztán, visszatért a bokszba, de most újra a pályán van.

Origo
16:37

A Williams előszezonjának vége

Bottas - akinek van rá esélye, hogy a mai nap végéig megtartsa az 1. helyet - már interjút ad a paddockban. A Williams tegnap is hamarabb végzett, és ezzel végleg befejezte a tesztelést az idény kezdete előtt. A következő állomás: Melbourne!

Origo
16:35

Nasr befejezte a versenyszimulációját

Összesen 144 kört tett meg ma - mág 14 hiányzik ahhoz, hogy megdöntse Hülkenberg tegnapi rekordját.  A Sauber utolsó etapja (hála a csökkenő üzemanyagszintnek is persze) nem tűnik rossznak: 1:29.9, 1:29.8, 1:30.6, 1:30.5, 1:30.3, 1:30.3, 1:30.0, 1:30.1, 1:30.2, 1:30.0, 1:30.6, 1:30.2, 1:30.1, 1:30.0, 1:30.5, 1:30.2, 1:30.1, 1:30.6, 1:30.6, 1:30.3, 1:30.5, 1:30.1.

Origo
16:28

A Mercedes nem villog

Rosberg megint a kemény gumikkal van a pályán: egész nap csak ezeket, valamint a standard és a téli keverékű közepeseket használta. A köridőkkel nem igazán foglalkoznak; persze minek is? Rajta kívül Nasr és Ricciardo körözget még.

Origo
16:22

Már hárman túl a 100 körön

Nasr 138-cal vezet, de már Rosberg (106) és Pérez (102) is átlépte a határt. Úgy tűnik, a Ferrari versenyszimulációja tényleg megszakadt valamiért: amióta legutóbb kiállt a bokszba, Vettel nem folytatta a körözést.

Origo
16:14

Ilyen a gyereket sétáltató F1-es pilóta

Romain Grosjean arcáról a jelek szerint nehéz letörölni a mosolyt... Nem csoda: ezen a képen úgy tűnik, mintha a fülhallgatózsinórját használná cipőfűzőnek.

Origo
16:13

Vettel a bokszban

Hogy miért, azt nem tudjuk: még lett volna 47 köre. Lehet, hogy csak kereket cserél, bár az utóbbi etapja a közepes gumikon elég rövid volt: 1:31.1, 1:31.4, 1:31.3, 1:31.2, 1:31.1, 1:31.4, 1:31.1, 1:31.5. Rosberg körönként 6-8 tizeddel jobb tempót diktált: 1:30.7, 1:30.5, 1:30.6, 1:30.6, 1:30.3, 1:30.6, 1:30.6.

Origo
16:06

A sorrend

Már nem egészen két óra van hátra. Ricciardo - ismét a lágy gumikon - nemrég még tovább javított, úgyhogy most ez a helyzet:

1. Bottas (Williams FW37) 1:23.063 - 85 kör
2. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:23.469 - 81 kör
3
. Nasr (Sauber C34) 1:24.023- 129 kör
4. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:24.638 - 28 kör
5
. Pérez (Force India VJM08) - 1:25.113 - 93 kör
6
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 106 kör
7. Button (McLaren MP4-30) 1:25.994 - 23 kör
8. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 68 kör
9. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 35 kör

Origo
16:03

Nasr előző etapja

Az Auto Motor und Sport szerint így alakult a kemény gumikon. 24 kört tett meg: 1:31.4, 1:31.2, 1:31.0, 1:30.8, 1:30.8, 1:31.0, 1:31.0, 1:31.2, 1:31.2, 1:31.2, 1:31.6, 1:31.7 , 1:31.8, 1:317, 1:31.8, 1:31.9, 1:31.9, 1:31.9, 1:32.3, 1:32.1, 1:32.0, 1:32.1, 1:32.4, 1:32.0, 1 :32.4. A következő etapjára is a kemény Pirelliket kapta meg. Vettel a közepeseket használja éppen a saját versenyszimulációjához.

Origo
16:00

Pakol a Lotus és az STR

Még egyik csapat sem erősítette meg, hogy ma már nem tudnak visszatérni a pályára, de ez elég valószínűnek tűnik, mert az Autosport szerint mindketten elkezdték szétszedni a motorhome-jaikat. Rajtuk kívül most csak a Mercedes és a McLaren nincs a pályán.

Origo
15:57

McLaren-Red Bull holtverseny

Már ami a mai körök számát illeti: Ricciardo és Button is 23 kört tudhat a neve mellett, és jelenleg mindketten a garázsban vannak. Nemrég Rosberg is átlépte a 100 körös határt - már nem kérdés, hogy az előszezoni kilométerháborút a Mercedes nyeri.

