Társoldalunk:

Jordan: Vettel nem bír Leclerc-rel sem, hát még Hamiltonnal!

2020.07.28. 16:21

A korábbi csapattulajdonos, Eddie Jordan szerint a Racing Pointnak nem érdemes leigazolnia Sebastian Vettelt. A Jordan egykori alapítója úgy véli, a négyszeres világbajnok már nem tudja felvenni a versenyt Lewis Hamiltonnal, ezért nem érdemes miatta megbontani az istálló egységét.

A Forma-1 következő heteinek, hónapjainak egyik legfontosabb kérdése a Forma-1-ben, hogy mi lesz Sebastian Vettel sorsa. A német pilóta az év végén elhagyja a Ferrarit, és lehetséges, hogy Racing Pointnál folytatja a pályafutását. Gerhard Berger nemrég kijelentette, a 33 éves versenyző már most erősítést jelentene a silverstone-iaknak, Eddie Jordan azonban másképp vélekedik. 

Jordan nem igazolná le Vettelt a Racing PointhozForrás: AFP/Joe Klamar

„A Ferrarinál volt néhány borzasztó szezonja – nyilatkozta Vettelről a mai Racing Point istálló elődjének tekinthető a Jordan egykori alapítója az F1 Nation podcastban. – Esetében a legnagyobb kérdés, hogy vissza tudja-e szerezni a tüzet és a lelkesedést, ami ebben a korban már nagyon nehéz. Hogy én alkalmaznám-e? Nem hiszem, mert rengeteg fiatal van, aki kiszoríthatja őt a mezőnyből.”

Az ír üzletember elismerte, hogy visszavonulása után Vettel hiányozni fog a Forma-1-nek, de szerinte Charles Leclerc tavaly „elpusztította” őt, amire az idény előtt nem sokan fogadtak volna. Ennek tudatában pedig nem sok jót jósol neki Lewis Hamiltonnal szemben.

„Azt állítják, hogy hasonló erősségű autóban képes lenne test a test elleni harcot vívni Lewis Hamiltonnal? Pszichológiailag jelenleg még Leclerc-rel sem tudja felvenni versenyt, úgyhogy nem hiszem, hogy Lewisszal szemben változna a helyzet.”

A másik szempont, amit Jordan szerint érdemes vizsgálni, hogy Vettel leigazolása milyen hatással lenne a Racing Pointon belüli összhangra.

A négyszeres világbajnok érkezése minden bizonnyal Sergio Pérez távozását jelentené, és a 72 esztendős üzletember úgy véli, ez még akkor sem lenne jó csere, ha saját tapasztalatból tudja, egy rutinos és sikeres pilóta nagy előnyt jelenthet.

Az ír üzletember szerint Pérez távozása nagyobb érvágás lenne a csapatnak, mint amekkora erősítést Vettel jelenteneForrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

„Persze, hogy az emberek szeretnék abban az autóban látni, és első győzelmemet én is a visszavonuláshoz közeledő Damon Hill-lel arattam – magyarázta. – Azonban neki a kora mellett megvolt a ravaszsága, csakúgy, mint Lewisnak, aki közelít ehhez az állapothoz. Egészen biztos, hogy a négyszeres világbajnok Vettel minden istállónak nagy erősítést jelentene, de érdemes vajon felborítani a Sergióval és az általa érkező pénzzel rendelkező csapat dinamikáját?”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK