Vágólapra másolva!
Max Verstappen összességében elégedett volt a Spanyol Nagydíj pénteki napjával, de kijelentette, az időmérőn kicsi a valószínűsége, hogy megverje a Mercedeseket. Alexander Albonnak délután nehézségei akadtak a beállítások terén.

Max Verstappen a 3. helyen végzett a Spanyol Nagydíj második szabadedzésén, a holland pilótát a két Mercedes jelentős különbséggel verte meg, ennek ellenére ő elégedett a pénteki nappal, főleg a versenyszimuláció eredményével.

Verstappen elsősorban a versennyel kapcsolatban optimista Forrás: 2020 Pool/JOSEP LAGO/Josep Lago

„Az autó ma elég jól teljesített, persze egy körön nyilvánvalóan hátrányban vagyunk a Mercedeshez képest, de összességében pozitívan zártuk a napot, főleg ami a hosszú etapokat illeti, ami nagyon fontos” – nyilatkozta a Sky Sportsnak a 22 éves versenyző, és hozzátette, a téli teszteken szerzett tapasztalatokból semmit nem lehetett hasznosítani, mert a hőmérséklet ezúttal sokkal magasabb volt.

Verstappen több mint 8 tizeddel maradt el az élen végző Lewis Hamilton ideje mögött, ami első ránézésre nem sok jót jelent. A legutóbbi versenyt megnyerő pilóta tisztában van a helyzettel, ennek megfelelően nem is a kvalifikáción szeretné legyőzni riválisait.

A holland versenyző a gumikról is beszélt, amelyek az első silverstone-i hétvégéhez hasonlóan ismét a lehető legkeményebb keverékűek. Verstappen szerint így nem lesz probléma a gumikopással, és az sem valószínű, hogy A 70. Évforduló Nagydíjához hasonlóan ezúttal is a fehér oldalfalú abroncsokon próbáljanak meg továbbjutni a Q2-ből.

Verstappen ezzel együtt kijelentette, jobban örülne, ha ezen a hétvégén is lágyabb gumikat használnának, amiben Alexander Albon is egyetértett vele. A thai pilóta ezúttal is nagyon sokat, közel 8 tizedmásodpercet kapott csapattársától a második szabadedzésen, amit azzal magyarázott, hogy

az első gyakorláshoz képest rosszabbul működött alatta az autó.

„Délelőtt jó, délután már kevésbé – válaszolta arra a kérdésre, hogy milyen érzés volt vezetni a kocsit. – Kipróbáltunk néhány dolgot, de nem olyan irányba haladtunk, mint amerre szerettünk volna. Ennek ellenére tapasztalható némi fejlődés.”

Albon a beállításokra panaszkodott Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Verstappenhez hasonlóan Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke sem az időmérőn vár csodát, de a futammal kapcsolatban kifejezetten optimista.

„Egy körön a Mercedes tempóelőnyben van, ahogyan azt ma is láthattuk, nagyon versenyképesek. Max hosszú etapokon mutatott sebessége viszont bizakodásra ad okot, főleg a közepes gumikon nézett ki nagyon jól.

A hosszú etapok során úgy tűnt, a közepes gumik sokkal hatékonyabban működnek, mint a kemények, ami előrevetíti, hogy a csapatok az előbbit fogják többet használni. Horner azonban úgy véli, ebben a pillanatban még minden forgatókönyv lehetséges.

„Jelenleg semmit nem zárhatunk ki, hiszen ma még rengeteget kell számolgatnunk, és persze lesz még egy szabadedzés is. Szóval egyelőre nem bocsátkozhatunk ilyen jellegű találgatásokba.”