Origo
15:50

Vettelnek még 60 köre van

A versenyszimulációjából ennyi lehet hátra a bokszutcai táblája szerint, amely visszafelé számol. Közben Pérez visszatért a bokszba a a hosszú etapja után. Az Auto Motor und Sport azt írja, az etapja a közepes gumikon így nézett ki: 1:31.8, 1:31.7, 1:32.1, 1:32.2, 1:32.1, 1:32.3, 1:32.5, 1:32.5, 1:32.1, 1:33.6, 1:33.0, 1:32.8, 1:32.8, 1:33.0, 1:32.9, 1:33.1. Az üzemanyagszint ismerete nélkül nehéz megítélni, hogy ez mennyire jó.

Origo
15:44

Az STR-nek motorhibája volt

A Toro Rosso ezért állt meg nemrég a pályán. Még bíznak benne, hogy Verstappen a hátralévő bő két órában visszatérhet a pályára.

Origo
15:38

Vettel újra pályán

A közepes gumikon tért vissza, miközben Nasr már a 110. körében tart. Pérez és Button is a pályán van - az utóbbi az imént 1:25.994-re javított, amivel megelőzte Verstappent. A körök számában Ricciardo az ellenfele, őt hamarosan utolérheti.

Origo
15:29

Pérez is versenyszimulációt teljesít?

A Force India még annyira új, hogy ez bravúr lenne, de az biztos, hogy fel kell gyorsítaniuk a programjukat, és Pérez egy hosszú etapban jár a közepes gumikon. A VJM08 ma is megbízható eddig.

Origo
15:25

Tovább köröz a Ferrari

Feltehetően Vettel is megkezdte a versenyszimulációját, de most kiállt a bokszba. Ugyanúgy a kemény gumikat használta, mint Nasr, aki időközben átlépte a 100 körös határt. Ricciardo csak most vág neki a 20-adiknak ma.

Origo
15:19

A Ferrari új légkulcsa

A csapatok odafigyelnek a részletekre: a szerszámokat is folyamatosan fejlesztik. A légkulcs működése befolyásolja a kerékcserék hosszát és biztonságát, úgyhogy nem véletlenül foglalkoznak vele.

Origo
15:16

Ricciardo javít

1:25.060-ra, amivel marad a 4. helyen. Ezt az idejét ugyanúgy a lágy gumikon érte el, mint az előzőt. Barcelonában nagyon kellemes lett az idő: 20 fok van, és az aszfalt 33 fokos.

Origo
15:15

Zöld zászló

A lerobbant Toro Rossót visszaszállították a bokszba, hatan - Nasr, Ricciardo, Pérez, Rosberg, Button és Vettel - ki is mentek a pályára. Már nem egészen három óra maradt az előszezonból.

Origo
15:06

A sorrend

Ez jó alkalom arra, hogy áttekintsük a sorrendet, amely öt órányi tesztelés után így fest:

1. Bottas (Williams FW37) 1:23.063 - 63 kör
2. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:23.469 - 54 kör
3
. Nasr (Sauber C34) 1:24.023- 91 kör
4. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:25.103 - 16 kör
5
. Pérez (Force India VJM08) - 1:25.113 - 67 kör
6
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 82 kör
7. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 67 kör
8. Button (McLaren MP4-30) 1:26.832 - 13 kör
9. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 35 kör

Origo
15:03

Újabb piros zászló

Úgy tűnik, Verstappen leparkolta a Toro Rossót a szervizútra, talán a 12-es kanyarnál. A tréler már ott van a helyszínen - Nasrnak megint félbeszakadt a versenyszimulációja...

Origo
14:54

Ricciardo feljebb lép

A lágy gumikon 1:25.103-as kört futott, ezzel megkaparintotta a 4. helyet Nasr mögött - ám rögtön utána visszagurult a bokszba. Pérez és Verstappen viszont még kint van a pályán.

Origo
14:52

Eközben a tengerparton...

Hamilton a kutyájával, Roscoe-val lazít, és ezt nem átall azoknak is az orra alá dörgölni, akik egy billentyűzet fölé görnyednek naphosszat. #bestdog? Naná!

Origo
14:50

Visszatérhet-e a Lotus?

Maldonado előbbi balesete után a csapatnál jelenleg a kárt mérik fel, hogy kiderítsék, van-e esélyük helyrehozni az autót a délután vége előtt. Így nézett ki a kicsúszás után:

Origo
14:48

A Sauberé a legtöbb kör

Nasr alighanem már a versenyszimulációjában jár, a kemény gumik vannak az autóján. Már 86 kört teljesített ma, ezzel megelőzte Rosberget. Button még mindig körözget a McLarennel.

