Társoldalunk:

Mercedes: Hibáztunk, amikor nem hoztuk ki Hamiltont az utolsó körre

2020.08.05. 19:13

James Vowles, a Mercedes főstratégája elárulta, a vibráció ellenére semmi nem utalt arra, hogy a Brit Nagydíj végén mindkét autó bal első gumija defektet kap. A szakember hozzátette, hibáztak, amikor nem hívták ki Lewis Hamiltont, ugyanakkor leszögezte, a DAS-nak nincs köze az esethez.

A múlt heti Brit Nagydíjon egyértelműen az utolsó három kör szolgáltatta a legnagyobb izgalmakat, amikor három autó, köztük a két Mercedes is defektet kapott. James Vowles, a brackley-iek főstratégája a csapat Youtube-csatornáján látható videóban elmondott néhány részletet a történtekkel kapcsolatban. 

A Brit Nagydíjon mindkét Mercedes defektet kapottForrás: 2020 Pool/2020 Pool/Andrew Boyers

A problémák már az időmérőn elkezdődtek, hiszen a két Mercedes, valamint Max Verstappen is elvesztett egy-egy közepes gumiszettet. Bottasnál a jobb, a holland pilótánál pedig mindkét hátsó abroncs annyira megsérült, hogy újakat kellett felrakniuk annak érdekében, hogy a futamon ne azokkal kelljen elrajtolniuk. Hamilton esetében mindez sokkal látványosabb volt, hiszen a hatszoros világbajnok a Q2-ben megpördült, aminek következtében gumijai használhatatlanná váltak.

Ez pedig az addiginál is nehezebbé tette a kétkiállásos stratégiát, ami ideális esetben közepes, kemény, közepes sorrendben zajlott volna, de Bottasnak sérült gumikkal kellett volna megkezdenie az utolsó etapot, Hamiltonnál pedig már fel sem merülhetett ez a lehetőség.

A másik lehetőség az lett volna, ha második alkalommal lágy abroncsokat tesznek fel, de az egész hétvége során láthattuk, hogy az nagyon hamar elkopik. Ennek tudatában a futam alatt nem merült fel ez a lehetőség, de Bottas esetében a Mercedes később vizsgálta az esetleges második kiállást.

„A verseny után beszéltünk róla, de minden modell azt mutatta, hogy Verstappent elképesztően nehéz lett volna utolérni, pláne visszaelőzni – magyarázta Vowles. – A verseny nagy részében elérhető volt számunkra ez az opció, de egyszer sem mérlegeltük. A kemény keverék volt a leggyorsabb az általunk felhasználható abroncsok közül, ami szintén nem könnyítette volna meg a kétkiállásos taktikát.”

A brit szakember hozzátette, semmi nem utalt arra, ami a futam végén történt, így pedig ritka, hogy egy csapat kihozza a pilótát úgy, hogy az pozíciót veszítsen. Ezt csak akkor tették volna meg, ha az alternatív stratégia garantáltan sikeres.

Ebben a helyzetben egyáltalán nem segített, hogy Danyiil Kvjat balesete miatt a biztonsági autó bement a pályára, a mezőny nagy része pedig kemény abroncsokra váltott. Ennek pedig az lett az eredménye, hogy nagyon hosszú etapot kellett megtenniük ezeken a keverékeken.

 Bottas autóján aztán jelentkezett is a vibráció, amit a finn pilóta, valamint a szenzorok is jeleztek. A csapat azonban úgy gondolta, hogy ez nem veszélyes, így nem is aggódtak, sőt, még Bottast is megnyugtatták a rádión keresztül. Ami csapattársát illeti, nála ez a probléma egyáltalán nem ütötte fel a fejét.

Hamilton sebessége a 45., az 51. és az 52. körben

Vowles ezen a ponton kiemelte, hogy Bottasnak sokkal nehezebb dolga volt, hiszen végig Hamilton mögött autózott, és nagyon keményen kellett nyomnia ahhoz, hogy képes legyen tartani a tempót. Ennek következtében jobban elkoptatta az abroncsokat, mint a szabad levegőben haladó brit pilóta.

A 41 éves szakember azonban azt is hangsúlyozta, hogy a két defekt között csupán másodpercek teltek el, így valószínűleg nem ez volt a legfontosabb tényező. Ehelyett inkább a Kimi Räikkönen által pályára hordott törmeléket nevezte meg, amin mindkét Mercedes-pilóta keresztülhajtott. Ekkor viszont még mindig semmi nem jelezte, hogy valami baj lenne a gumikkal.

Bottas az 50. körben kapott defektet, a finn pilóta bal első gumijában azonnal lecsökkent a nyomás. Ráadásul abból a szempontból is rendkívül nagy balszerencséje volt, hogy a futam végén, nem sokkal a bokszutca bejárata után érte a baj, így szinte egy teljes kört kellett megtennie lényegében három keréken.

Hamilton gumija az utolsó körben, a 6-7-es kanyarkombinációban adta meg magát, annak ellenére, hogy a címvédő ekkor már jóval lassabban ment, mint korábban. Vowles rámutatott, hogy a 35 éves versenyző milyen bravúrt hajtott végre, amikor behozta az autót a célba, kiemelve a 15-ös kanyart, ahonnan még így is remekül gyorsított ki.

Verstappen nem sokkal Hamilton után szelte át a célvonalatForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/David Klein

Felmerül a kérdés, hogy a Mercedes miért nem hozta ki pilótáját, miután Bottasszal már megtörtént a baj, és az 50. kör végén Verstappen is kereket cserélt. Vowles elismerte, hogy utólag ők is látják, ezen a ponton hibáztak. „Hogy nem hívtuk ki, annak az az oka, hogy Lewisnak fél perces előnye volt, és addigra már másodpercekkel lassabban vezetett, mint normális esetben. Csak annyi volt hátra, hogy az utolsó kört a pálya közepén tegye meg. Ilyenkor az ember már nem aggódik egy esetleges hiba miatt, ellenben egy kiállás mindig kockázatos.

Egy, akár 15 másodperccel lassabb kör pedig néha biztonságosabb megoldást jelent. Utólag ez nyilvánvaló hiba volt, ami sokba kerülhetett volna, de szerencsére nem így történt.”

Szintén felmerült, hogy a Mercedes defektjeihez a DAS is hozzájárulhatott, de Vowles kategorikusan cáfolta ezt az elméletet. „Egyrészt akkor már régóta nem használtuk, hiszen csak a futam korai szakaszában vettük igénybe. Másrészt pedig [Carlos] Sainz ugyancsak szembesült a hibával, és az ő autójában nincs meg ez a rendszer. Emellett rengetegen panaszkodtak Valtteriéhez hasonló vibrációra, úgyhogy nem csak mi szenvedtünk, de egyértelműen mi húztuk a legrövidebbet.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK