Társoldalunk:

Vettel: Ha elengedem a Williamst, fel is akasztottak volna

2020.09.14. 17:01

Sebastian Vettel sajnálta George Russellt a Toszkán Nagydíj után, mivel szerinte a Williams pilótája mindenkinél nagyobbat küzdött Mugellóban, erőfeszítéseinek mégsem lett meg a jutalma.

Sokáig úgy tűnt, hogy a Toszkán Nagydíjon a Williams megszerezheti idei első pontjait, a csapat egyetlen állva maradt pilótájának végül azonban be kellett érnie a 11. hellyel. George Russell úgy véli, hogy ha nincs az utolsó piros zászlós megszakítás és a harmadik rajt, akkor sima ügy lett volna a pontszerzése. A sokáig a Williams fiatal pilótája mögött haladó Sebastian Vettel együttérez Russell-lel, aki szerinte igazán megérdemelte volna a pontokat.

Russell sokáig úgy érezhette, meglesznek első pontjai a Forma-1-benForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Noha az idei szezonra sokat javult a Williams, a nemrég tulajdonosváltáson átesett istálló továbbra sem tudó önerőből a pontszerzésért harcolni, ezért is kínált számára nagy lehetőséget a balesetekkel tarkított Toszkán Nagydíj. Egy ideig úgy tűnt, hogy George Russell-lel sikerül kihasználniuk ezt a lehetőséget, a verseny utolsó harmadába lépve a 9. helyen haladtak. Ezután azonban jött Lance Stroll balesete és az újabb piros zászló, Russell pedig elrontotta a harmadik rajtot és visszaesett, innen pedig már nem volt visszaút.

„Ez szinte már szívszaggató. Az egész csapat olyan keményen dolgozott, hihetetlen pozícióba kerültünk a kilencedik hellyel, mindent az irányításunk alatt tartottunk és bebiztosítottuk a pontszerzést” – nyilatkozta a futam után a fiatal brit.Az autót nagyszerű volt vezetni, azonos tempót autóztam a mögöttem jövő Sebastiannal és Charles-szal ugyanolyan régi gumikon. A piros zászló azonban mindent tönkretett."

A Williamsnél nem is igazán értették Russell rossz rajtjait (merthogy a háromból egyik sem sikerült jól), mondván látszólag mindent jól csinált.

„Nagyon rosszul rugaszkodtam el a rajtkockából [a harmadik rajtnál]. Még nem tudjuk, hogy ennek mi volt az oka, mert a rajtprocedúra tökéletesen zajlott. Kimi és Grosjean is megelőzött. Volt egy extra körük felmelegíteni a gumikat és mindketten óriási rajtot vettek, ami szintén nem segített. Egyszerűen nagyon keserű és csalódott vagyok, mert megérdemeltük a pontszerzést és pontot kellett volna szereznünk. Két piros zászló egyetlen versenyen képtelenség."

A leintés után Russellből előtört a csalódottság. „Srácok... Nem tudom mit mondjak, a piros zászló nélkül pontot szereztünk volna. Mindent a rajtnál veszítettem el. Utána olyan gyorsan vezettem, ahogy csak tudtam.”

„Később megvizsgáltuk a rajtprocedúrát. Egy bizonyos százalékot kell eltalálni, nekem pedig ez pontosan sikerült is. Ki kell elemeznünk, hogy azért volt-e rosszabb a rajt, mert könnyebb volt az autó, vagy esetleg a gumik nem voltak elég melegek" – ecsetelte a Williams versenyzője.

„A rajt előtt tíz percig gyakoroltam a garázsban a kuplung felengedését, nagyjából százszor engedhettem ki a két óra során, és minden alkalommal 2-3 %-on belül voltam az előirányzott értékhez képest. Ekkora eltérés normális esetben egyáltalán nem okoz gondot. Meg kell értenünk, hogy mi ment félre, mert őszintén szólva ma minden rajtunk rossz volt."

Együttérez Russellel a Ferrarival végül a 10. helyen záró Sebastian Vettel, aki a harmadik rajt előtti körökben jó ideig a Williams mögött haladt,

de nemhogy megelőzni nem tudta azt, hanem olykor még távolodott is tőle.

A négyszeres világbajnok a harmadik rajtnál került Russell elé, a verseny után pedig őszintén sajnálta a britet, majd viccesen megjegyezte, hogy félre azért mégsem állhatott előle.

Vettel a harmadik rajt előtt Russell mögöttForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Jennifer Lorenzini

„Hogy őszinte legyek, egy kicsit sajnáltam őt, mert igazán jól vezetett, különösen az utolsó rajt előtt. – nyilatkozta a négyszeres világbajnok a Ziggo Sportnak. – Gyorsabb és következetesebb volt nálunk, jól menedzselte a versenyét, láttam, hogy mit csinál. Előbb-utóbb össze fog jönni neki. Szegénykém megérdemelte volna ma a pontszerzést. Valószínűleg mindenki másnál keményebben küzdött ma, de ha elengedem az utolsó körben, akkor azt hiszem, hogy már látnánk itt a kötelet, amire felakasztanának. De sajnálom őt, felküzdötte magát a pontszerző helyekre, de végül nem kapta meg az eredményt, amit megérdemelt."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK