Vágólapra másolva!
Pályafutása legjobb szakaszában jár Sebastian Vettel, véli a jövőre Aston Martin néven induló Racing Point csapatfőnöke, aki úgy véli, a négyszeres világbajnok tökéletesen passzol a céljaikhoz.

A Toszkán Nagydíj előtt a Racing Point bejelentette, hogy Sebastian Vettel veszi át a távozó Sergio Pérez helyén, és 2021-től az Aston Martin F1 Team versenyzője lesz. A négyszeres világbajnok lelkesen készül a csapatváltásra, és bár a Racing Point főnöke, Otmar Szafnauer méltatta Pérezt, nem rejtette véka alá, hogy várja Vettel érkezését.

Vettel jövőre az Aston Martin színeiben indul Forrás: Racing Point F1 Team

„Jól megfontoltuk a döntést Sergio és Sebastian kapcsán, ez is megmutatja, hogy Sergio milyen jó munkát végzett nálunk az előző hét év során – nyilatkozta az amerikai szakember az FIA pénteki sajtótájékoztatóján.

annak érdekében, hogy gyorsabbak lehessünk, ezért egy olyan pilóta, mint Sebastian, aki négy világbajnoki cím megnyerése és 53 futamgyőzelem tapasztalatát hozza magával, csak előnyös lehet a számunkra – sorolta. – Segíteni fog nekünk, hogy a következő évek során megtegyük a szükséges előrelépést, és következetesen a legjobb három-négy csapat között szerepeljünk.”

Vettel tapasztalatát többen is méltatták, de felmerült az is, hogy a német pilóta hét évvel ezelőtt lett utoljára világbajnok, és a Ferrarinál megsokasodtak a vezetői hibái is, ami különösen problémás akkor, amikor arra számíthat, hogy a mezőny sűrűjében kell küzdenie. Szafnauer viszont a Sky Sportsnak azt mondta, a megfelelő környezetben Vettel ismét kiteljesedhet.

„Nagyon is mentális gyakorlat az, ha folyamatosan a határon, a legjobbat nyújtva kell vezetni. Amikor valaki nem tud teljesen a feladatára figyelni, előfordulnak ilyen dolgok. A mi feladatunk lesz, hogy felkaroljuk őt, és megmutassuk, miről szól ez a csapat. Szerintem ki fog virágozni.”

Szafnauer az FIA sajtótájékoztatóján hozzátette, Vettel továbbra is nagyon motivált, keményen dolgozik, és segíthet a csapatnak, hogy magasabb szintre lépjen.

„Seb tökéletesen passzol, és meggyőződésem, hogy jól fog versenyezni. Mindig is megengedtük, hogy a pilótáink küzdjenek egymással, és ez a jövőben is így lesz.”

Fejlesztések zajlanak az Aston Martin érkezése előtt Forrás: Getty Images/2020 Marc Atkins/Marc Atkins

A Sky Sportsnak hozzátette, Vettel „nagyszerű mentor” lesz az ifjú Lance Strollnak is, a kanadai pilótával kapcsolatban megerősítette, hogy nem volt napirenden a tulajdonos fiának leváltása.

„Lance pár éve már velünk van. Ő egy 21 éves fiatalember és az édesapjáé a csapat, úgyhogy amikor Sebastian elérhetővé vált és felmerült a versenyzőcsere, akkor Checóról volt szó – utalt Pérezre. –

– árulta el. Szafnauer elmondta, az nem játszott szerepet a döntésben, hogy Pérez két futamot kénytelen volt kihagyni azért, mert elkapta a koronavírust.

A Ferrari szívességet tett Vettelnek

Vettel a Ferraritól érkezik új csapatához, miután május elején a Scuderia vezetése tájékoztatta őt arról, hogy nem hosszabbítják meg a szerződését. Mattia Binotto kijelentette, számára nem meglepetés Vettel átigazolása, és elmondása szerint a Ferrarinál „nagyon örülnek” ennek a végkifejletnek.

Vettel a Racing Point idei autójának módosított változatát kapja majd a 2021-es szezonra, az autó alapja a tavalyi Mercedes Forrás: AFP/Joe Klamar

„Úgy gondolom, azáltal, hogy már nagyon korán elmondtuk neki a következő évre vonatkozó döntésünket, megadta neki az esélyt, hogy találjon magának ülést 2021-re, ezért

mert továbbra is négyszeres világbajnok és úgy gondolom, szenzációs versenyző. Szerintem jól fog szerepelni az Aston Martinnál vagy Racing Pointnál vagy akárhogy is hívják. Remélem is, bizonyosan. Szerintem megmérkőzünk majd vele, és remélhetőleg simán előtte leszünk.”

Szafnauer annyiban aláhúzta a Binotto által elmondottakat, hogy elismerte, Vettel szerződtetésének gondolata azután merült fel, hogy a Ferrari bejelentette a német pilóta elküldését.

„Ezt lehetőségnek tekintettük és Lawrence [Strollnak] nagy beleszólása van abba, hogy a csapat mihez kezd, hiszen ő a többségi tulajdonos, de [Vettel leigazolása] végül is közös döntés volt. Vannak mások is, akiknek kikéri a véleményét, közös döntés volt.”