Társoldalunk:

Verstappen örül, ha csak fél másodpercet kap a Mercedestől

2020.07.31. 09:33

Max Verstappen elárulta, a Red Bull folyamatosan újításokkal kísérletezik annak érdekében, hogy közelebb kerüljön a Mercedeshez. A holland fél másodpercen belül szeretne lenni a riválishoz képest, de úgy véli, nagyon nehéz megjósolni a különbséget.

A Red Bull a várakozásokon alul teljesített az első három futamon, hiszen bár Max Verstappen kétszer is felállhatott a dobogóra, nem úgy néz ki, hogy idén harcban lesz a világbajnoki címért. Christian Horner nemrég elmondta, az autóval elsősorban aerodinamikai problémák vannak, ezért küszködnek vele a pilóták. A holland pilóta leszögezte, folyamatosan új megoldásokkal kísérleteznek annak érdekében, hogy mindezt orvosolják, és közelebb kerüljenek a Mercedeshez. 

A Red Bull hétvégéről hétvégére új elemekkel kísérletezikForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„Még mindig tanulunk, és rendszeresen új alkatrészeket próbálunk ki – nyilatkozta az FIA hivatalos sajtótájékoztatóján. – Különböző elemekről van szó, így látjuk, hogy mi működik, mi nem, és hol tudunk fejlődni. Természetesen ez nem olyasmi, amit egyik hétről a másikra orvosolni fogunk. Több időre van szükségünk, de dolgozunk rajta, és a pályán is teszteljük ezeket, hogy lássuk, jó irányba megyünk-e.”

A Sky Sportsnak annyival egészítette ki a mondanivalóját, hogy kezdik egyre jobban megérteni az autó viselkedését. Ami a Brit Nagydíj hétvégéjét illeti, tisztában van vele, hogy szinte biztosan a Mercedesek mögött lesznek,

de a 2019-es események alapján úgy véli, a különbséget nagyon nehéz előre megjósolni.

„Tavaly úgy jöttünk ide, hogy azt gondoltuk, simán kikapunk, aztán az időmérőn két tizedmásodpercen belül voltunk, úgyhogy ez sok tényezőtől függ – magyarázta. – Nyilván ők a legjobbak, és most is nagyon gyorsak lesznek, a differencia pedig két tizedtől egy másodpercig terjedhet, ezt nem lehet pontosan tudni. Remélem, fél másodpercen belül leszünk, az már jó lenne.”

A Red Bull helyzetét a fejlesztési lehetőségek jelentős részének a befagyasztása is igencsak megnehezíti, hiszen így lassabban tudnak zárkózni. Verstappen azonban úgy látja a szituációt, hogy bár szívesen harcolna győzelmekért, de most nem ez a helyzet, hanem tanulniuk és fejlődniük kell, és akkor 2020 végére vagy jövőre ez újra megtörténhet.

Ez persze nem lesz könnyű, hiszen a Mercedesnél is keményen dolgoznak, de remek lenne, ha meg tudnánk nehezíteni a dolgukat.

Mindenesetre nem arról van szó, hogy én most frusztrált és dühös vagyok a helyzet miatt. Természetesen előfordul, hogy valami felbosszant, de végtére is ez azért történik, mert győzni és fejlődni akarok, ahogyan szerintem mindenki a csapatban.”

Verstappen legkésőbb jövőre utolérné a MercedestForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason - Formula 1

A 22 éves versenyző hozzátette, szerinte az a helyes hozzáállás, ha az istálló tagjai motiválják egymást, úgyhogy ebben nincsen semmi kivetnivaló. Ellentétben azzal, ha egyáltalán nem érdekelné az eredmény, csak felkelne, kimenne a pályára, elvégezné a munkáját és hazamenne.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK