Vágólapra másolva!
Komoly lehetőséget szalasztott el a Red Bull a Toszkán Nagydíjon azzal, hogy Max Verstappen már az első körben kiesett, az autó tempója ugyanis elég lehetett volna a győzelemhez.

A baleseteket és a kavarodást leszámítva egy dolog állandó volt a Toszkán Nagydíj során: a Mercedesek elsőségét egy pillanatig sem fenyegette senki. A Red Bullnál azonban úgy gondolják, hogy Max Verstappen kiesése és műszaki hibája nélkül képesek lettek volna felvenni a versenyt a címvédő istállóval, amit Alex Albon harmadik helye is bizonyít.

„A rajtrácson tapasztalt problémának semmi köze nem volt a motorhoz – nyilatkozta Christian Horner csapatfőnök a Sky Sportsnak Verstappen autójának futam előtti szereléséről. – A felvezető körben úgy tűnt, hogy minden rendben, de aztán elektronikai probléma lépett fel. Nagyon frusztráló neki, mivel láthattuk, hogy jó autónk volt a versenyen, úgyhogy a Mercedesnek nem lett volna könnyű dolga."

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Mick Schumacher, Ferrari F2004, Scuderia Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alfa Romeo Racing

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Nicholas Todt, Charlotte Sine, Scuderia Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Danyiil Kvjat, Alpha Tauri

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Jean Todt, John Elkann
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Laurent Mekies, John Elkann, Scuderia Ferrari

Forma-3, Mugello, Oscar Piastri, Prema

Forma-3, Mugello, Oscar Piastri, Mark Webber
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Mark Webber, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari

Forma-2, Mugello, sprintfutam, rajt

Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, szurkolók
Forma-1, John Elkann, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj rajt
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Ferrari logo
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajtrács
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, John Elkann, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Chase Carey
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Andrea Bocelli
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Angela Cullen
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Mercedes-AMG GT R
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, baleset, Romain Grosjean, Haas, Max Verstappen, Red Bull
Forma-1, Toszkán Nagydíj,
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Charles Leclerc
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Alexander Albon, Red Bull Racing
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, baleset
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Max Verstappen, Red Bull Racing

Forma-1, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj rajt

Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, baleset, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, baleset, Kevin Magnussen, Haas
Forma-1, George Russell, Williams, Toszkán Nagydíj rajt
Forma-1, Toszkán Nagydíj rajt, Red Bull Racing, Aston Martin logo
Forma-1, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Toszkán Nagydíj rajt
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj rajt
Forma-1, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Daniel Ricciardo, Renault, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Carlos Sainz, Andreas Seidl, McLaren
Forma-1, Toszkán Nagydíj
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Toszkán Nagydíj, George Russell, Williams
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Red Bull Racing
Forma-1, Toszkán Nagydíj, pályamunkások
Forma-1, Toszkán Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas, Charles Leclerc
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Ferrari, Charles Leclerc

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lance Stroll, Racing Point

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Daniel Ricciardo, Renault, Valtteri Bottas, Mercedes, Pirelli
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Toszkán Nagydíj, kockás zászló
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull Racing, kockás zászló
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Toszkán Nagydíj, Christian Horner, Red Bull Racing
Forma-1, Toszkán Nagydíj, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Valtteri Bottas, Lewis Hamilton, Alexander Albon, Toszkán Nagydíj

Hasonlóan vélekedik Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója is.

Összességében ez egy kaotikus futam volt, kedvezőtlen eredménnyel a számunkra."

Alexander Albon első F1-es dobogójának azért így is örülhetett a csapat. „Az elmúlt hétvégék során egyre erősebb lett, a mai dobogós helyezésért pedig igazán meg kellett küzdenie, a nehezebb úton érte el, miután a rajtok eléggé borzalmasak voltak ma – nyilatkozta Horner. – Nagyon lenyűgöző volt, ismét láthattuk, hogy nagyon jó abban, hogy hová pozícionálja az autóját. Daniel [Ricciardót] nehéz megelőzni, elismerés illeti [Albont] ezért a manőverért."

Pont a több rossz rajt volt az oka annak, hogy a második piros zászlós megszakításkor Albon elkezdett aggódni amiatt, hogy meglehet-e neki a dobogó, majd amikor ismét pozíciót veszített az indulásnál, kissé bedühödött.

„A közepes gumikon nagyon erősek voltunk, azt gondoltam, hogy el fogjuk kapni Lance [Strollt] és Danielt. Amikor Lance kicsúszott, arra gondoltam, hogy itt az esély – nyilatkozta a thai-brit pilóta. – Azonban amikor megjelent a piros zászló, aggódni kezdtem, mert a rajtjaim ma borzasztóak voltak, minden egyes alkalommal pozíciókat vesztettem. Aztán amikor Pérez megelőzött a rajtnál, egy kicsit dühös lettem és tudtam, hogy meg kell előznöm őt, mert képes vagyok rá. Utána amint megláttam Danielt, tudtam, hogy nem fogom elengedni. A Renault elég gyors az egyenesben, úgyhogy az utolsó pillanatban csináltam meg a manővert és fékeztem későn.

Arról, hogy milyen F1-es dobogón állni azt mondta, hogy nincs nagy különbség a kisebb kategóriához képest, csak itt több ember integet neki lentről, mivel többen dolgoznak a csapatban.