Origo
14:44

Ricciardo javított

Az előbb, amikor megtette első délutáni köreit, úgy 1 tizedet lefaragott az idejéből is, de azóta megint a bokszban van. Button pedig e pillanatban, a lágy gumikon elmozdult a tabella aljáról: megelőzte Maldonadót, de Bottashoz képest még 3,7 mp a hátránya.

Origo
14:35

Megjavították a Red Bullt is

Ricciardo az ERS-hiba miatt reggel óta nem járt a pályán, de most kiment. A lágy gumik vannak az autóján. Button zsinórban 4 kört teljesített, mielőtt visszatért a bokszba.

Origo
14:30

Button feliratkozik a tabellára

Az első mai körideje 1:28.391, amivel az utolsó helyen áll. Vettel visszatért a bokszba, viszont Nasr, Pérez, Rosberg és Verstappen is kint van.

Origo
14:27

Pályán a Ferrari és a McLaren

Vettel és Button az első, akik kihasználják a lehetőséget. Nasrnak nem jött jól Maldonado balesete: alighanem a versenyszimulációja szakadt meg miatta.

Origo
14:25

Zöld zászló

A gumifalat helyrepofozták, a bokszkijáratnál zöldre váltott a lámpa. Az aszfalt egyébként már 29 fokos - ennél melegebb az előző hét tesztnapon sem volt.

Origo
14:18

Orral ment a gumifalnak

Egyelőre ez a legjobb kép a balesetről:

Origo
14:16

A Lotus összetört

Legalábbis megsérült, amikor Maldonado kicsúszott, mégpedig a pálya tájékoztatása szerint a 4-es kanyarnál. A sportbírók és egy tréler már a helyszínen vannak.

Origo
14:13

Piros zászló

Upsz! Na, ki miatt? Úgy tűnik, Maldonado a gumifalban kötött ki a Lotusszal.

Origo
14:09

Pályán a McLaren!

A reggeli szenzorhiba után Button ma csak 2 kört tett meg, de most újra a pályán van - illetve volt, mert 2 újabb kör után visszatért a bokszba. Időeredménye még mindig nincs.

Origo
14:07

Vettel a beállításokkal foglalkozott

Bár megtett két sprintet is a szuperlágy gumikon az ebédszünet előtt, a Ferrari délelőtti összefoglalója nem említ időmérő-szimulációt: azt írják, a német versenyző Räikkönen tegnapi programjához csatlakozva aerodinamikai teszteket végzett, valamint a beállításokkal foglalkozott. Délután ő is le fog bonyolítani egy versenyszimulációt.

Origo
14:03

Ketten vannak a pályán

Bottas és Nasr hajtott ki rá. Az Autosport szerint beindították a Red Bull motorját is - Ricciardo délelőtt csak 10 kört tett meg, mielőtt egy ERS-hiba a garázsba kényszerítette.

Origo
13:59

Zöld zászló!

Egyelőre senki nincs a pályán, de Nasr már az adatokat tanulmányozza a délutáni versenyszimulációja előtt:

Origo
13:49

Beállítási gondokkal küszködik a Mercedes

Gyorsak ugyan, de náluk sem stimmel minden. Az utóbbi két napban Rosberg és Hamilton is ugyanarra panaszkodott.

Origo
13:03

A délelőtti részeredmény

Megkezdődött az ebédszünet, négy órányi tesztelés után így fest a tabella. Az első négy helyezett már a szuperlágy gumikon érte el a legjobbját:

1. Bottas (Williams FW37) 1:23.063 - 46 kör
2. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:23.469 - 52 kör
3
. Nasr (Sauber C34) 1:24.023- 73 kör
4
. Pérez (Force India VJM08) - 1:25.113 - 54 kör
5
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 69 kör
6. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 49 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.587 - 10 kör
8. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 35 kör
9. Button (McLaren MP4-30) - 2 kör

Origo
12:59

Vettel majdnem javított

A szuperlágy gumikon megtett második próbálkozása során az első szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, de végül 18 ezreddel elmaradt az előző körétől. Az időmérő-szimulációjának ezzel alighanem vége - délután feltehetően ő is éppúgy lebonyolít majd egy versenyszimulációt, mint tegnap Räikkönen.

Origo
12:57

Szenzorgondjai voltak a McLarennek

Az Autosport szerint emiatt ki kellett szerelni az autóból a motort. De legalább betartották az ígéretüket: még az ebédszünet előtt kigurultak a garázsból. Épphogy!

Origo
12:55

Nagy a forgalom az ebédszünet előtt.

Vettel az előbbi sprintje után ismét a szuperlágy gumikkal ment ki, de nem javított. Bottas, Pérez és Verstappen is kint van, sőt - ha hiszik, ha nem! - a McLaren is megtett 2 kört!

