Társoldalunk:

Csapatfőnöke elmondta, mikor térhet vissza a koronavírusos Pérez

2020.08.03. 15:40

A Brit Nagydíjat kihagyni kényszerülő koronavírusos Sergio Péreznek nem elég annyi a visszatéréshez, hogy kigyógyul a betegségből, ha ugyanis a brit egészségügyi hatóság a megváltozott előírásokat alkalmazza rá, negatív tesztek esetén is ki kell hagynia még egy futamot.

Miután Sergio Pérezről a Brit Nagydíj előtti csütörtökön kiderült, hogy elkapta a koronavírust, Otmar Szafnauer, a Racing Point csapatfőnöke sem tudta, hogy amennyiben pilótája időben felgyógyul a betegségből, versenyezhet-e az első silverstone-i versenyt mindössze egy héttel követő 70. évforduló Nagydíján.

Kevesen gondolták volna azonban, hogy még a futam után sem lesz tisztázott, hogy a következő hétvégén is az utolsó pillanatban beugró, a versenyen végül műszaki hiba miatt elindulni sem tudó Nico Hülkenbergnek kell-e majd helyettesítenie Pérezt, vagy a mexikói pilóta visszatérhet a mezőnybe.

Nem tudni, meddig marad a partvonalon kívülForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

Mióta felmerült a gyanúja, hogy elkaphatta a fertőzést, Pérez a fizioterapuetájával és menedzsmentje egyik tagjával közösen elkülönítve tölti a napjait (utóbbi két személy tesztje negatív lett, de ők is jártak Mexikóban a pilótával), csapatfőnöke elmondása szerint pedig jól érzi magát, csak enyhe tünetei voltak.

Egyelőre azonban nem biztos, hogy Pérez a megfelelő számú negatív teszt produkálása esetén visszatérhet a pályára a soron következő versenyen, az Egyesült Királyságban ugyanis pont a pozitív tesztjének napján változtak a karanténra vonatkozó előírások.

„Az angliai nemzeti egészségügyi hatóság tanácsát fogjuk követni, azt tesszük, amit mondanak. Ugyanakkor a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy hét vagy tíz napig kell karanténban maradnia, mivel egymásnak ellentmondó hírek érkeznek. De iránymutatást fogunk kapni a megfelelő emberektől és azokat fogjuk követni. – nyilatkozta Szafnauer. – Még ha csak hét napos karantén is szükséges, akkor is az FIA szabályzata szerinti negatív tesztek kellenek, úgyhogy igyekezni fogunk letesztelni őt kedden, és ha akkor pozitív, akkor úgysem jöhet majd be a paddockba."

A zavarodottságot az okozza, hogy Pérez múlt szerdán készült első tesztje, amely nem volt elég meggyőző ahhoz, hogy az FIA egyértelműen pozitívnak minősítse, csak a szövetség értékelése szerint volt bizonytalan, a brit egészségügyi hatóságok pozitívnak értékelték.

„Nézhetjük úgy, hogy a brit egészségügyi hatóságok szerint már szerdán pozitív volt, az akkori szabályozás szerint pedig hét napra kell karanténba mennie – magyarázta a csaptfőnöke. – A tíz napos változtatás egy nappal ezután lépett érvénybe. Hogy a szabály visszamenőleg is érvényes-e, azt viszont nem tudom."

Az első tesztje az FIA-nál nem volt egyértelműen negatívForrás: Getty Images/xpbimages.com/Xpb Images

A kérdés tehát az, hogy ha a brit egészségügyi hatóság a saját értékelését veszi alapul, és a múlt szerdától kezdve koronavírusosnak minősíti Pérezt, akkor az azon a napon érvényben levő hétnapos karanténszabályt alkalmazza-e rá, vagy az azóta életbe léptetett tíz naposat. Szafnauer elmondta, hogy minél hamarabb választ szeretnének, de tulajdonképpen péntekig, a következő futam első szabadedzésének napjáig van idejük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK