Vágólapra másolva!
Noha egyelőre még a „mézesheteket” töltik, a korábbi Forma-1-es pilóta szerint idővel Charles Leclerc is hasonló helyzetbe kerülhet a Ferrarinál, mint amilyenben most Sebastian Vettel van.

Nagyobb nem is lehetne a különbség a Ferrari jelenlegi két versenyzője, Sebastian Vettel és Charles Leclerc csapaton belüli helyzete között. Míg a négyszeres világbajnok a szezon végén úgy kénytelen távozni Maranellóból, hogy nem sikerült neki az, amiért oda szerződött, addig a monacói pilóta a jövőt és a reményt jelenti a Scuderia számára. Mark Webber szerint azonban pár éven belül akár ő is ugyanoda kerülhet, ahol most Vettel van.

Leclerc még az út elején tarta Forrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Mario Renzi - Formula 1

Charles Leclerc üstökösként robbant be a Ferrarihoz 2019-ben, hogy rögtön első szezonjában legyőzze négyszeres világbajnok csapattársát, és győzelmet ünnepelhessen az Olasz Nagydíjon. A monacói tavaly 2024 végéig szóló szerződést kötött az istállóval, a Scuderia tehát hosszú távra tervez vele. A manapság televíziós szakértőként dolgozó Mark Webber szerint azonban ha évekig folytatódik a sikertelenség, a most 22 éves pilóta és a csapat kapcsolata is megromolhat.

„Tartsuk szemmel Charles Leclerc-t! Kíváncsi vagyok rá és a Ferrarinál töltött következő néhány évére – mondta az ausztrál a Channel 4-on.

Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy minden rendben, mert bár Leclerc-t is szemmel láthatóan rosszul érinti az idei gyenge szezon, a pillanatnyi frusztráltságon túl egyelőre pozitív maradt.

„Én is küszködök egy kicsit, a csapat pedig sokkal jobban, mint eddig. De úgy gondolom, hogy a nehéz időkben mindig sokkal többet tanul az ember. Tőlünk függ, hogy felemelt fejjel menjünk tovább, motiváltak maradjunk, ami jelenleg a legnehezebb" – nyilatkozta a monacói.

Leclerc bizakodó, hogy eljön még az ő ideje a Ferrarival Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

Leclerc elmondta, hogy egyelőre nem küzd motivációs problémákkal.

Általában motivált vagyok, hogy jól teljesítsek és megfordítsam a helyzetet. Hosszú távú együttműködésem van a csapattal, és igazán várom, hogy változtassunk a dolgokon. Jelenleg nem a legkönnyebb időszakon megyünk keresztül, de keményen dolgozunk, hogy visszatérjünk a mezőny elejére."