Origo
12:49

Vettel feljön másodiknak

1:23.469-es kört fut a szuperlágy gumikon, ami nem egetverő eredmény. Bottastól 4 tizeddel elmarad, és Räikkönen tegnapi szuperlágyas körénél is 2 tizeddel lassabb.

Origo
12:46

A Red Bullt is szerelik

A reggeli ERS-hiba a jelek szerint nem oldódott meg, mert Ricciardót azóta nem láttuk a pályán. Rosberg és Verstappen a kemény gumikon van kint, most Vettel próbálkozik a szuperlágyakkal...

Origo
12:39

Pérez megelőzi Rosberget

Ő is beveti a szuperlágyakat, és feljön Bottas meg Nasr mögé a 3. helyre. De ezt nem sokáig élvezheti, Vettel ugyanis - még mindig a lágy keveréken - azonnal beférkőzik elé, 1:24.078-as kört futva a Ferrarival. Ez még 8 tizeddel lassabb Räikkönen tegnapi legjobbjánál. Az aszfalt már 27 fokos - ennél sokkal melegebb egyik napon sem volt.

Origo
12:36

Az új McLaren sokkal jobb...

...lenne, ha ki tudnának menni vele a pályára. Kevin Magnussen tegnap csak 39 kört futhatott vele, de pozitív tapasztalatokról számolt be. "Teljesen más autó, mint a tavalyi volt. Olyan, mintha semmi közük nem lenne egymáshoz" - mondta a Sky-nak. "Sokkal következetesebben viselkedik, nem okoz olyan sok meglepetést, mint az elődje. Kellemesebben vezethető. Nagyon tetszik - az alapjai mindenképpen jónak tűnnek. Persze még sokat kell dolgozni rajta, de a McLarennek remek autója lesz, ha ebbe az irányba haladnak tovább."

Origo
12:30

Nasr beveti a szuperlágyakat

És azonnal 7 tizedet javít korábbi, lágy gumis idején, 0,960 mp-re megközelítve Bottast, aki szintén a szuperlágy Pirelliken biztosította be magának az 1. helyet. Vettel is gyorsult egy másodpercet: a lágy gumikon 1:25.552-re faragta le az idejét, és megelőzte Pérezt. Egy hosszabb etap során ez nem is rossz.

Origo
12:28

Beindították a McLaren motorját

A Sky riportere, Rachel Brooks szerint a paraván mögül végre motorhang hallatszik, de az autó egyelőre nem gurult ki a garázsból.

Origo
12:24

Pérez körei a lágy gumikon

Az Auto Motor und Sport szerint így alakultak:  1: 26.6, 1: 36.1, 1: 27.5, 1: 28.2, 1: 28.8. A kopás elég gyorsnak tűnik, de a Force India még nagyon új, a beállításait nyilván nem volt idő optimalizálni. Egy meglehetősen hosszú szünet után végre a Ferrari is visszatért a pályára.

Origo
12:18

Nasr lefarag az idejéből

Csak egy tizedet, de javított, így már "alig" 1,652 mp-re van lemaradva Bottastól. Ezt a körét is a lágy gumikon futotta. Rajta kívül még Rosberg körözget most, az ő autóján a közepes Pirellik vannak.

Origo
12:12

Megélénkült a forgalom

Az iménti csend után most öten vannak kint: Bottas, Nasr, Rosberg, Pérez és Maldonado. Még háromnegyed óra van hátra a délelőtti tesztből, az aszfalt már 24 fokos.

Origo
12:11

Így ültek a ferrarisok a tribünön

Ez volt az a bizonyos provokáció. Azért ez nem gyakori látvány, de vicces, hogy a szurkolók egy része rájuk sem hederít - vajon zavarukban?

Origo
12:09

A sorrend

Három óra tesztelés után így fest a tabella:

1. Bottas (Williams FW37) 1:23.063 - 34 kör
2
. Nasr (Sauber C34) 1:24.852- 57 kör
3
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 46 kör
4. Pérez (Force India VJM08) - 1:26.074 - 37 kör
5. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 34 kör
6. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:26.501 - 36 kör
7. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.587 - 10 kör
8. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 29 kör
9. Button (McLaren MP4-30) - 0 kör

Origo
12:05

Nasr megszerzi a 2. helyet

A Sauber is elismeri, hogy "rövid etapokat" teljesít a lágy gumikon. 1:24.582-re javított, de Bottas (szuperlágy Pirelliken elért) idejétől így is 1,8 mp-re van. Most senki más nincs a pályán.

