Társoldalunk:

Nem ő volt a hibás, a felügyelők mégis megbüntették Ocont

2020.08.08. 18:39

Esteban Ocon három rajthelyes büntetést kapott a vasárnapi 70. Évforduló Nagydíjára, amiért feltartotta George Russellt az időmérő edzésen.

Már az eset után is sejteni lehetett, hogy Esteban Ocon nem fogja megúszni büntetés nélkül George Russell feltartását az időmérő edzés első szakaszában. A Williams gyorskörön levő versenyzője az ötös kanyarban érte utol az éppen Antonio Giovinazzit Alfáját előző Renault-t, majd kénytelen volt a fékre taposni, mert a francia teljesen elállta előle az utat. Ocon mérnöke valóban későn figyelmeztette őt Russell érkezéséről, a felügyelőket ez azonban nem hatotta meg.

Oconnak végül a Q2 jelentette a végállomást - Galéria!Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

Russell káromkodás kíséretében már a csapatrádióban jelezte, hogy nagyon veszélyes volt, amit Ocon csinált.

Az éppen friss lágy gumikon a bokszból kihajtó francia védelmére szóljon, hogy halvány fogalma sem volt arról, hogy hamarosan kap a nyakába egy Williams-t.

A csapatrádióban mérnöke, Mark Slade arra figyelmeztette, hogy a mögötte levő autó a mért körét éppen befejező Kimi Räikkönen, előtte pedig Giovinazzi található, aki szintén levezető körön van. Russellt csak akkor említette, amikor a britnek már rég félbe kellett szakítani a gyorskörét. „Figyelj Russellre, ne haragudj" – mondta Slade, aki itt már érezte, hogy későn szólt.

Érdekes, hogy ezután pilóta és mérnöke között szóba sem került a feltartás, mindketten a forgalom további menedzselésére és a mért körre való készülésre koncentráltak, a gyorskörön értelemszerűen nem beszélgettek, majd a levezető körben ismét a forgalmat figyelték. Ocon csak akkor tért vissza az incidensre, amikor betolták a garázsba. „Mark, ez nem volt valami jó. Meg fognak büntetni érte" – közölte, mire a válasz egy „igen" volt Slade részéről.

Russell egy pillanatra azt sem tudta, hova menjen az előtte cammogó Renault-tól, de aztán sikerült kikerülnie OcontForrás: F1 TV

Az időmérő után Oconnak és Russellnek is jelenése volt a felügyelőknél, az ítélet pedig aligha lepett meg bárkit is: a franciát három hellyel hátrasorolták, így a 11. helyett a 14. rajtkockából kezdheti meg a versenyt. Ezzel Sebastian Vettel, Carlos Sainz és Romain Grosjean is előrelépett egy pozíciót.

A büntetés indoklásában szerepel, hogy a Renault „elismerte, hogy nem segítették a pilótájukat, és ez vezetett a feltartáshoz." Az eset után egy büntetőpont is került Ocon szuperlicencére, ami az első neki az elmúlt 12 hónapot tekintve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK