Vágólapra másolva!
Példátlanul sűrű az idei F1-es szezon a koronavírus-okozta csúszás miatt. A mezőny egyelőre kitart, de többen is jelezték, hogy nem fenntartható a folyamatos versenyzés.

Rendkívül sűrű menetrenddel rendezik meg az idei F1-es világbajnokságot, miután a koronavírus miatt csak júliustól kezdődhetett meg a szezon. Az első 11 hét során 9 nagydíjat tartanak 7 helyszínen, ez alapozza meg, hogy december közepéig a tervezett 22 helyett várhatóan 17 nagydíjjal zárják le az idei pontvadászatot.

Folyamatosan utazik az F1, idén eddig két tripla hétvégét tartottak két-két helyszínen, a következőnél viszont három különböző pálya jön Forrás: Hungaroring

A versenyek számának növekedése évek óta megfigyelhető, 2018-ban már volt egy alkalom, amikor három hét alatt három különböző országban léptek pályára a pilóták, de a közmegegyezés szerint

akkora volt a terhelés, hogy ilyet soha többet nem akartak csinálni.

Most a kényszer vitte rá a sportágat, hogy még extrémebb ütemben fussák a szezont, de többen is figyelmeztettek, hogy a továbbiakban ez nem fog menni.

Nemrég Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke jelezte, hogy nem lehet „új norma” a tripla hétvégék sorozata, és Toto Wolff, a Mercedes igazgatója is elmondta, hogy már az első két triplázás után érzik a fáradtságot.

– nyilatkozta a Mercedes sajtóbeszélgetésén a Spanyol Nagydíj során. – A versenycsapatnak különösen nehéz, mert a tagjaik nem mehetnek haza, bő három hétig nem láthatják a családjaikat, és ez már zsinórban kétszer megtörtént. A csúcsvezetők és a mérnökök hazautazhatnak, de nem volt olyan nap, hogy ne dolgoztak volna. Hétfőn reggel mindannyian az irodában leszünk, és zsinórban három versennyel ez azért megerőltető. Én is érzem magamon, hogy nehezemre esik.”

A megszokott 350 kamion helyett körülbelül 100 közlekedik F1-es felszereléssel Forrás: Hungaroring

Lewis Hamilton is elmondta Barcelonában, hogy „magányos utazásként” éli meg az idei szezont, mert a versenyek között nem mehet társaságba és nem foglalkozhat az egyéb érdekeltségeivel, lényegében hetek óta a motorhome-jában lakik edzője, Angela Cullen társaságában. Hasonló a helyzet a többieknél is, de van, akit ez lelkesít: George Russellt például gyermekkorára emlékezteti, amikor szüleivel gokartversenyekre jártak, ám ő is átérzi, hogy a szerelőknek igazán nehéz ez az időszak.

„Noha a két angliai nagydíj során vasárnap esténként a saját ágyaikban aludhattak, ezeknek a srácoknak nagyon megerőltetőek a tripla hétvégék, távol az otthonaiktól vagy folyamatosan repülve.

A Red Bullt erősítő Max Verstappen szerint az év eleji kényszerszünet miatt egyelőre belefér a nagy terhelés, de a következő szezonra nézve ezt ő sem tartja működőképesnek.

A csapatok utazó palotái helyett a pilóták konténereket használnak Forrás: Williams Racing

„Jövőre remélhetőleg nem kell tripla hétvégéket tartanunk, szerintem ez egy kissé túlzás. Zsinórban kétszer két hétvége egy hétvége szünettel rendben van, most persze el kell fogadni, hogy nyomnunk kell a versenyeket, ezért minden tőlünk telhetőt megteszünk. Most három tripla hétvége van egymás után, nagyjából ez a felső határ.”