Origo
12:03

Még mindig szerelik a McLarent

Tegnap olajszivárgás akadályozta őket, ma "rendszerellenőrzésre" hivatkoztak, de azt ígérték, még a délelőtt ki tudnak majd menni a pályára. Hát, igyekezniük kell, mert már csak 55 perc maradt az ebédszünetig. Az MP4-30 még mindig a szerelőbakon áll, dolgoznak rajta.

Origo
12:01

Érdekes szenzor a Red Bullon

Talán egy Pitot-cső lehet az első szárny elején. Egy versenyhétvégén tuti szabálytalan lenne, mert belegondolni is rossz, mit történne, ha ez a nyúlvány találkozna egy gumival! A Red Bull egyébként még mindig az ERS-hibával bíbelődik, Ricciardo reggel óta nem volt kint.

Origo
11:58

A Ferrari-főnök kisétált a szurkolók közé

Maurizio Arrivabene a Reuters szerint Bernie Ecclestone-t akarta provokálni a barcelonai teszten végrehajtott gerillaakció révén: a tesztpilótával, Esteban Gutiérrezzel és a sportigazgatóval, Massimo Rivolával egyszerűen kisétált az egyik tribünre, és elkezdett beszélgetni az ott üldögélő emberekkel. Ezt reakciónak szánta arra a pletykára, hogy Ecclestone az idén szigorítani akarja a paddock-belépők kiadását, még tovább szűkítve az F1 legbelső szentélyébe beengedett kiváltságosok körét.

Arrivabene szerint az exkluzivitás nem azt jelenti, hogy mindenkit ki kell zárni a paddockból. "Azt mondtam a srácoknak, hogy oké, ha a paddock üres lesz, el kell kezdenünk arra edzeni, hogy kiüljünk a szurkolók közé a tribünre" - magyarázta. "Jó tapasztalat volt, mert az emberek nagyon tájékozottak voltak. Tisztelettudóan viselkedtek, csak közös képeket kértek."

Origo
11:48

Pérez felkapaszkodik a dobogóra

Már úgy értjük, a képzeletbelire. A lágy gumikon 1:26.074-es kört futott, amivel megelőzte Verstappent. Ez még messze van Hülkenberg tegnapi, 1:24.939-es eredményétől.

Origo
11:42

Bottas megfutja a Williams legjobb körét

A szuperlágy gumikra váltott, és 1:23.063-ra faragta le a csapat legjobbját. Ezzel 2 tizeder vert Massa tegnapi eredményére, Hamiltonétól viszont (amit a Mercedes a lágy keveréken ért el) 4 századdal elmaradt, Rosbergétől pedig még 3 tizedre van.

Origo
11:36

Eddig és ne tovább!

Erről beszéltünk az előbb: a kerékcserére érkező versenyzőnek nagyon pontosan kell megállnia, hogy ne veszítsen időt. A Mercedes garázsa elé felfestettek egy vonalzót is, hogy lássák, Rosberg mennyt téved a megérkezéskor.

Origo
11:34

Melbourne-ben már készülnek a nagydíjra

Mint évről évre mindig, a helyszínt alkalmassá kell tenni az F1 fogadására, ami most azért sem könnyű, mert "óriási viharok" pusztítottak a környéken:

Origo
11:30

Bottas odateszi magát

A Williamsre feltették a lágy gumikat, és rögtön 1:23.859-re is javított velük, ami a 19 fokos aszfalton nem olyan rossz. Pérez is a lágyakon volt kint az imént, de ő nem ért el a korábbinál jobb időt. Rosberg most nem a téli, hanem a rendes közepes Pirelliken tért vissza a pályára - a hátránya már 1,3 mp Bottashoz képest. Az idő egyébként még mindig felhős, de már a Nap is látszik néha.

Origo
11:27

Már Nasr a legszorgalmasabb

45 kört teljesített ma, néggyel többet, mint Rosberg. Egy ideig Vettel vezette a kilométerlistát, de az utóbbi egy órában kevesebbet járt a pályán, így hátraesett.

Origo
11:22

Bottas tovább javít

Ismét a közepes keverékű téligumikon ment pár századdal gyorsabban, mint a legutóbb, úgyhogy már 1:25.076 a nap eddigi legjobbja. Közben Pérez is futott egy elég jó kört a Force Indiával, megelőzve Vettelt a 4. helyen. A Red Bull és a McLaren továbbra is a bokszban vesztegel.

Origo
11:14

Vettel megelőzi Ricciardót

Miközben a Red Bullt javítják, a Ferrari a közepes gumikon lefaragott pár tizedet az eddigi legjobbjából, így most 1:26.501-gyel a 4. helyen áll. Vettel bement a bokszba, majd rögtön vissza is tért a pályára, ahol Bottashoz és Verstappenhez csatlakozott.

