Vágólapra másolva!
Ugyan a futamon még nem volt kibékülve a sportfelügyelők döntésével, Lewis Hamilton a leintés után már úgy nyilatkozott, hogy ő követte el a hibát, ami a győzelmébe került. A hatszoros világbajnok örül, hogy nem veszített sokat az előnyéből.

Egészen Kevin Magnussen megállásáig úgy nézett ki, hogy Lewis Hamilton mindent besöpörhet az Olasz Nagydíjon, és pályafutása hetedik tökéletes futamát teljesítheti, vagyis a pole pozíció és a leggyorsabb kör mellett végig az élen állva nyer. A versenyirányítás azonban virtuális, majd valós biztonsági autót rendelt el, a Mercedes pedig úgy döntött, behozza pilótáját.

Ekkor azonban zárva volt a bokszutca, amit villogó lámpák jeleztek. Ez viszont a csapatnak és Hamiltonnak sem tűnt fel, így a 35 esztendős versenyző teljesítette kerékcseréjét, amiért később 10 másodperces stop&go büntetést kapott. Ezt ráadásul közvetlenül a piros zászlót követő újraindítás után kellett letöltenie, aminek következtében elvesztette az esélyét a győzelemre.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj

Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo

Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll

Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes

Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

A Mercedes versenyzője nem volt kibékülve a döntéssel, a megszakítás alatt még a sportfelügyelőkhöz is felment. A futam után viszont már saját magát tartotta hibásnak. „A kiállásnál nem végeztünk jó munkát – nyilatkozta a Sky Sports műsorában. – Bevallom, nem láttam azokat a táblákat, úgyhogy vállalom a felelősséget, és majd tanulni fogunk belőle.”

Az eseményekkel kapcsolatban Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is megszólalt, és az osztrák üzletember kijelentette, a történtekhez az a tény is hozzájárult, hogy a bokszfalról nem lehet látni a jelzést.

Hozzátette, az incidenst az események furcsa láncolata okozta, és bár furcsa döntés született, de minden megegyezett a szabályokkal.

„Az egyik Haas megállt a pálya jobb oldalán, közel a bejárathoz, a Parabolica belső ívén – magyarázta a helyzínen lévő riportereknek. – Ekkor csak szimpla sárga zászló volt, de 11 másodperccel később beküldték a safety cart. Miután ez megtörtént, a bejáratnál látható fényeket pirosra állították, de a külső íven két helyen is sárga jelzés volt. Miközben [Hamilton] már a bokszba tartott, az egyik stratégánk kiáltott egyet a rádión, úgyhogy volt némi zavar. Mi nem látjuk a jelzéseket, Lewis versenyét pedig az események láncolata tette tönkre. Nem vagyunk boldogok, de el kell fogadnunk a történteket.”

Wolff azt is elárulta, hogy valójában csak akkor lett volna esélyük elkerülni a bajt, ha valaki belenéz az FIA által kiadott dokumentumba, ez viszont abban a helyzetben egyáltalán nem volt életszerű.

„Ha a pilóta nem veszi észre a jelzést, és ebben az esetben szerintem ez volt a helyzet, akkor csak az FIA kommunikációról szóló dokumentumának negyedik oldalán tűnhetett volna fel, hogy a bokszutca zárva van. Azonban erre senki nem néz rá, amikor a biztonsági autó bejön, a pilóta pedig kerékcserére készül, hiszen minden a bokszkiállás körül forog. Balszerencsés, és kimondottan szokatlan döntést hoztak.”

Miután Hamilton letöltötte büntetését, közel félperces hátrányban volt az előtte autózó Alexander Albonhoz képest. Ezután viszont előbb utolérte, majd sorra megelőzte riválisait, végül pedig a 7. helyen végzett, ráadásul a leggyorsabb kört is megfutotta. A brit pilóta így beállította Michael Schumacher rekordját, és már ő is 221 alkalommal szerzett legalább 1 pontot.

Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Charlotte Sine, Olasz Nagydíj
Forma-1, Max Verstappen, Red Bull Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Luca De Meo, Renault, Olasz Nagydíj
Forma-1, Marc Harris, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Chase Carey, Liberty Media, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lawrence Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Scuderia Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Red Bull Racing, Max Verstappen, Olasz Nagydíj
Forma-1, Pierre Gasly, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Alpha Tauri, Olasz Nagydíj
Forma-1, Valtteri Bottas, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók
Forma-1, Olasz Nagydíj szurkolók, Luca De Meo
Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, F1 logo
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, rajt, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Red Bull
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Max Verstappen, Lance Stroll
Forma-1, Claire Williams, Williams Racing, Olasz Nagydíj
Forma-1, Olasz Nagydíj, Alexander Albon, Romain Grosjean, Red Bull Racing, Haas
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Carlos Sainz
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Max Verstappen
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point
Forma-1, Olasz Nagydíj, Lando Norris, McLaren
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sergio Pérez, Racing Point, Valtteri Bottas, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Pierre Gasly, Alpha Tauri
Forma-1, Olasz Nagydíj, Safety Car, Lewis Hamilton, Mercedes
Forma-1, Olasz Nagydíj, Sebastian Vettel, Ferrari
Forma-1, Olasz Nagydíj, bokszutca
Forma-1, Olasz Nagydíj rajt
Forma-1, Lance Stroll, Racing Point, Olasz Nagydíj

„A futamom nem úgy alakult, ahogyan szerettem volna. Kicsit balszerencsés voltam, de ami nem öl meg, az megerősít. Amikor utolértem a mezőnyt, már élveztem a csatákat. A hetedik hellyel és a leggyorsabb körrel azért sikerült néhány pontot szerezni, amit 26 másodperces hátrányban az előttem lévő autóhoz képest nem gondoltam volna. Emellett annak is örülök, hogy Seb… akarom mondani Max nem szerzett pontot, úgyhogy nem vesztettem sokat [az előnyből].”

Hamilton büntetésének nagyban köszönhetően Pierre Gasly nyerte meg a versenyt, aki élete első győzelmét aratta. A brit pilóta elárulta, örül társa sikerének, mert látta, hogy az elmúlt bő egy évben mi történt vele.

„Ez óriási eredmény a számára, hiszen magam is láttam, hogy min ment keresztül. Elküldték egy élcsapattól, most viszont ő verte meg a nagyokat. Fantasztikus látni, ahogyan visszajött és folyamatosan fejlődik. Őszintén boldog vagyok miatta.”