Vágólapra másolva!
Fernando Alonso bejelentette, a Renault-val kötött kétéves szerződésének ideje alatt biztosan nem indul el az Indianapolis 500-on. A McLaren jövőre is szívesen látná soraiban a spanyol pilótát, de ez biztosan nem fog megvalósulni.

Fernando Alonso immáron harmadszorra tesz kísérletet arra, hogy megnyerje az Indy 500-at, és Graham Hill után másodikként megszerezze az autósport Triple Crown-ját. A kétszeres F1-es világbajnok 2017-ben biztatóan szerepelt, de végül kiesett a versenyből, tavaly azonban még kvalifikálni sem tudta magát a viadalra. Az idei – májusról elhalasztott – esemény gyakorlása ezen a héten kezdődik, és ha minden jól megy, Alonso jövő héten vasárnap szállhat harcba a győzelemért a McLaren színeiben.

Alonso 2017 és 2019 után az idén is elindul az Indy 500-on, de a következő két évben biztosan nem Forrás: Joe Skibinski | IndyCar/Joe Skibinski

A 39 éves pilóta viszont bejelentette, hogy a következő két évben biztosan nem vesz részt a tengerentúli futamon. Ennek oka, hogy 2022-ig tartó szerződést írt alá a Renault F1-es csapatával, a kettőt pedig nem lehetne összeegyeztetni.

– idézi Alonsót a Racefans. – Emellett pedig már nem a McLaren F1-es csapatában fogok szerepelni, így már csak emiatt sem működne. Tisztában vagyok vele, hogy legalább két évig nem leszek itt.”

Alonso 2017-ben úgy indult el a versenyen, hogy kihagyta a Monacói Nagydíjat. Jövőre a hercegségbeli futam egy héttel korábban lesz, mind az Indy 500, ami viszont azt jelenti, hogy az indianapolisi kvalifikációval fog ütközni, amire a spanyol pilóta is utalt.

Zak Brown korábban az Autosportnak úgy nyilatkozott, hogy utóbbi probléma kiküszöbölhető, hiszen az ottani szabályok szerint nem a versenyző, hanem az autó kvalifikál a futamra, vagyis Alonsónak nem kellene feltétlenül részt vennie az időmérőn.

A McLaren vezérigazgatója kijelentette, a wokingiak részéről működne a kétszeres F1-es világbajnok további szerepeltetése a tengerentúlon, de azt nem tudja, hogy a Renault-val kötött szerződés ezt megengedi-e neki.

Alonso egyik ajánlatot sem fogja elfogadni, így a McLarenét sem Forrás: IMS Photo/Shawn Gritzmacher

Alonso azonban leszögezte, semmilyen ajánlatot nem fog elfogadni. „Jelen pillanatban ez a helyzet. Azért vagyok itt, hogy élvezzem az eseményt, a lehető legjobb teljesítményt nyújtsam, és amennyire csak lehet, segítsem a csapatot. Meglátjuk, hogy a jövőben milyen lehetőségeim lesznek.

Az idei Indy 500-on a mai napon kezdődnek meg a szabadedzések. Szombaton rendezik az időmérőt, vasárnap pedig a legjobb kilenc versenyző összecsap a pole pozícióért. Egy héttel később, augusztus 23-án pedig maga a futam is lezajlik.