Origo
11:12

Az eddigi legjobb idők

Egy kis áttekintés a barcelonai tesztelés első hét napjáról:

1. Rosberg (Mercedes) 1:22.792
2. Hamilton (Mercedes) 1:23.022
3. Massa (Williams) 1:23.262
4. Räikkönen (Ferrari) 1:23.276
5. Bottas (Williams) 1:23.995
6. Grosjean (Lotus) 1:24.067
7. Nasr (Sauber) 1:24.071
8. Sainz (Toro Rosso) 1:24.191
9. Ericsson (Sauber) 1:24.276
10. Maldonado (Lotus) 1:24.348

Kíváncsian várjuk, hogy ma kinek sikerül javítania.

Origo
11:07

Bottas átveszi a vezetést

A jelöletlen (közepes keverékű) téligumikon 1:25.099-re szorítja le a mai etalont, 87 ezredet verve Rosbergre, aki korábban ugyanilyen Pirelliken érte el az idejét. Most Vettel, aki már 30 kört teljesített ma, egyedül van a pályán.

Origo
11:05

A sorrend

Két óra után így fest a tabella:

1. Bottas (Williams FW37) 1:25.099 - 24 kör
2
. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.186 - 34 kör
3. Verstappen (Toro Rosso STR10) 1:26.267 - 27 kör
4. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.587 - 10 kör
5
. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:26.639 - 30 kör
6
. Nasr (Sauber C34) 1:27.353- 38 kör
7. Pérez (Force India VJM08) - 1:28.016 - 23 kör
8. Maldonado(Lotus E23) 1:28.272 - 27 kör
9. Button (McLaren MP4-30) - 0 kör

Origo
11:00

Elromlott a Red Bull

A csapat a Twitteren azt írja, a napjuk biztatóan kezdődött, de közbeszólt az ERS hibája. Most vizsgálják.

Origo
10:58

Verstappen közepes etapot fejezett be

A lágy gumikon 10 kört teljesített, az időeredményei a végére már 1:32 fölé csúsztak. Maldonado az előbb 1:28.272-re javított, de így is maradt az utolsó helyen, ha Buttont nem számítjuk.

Origo
10:56

Lassan melegszik a pálya

Az aszfalt most 18 fokos. Négyen vannak a pályán, valamennyien a közepes gumikon: Vettel, Nasr, Pérez és Maldonado. A McLaren még mindig a garázsban vesztegel a "rendszerellenőrzések" miatt. Bármiért is, ez egyre kínosabb.

Origo
10:45

Nasr a bokszkiállásokat gyakorolja

Mint minden újoncnak, erre neki is különösen nagy szüksége van, bár ilyenkor az öreg rókák is rendszeresen gyakorolják az ilyen rutinműveleteket. Egy F1-es autóval nem olyan könnyű centiméteres pontossággal a jó helyen megállni, mint hinnénk, és ha valaki fél méterrel túlszalad, az jelentős időveszteséget okoz, hiszen a kerékcserében résztvevő összes szerelőnek odébb kell mozdulnia.

Origo
10:42

A Force India visszalépésre készül

A helyettes csapatfőnök, Bob Fernley a Sky Sportsnak kijelentette, hogy a VJM08 késői bemutatkozása miatt lépéshátrányból fogják megkezdeni a szezont, ezért számítanak rá, hogy az első félidőben gyengébbek lesznek a tavalyinál. Nyíltan elismerte azt is, hogy pénzügyi gondok okozták a késedelmet, és a beszállítóik - akiknek tartoztak - a Marussia és a Caterham csődjét is megszenvedték. "Nekünk is rengeteget kellett költenünk, éppen akkor, amikor alig volt bevételünk" - utalt a téli időszakra. "Nagyon nehéz a helyzet. Igen, túl fogjuk élni, de ez nem elég, mert közben szeretnénk versenyképesek is lenni. Az összes független csapatnak nehéz dolga van - nekünk, a Saubernek, sőt a Williamsnek is."

Origo
10:37

A téligumikról

A Pirelli a Twitteren azt közölte, hogy a ma használt jelöletlen gumik közepes keverékűek, amelyeknek az anyaga eltér a versenyeken használt közepesekétől, de "teljesítményben nincs köztük különbség." Rosberg ezeken érte el azt az 1:25.186-os időt, amellyel jelenleg az élen áll.

Origo
10:34

Verstappen felkapaszkodik Rosberg mögé

A lágy gumikon 1:26.267-es eredményt ér el. Rosbergtől 1,081 mp-re van lemaradva, négyen viszont - Verstappen, Bottas, Ricciardo és Vettel - viszont fél másodpercen belül vannak egymáshoz képest.

Origo
10:31

Már csak a McLarennek nincs ideje

Merthogy Button még egyáltalán nem járt a pályán ma. A legtöbb (32) kört eddig Rosberg töltötte kint, utolsóként Maldonado iratkozott fel a tabellára az imént. Ő a Lotusszal a 8. helyen áll.

Origo
10:26

Vettel feljön a 4. helyre

A közepes gumikon másfél másodpercet javított a Ferrarival. Nem csak ő gyorsult be: Bottas is lefaragott a korábbi idejéből, és Ricciardót megelőzve megszerezte a 2. helyet Rosberg mögött. Öt autó van a pályán jelenleg.

Origo
10:21

Zöld zászló

Ez a megszakítás nem tartott sokáig. Rosberg azonnal folytatja az etapját, és megjelent a pályán Vettel, valamint Maldonado is. A McLarennek még mindig nincs nyoma.

Origo
10:18

Piros zászló!

A Red Bull lerobbant a bokszkijáratnál. A trélerre nincs szükség, az autót a csapat szerelői tolják vissza a garázsba.

Origo
10:17

Rosberg megint gyorsult

Ismét csak egy tizedet faragott le az idejéből, úgyhogy most 1:25.186-tal vezet, de ezúttal csak négy körből állt az etapja - a téligumikon.

Origo
10:16

Hamiltont nem érdekli az 1-es rajtszám

Világbajnokként joga lett volna azt választani az idén, de azt mondja, számára "érdektelen" az 1-es. "A 44-es többet jelent nekem, és egyáltalán nem jelenti azt, hogy ne én lennék az első számú" - mondta. "A 44-es a családi számom, már azzal is kezdtem versenyezni; az első bajnoki címemet is azzal szereztem. Az 1-est viselte az összes bajnok, köztük Vettel és Schumacher is, a 44-est viszont még senki más." 2009-ben Hamilton McLarenjén is az 1-es rajtszám volt, amely azonban szerinte "nem nézett ki túl jól az autón."

Origo
10:11

Ketten vannak a pályán

Pillanatnyilag Rosberg és Verstappen tartózkodik odakint. A Mercedes eddig egy 11 és egy 10 körös atapot teljesített 1:26 körüli időkkel - meglátjuk, most meddig marad a pályán. Ismét a téligumik vannak rajta, míg a Toro Rosso a lágyakon köröz.

Origo
10:09

A Red Bull szárnyvéglapja

Érdemes megfigyelni a három hasítékot felül. Mondjuk a zebrafestés hatékonyan összezavarja a szemet, úgyhogy a részleteket nem mindig könnyű kiszúrni.

Origo
10:03

A sorrend

Az első óra után így fest a tabella:

1. Rosberg (Mercedes W06) 1:25.277 - 22 kör
2. Ricciardo (Red Bull RB11) 1:26.587 - 10 kör
3. Bottas (Williams FW37) 1:26.718 - 16 kör
4
. Nasr (Sauber C34) 1:27.353- 13 kör
5. Pérez (Force India VJM08) - 1:28.016 - 15 kör
6
. Vettel (Ferrari SF15-T) 1:28.247 - 14 kör
7. Verstappen (Toro Rosso STR10)  - 7 kör
8. Maldonado(Lotus E23) - 6 kör
9. Button (McLaren MP4-30) - 0 kör

Origo
09:55

Már Ricciardo a második

A téligumikon 1:26.587-es időt ér el a Red Bull-lal, míg Bottas feltornázta a 3. helyre a Williamst. A legtöbb (22) kört eddig Rosberg teljesítette, ő épp most tért vissza a bokszba.

Origo
09:50

Csúszik a McLaren programja

A Twitteren annyit közöltek, hogy a csapat "rendszerellenőrzéseket" végez, de remélik, hogy még a délelőtt ki tudnak menni a pályára.

Origo
09:49

Rosberg javít

1:25.277-re faragta le az idejét, immár a közepes gumikon. Pérez és Vettel is a pályán van.

Origo
09:48

Hülkenberget meglepte a Force India

Mármint az, hogy szombaton, bemutatkozásának másnapján máris 158 kört tudtak megtenni az új VJM08-cal - többet, mint amennyit a McLarennek három nap alatt sikerült. Hülkenberg elismerte, hogy ilyen megbízhatóságra senki nem számított a csapatnál. "Az első benyomásaim kedvezőek. Már az első napon 80 kört tudtunk teljesíteni, ma pedig két és fél versenytávot" - mondta tegnap. "Semmilyen gondunk nem volt - ez nagyon biztató. Sőt már érdemi munkát is végezhettünk. Az autó hasonlít a tavalyihoz, úgyhogy rögtön rátaláltunk a helyes alapokra." Hülkenberg ugyanakkor hozzátette: a McLaren problémái ellenére nem számítanak rá, hogy hosszú távon sikerült előttük maradniuk.

Origo
09:41

Aero-tesztelést végez a Lotus

Maldonado autójára közvetlenül a balhátsó kerék mögé szereltek egy áramlásmérő keretet. A Lotus már 6 kört megtett, de ideje még nincs.

Origo
09:39

Egy kis olvasnivaló

Aki tegnap nem olvasta volna, annak ajánljuk a 75. életévét betöltő Mario Andretti érdekes portréját a Kerékforgatók című sorozatunkból. A versenypályákon tényleg ő volt az amerikai álom - csoda, hogy viszonylag sértetlenül átvészelte hosszú és színes pályafutását.

Mario Andretti az 1978-as Kanadai NagydíjonForrás: Facebook/Mario Andretti
Origo
09:32

Rosberg befejezte az etapját

Kapásból 11 kört tett meg egyhuzamban: a Mercedes belecsapott a lecsóba. Most Nasr, Bottas és Ricciardo van a pályán.

Origo
09:28

Négyen vannak a pályán

Egész élénk a forgalom így reggel: a Mercedes, a Sauber, a Force India és a Toro Rosso is pályán van. Négyen három különböző keverékű gumit használnak. A hűvös (most 14 fokos) aszfalton egyébként kb. délelőtt 11-ig nem igazán lehet érdemi, a teljesítményre irányuló munkát végezni.

Origo
09:24

Nasr feljön másodiknak

A Sauber a szuperlágy gumikon 1:27.963-as eredményt ért el, míg a Force India a közepeseken 7 tizeddel lassabb volt. A McLarennek továbbra sincs nyoma.

Origo
09:19

Már Rosberg áll az élen

Vettel a lágy gumikon 1:29.863-ra faragta le a legjobb idejét, 16 másodpercet verve Nasrra, Rosberg azonban még gyorsabban 1:27.573 alatt ért körbe. Úgy tűnik, a Mercedesen a jelöletlen téli gumik vannak, de hogy a közepesek vagy a kemények, azt nem tudjuk (kétféle is van). Rosberg másodszor 1:25.678-ra javított.

Origo
09:14

Már Pérez is volt kint

A McLaren az egyetlen, amely még nem tett meg ellenőrző kört sem. Miután Button pénteken 101 körig jutott, Magnussen napjának tegnap ismét korán véget vetett az olajszivárgás. A McLaren nem tagadja, hogy komoly lépéshátrányban van: eddig összesen 1611 km-t teljesített az új autójával, míg a Mercedes már 5427-et.

Origo
09:08

Megvan az első mért kör

Nasr teljesíti 1:46.530 alatt. Már csak két csapat nem járt a pályán: a McLaren és a Force India. Pedig az utóbbi tegnap maratoni távot, 158 kört teljesített az új autójával, amin Nico Hülkenberg is meglepődött.

Origo
09:01

Zöld zászló

Sokan azonnal kirobognak a pályára: Rosberg, Vettel, Nasr és Bottas is. Kellemes idő van: a levegő 8, az aszfalt 11 fokos.

Origo
08:54

Ők vezetnek ma

Egyesek, köztük Hamilton, Massa és Räikkönen számára már tegnap befejeződött a téli tesztelés. A csapatok mára tervezett beosztása a következő:

Mercedes – Rosberg
Red Bull – Ricciardo
Williams – Bottas
Ferrari – Vettel
McLaren – Button
Force India – Pérez
Toro Rosso – Verstappen
Lotus – Maldonado
Sauber – Nasr

Origo
08:50

A Mercedes leleplezte magát

Az elmúlt két napban végre kiderült, hogy joggal tartják továbbra is őket a favoritnak: tegnap Hamilton, tegnapelőtt pedig Rosberg volt a leggyorsabb. A két eddigi legjobb időt érték el a barcelonai tesztek során – Rosberg 1:22.792-es köre, amelyet a lágy gumikon tett meg, különösen ijesztő volt. Mögöttük a Williams áll az összesített listán, de Massa 1:23.262-es ideje a szuperlágy keveréken született.

Origo
08:45

Ma befejeződik a tesztelés

Jó reggelt! A Forma-1 idei előszezonja ma a végéhez ér, a csapatoknak már csak ez az egy napjuk van rá, hogy elvégezzék az utolsó simításokat az autóikon. A gyárban természetesen még mindenki alapos ráncfelvarrást fog végezni a sajátján, de azt már csak Melbourne-ben próbálhatják ki.

Még több bejegyzés