Társoldalunk:

McLaren: A tripla hétvégékből nem csinálhatunk rendszert

2020.07.28. 09:24

Andreas Seidl úgy véli, a következő két tripla hétvégét már nehezebben fogják átvészelni, mint az elsőt. A McLaren csapatfőnöke megérti a különleges helyzetet, de kijelentette, nem szabad, hogy ez legyen az új trend a Forma-1-ben.

A koronavírus miatt közel négy hónappal csúszott az idei F1-es világbajnokság kezdete, így a megszokottnál sokkal sűrűbb versenynaptárra van szükség ahhoz, hogy mezőny teljesíthesse a televíziós szerződésekben elvárt 15 futamot. Az FIA és a Liberty Media ezt úgy oldotta meg, hogy a szezon első kilenc futamát 11 hét alatt rendezik meg, vagyis a csapatoknak minimum három tripla hétvégével kell szembenézniük. 

A tripla hétvégék jelentősen megnehezítik a csapattagok életétForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Charles Coates

Három egymást követő futamra korábban mindössze egyszer, 2018 nyarán volt példa, de az istállók ezután arra kérték az illetékeseket, hogy ilyen többé ne legyen. Persze a járvány felülírta mindezt, de Andreas Seidl igyekezett felhívni a figyelmet az ezzel járó problémákra. A McLaren csapatfőnöke úgy véli, a most következő három viadal, benne a két silverstone-i futammal még nem lesz annyira rossz, főleg a brit központtal rendelkező istállóknak, amelyeknek így nem kell sokat utazniuk. A későbbiekben viszont már problémás lesz a helyzet.

Utána még egy tripla hétvégénk lesz, és jelen állás szerint ez a későbbiekben is előfordul egyszer, ami már kemény lesz

– idézi az Autosport. – A körülményekre való tekintettel idén ezt valahogyan át kell vészelnünk, de ebből nem csinálhatunk rendszert a következő években.”

Seidl kiemelte, hogy bár kemény munka zajlik a pályán és amellett, de valójában nem ez jelenti a legnagyobb kihívást. Az egymást követő hétvégék miatt ugyanis a csapattagoknak nem marad idejük arra, hogy hazalátogassanak, amire még a szigorú biztonsági szabályok is rátesznek egy lapáttal. A német szakember hozzátette, az első három futamon ez még nem jelentett gondot, de a későbbiekben ez változni fog.

Nem hiszem, hogy a hosszú szünet utáni tripla hétvége akkora kihívás lett volna. Ezzel együtt tisztában kell lennünk azzal, hogy minél jobban belemegyünk a szezonba, annál inkább szembesülünk ezzel a problémával, főleg három egymást követő hétvége esetében.”

A német szakember elmondta, igyekeznek mindent a lehető legkényelmesebbé tenni az alkalmazottak számára, az utazástól kezdve egészen a szállásig, ezzel is próbálják csapatként megoldani a helyzetet. Kiemelte, minden, az istállón belül felmerülő problémát meg kell hallgatni, hogy mindenki számára elviselhető legyen ez az időszak. Seidl ezzel együtt pontosan tudja, hogy szükség van a sűrű menetrendre.

Seidl megérti a helyzet különlegességét, de bízik benne, hogy nem ez lesz az új normalitásForrás: Formula 1 via Getty Images/2020 Formula One World Championship Limited/Clive Mason - Formula 1

„A csapatban mindenki tisztában van azzal, hogy a vírus miatt ez egy különleges körülmények között zajló idény – folytatta.  – Azt is megértjük, hogy ezek a versenyek kellenek ahhoz, hogy a csapatok fennmaradjanak.”

A pilóták mentességet élveznek?

Az egymást követő futamok a szerelők életét nehezítik meg a legjobban, akik a versenyhétvégéken naponta legalább 16 órát dolgoznak. Ehhez képest ők azok, akik egyáltalán nem láthatják családjaikat, miközben a pilóták és a csapatvezetők ezt megtehetik. Egy anonimitást kérő tapasztalt szerelő elárulta, közel van ahhoz, hogy otthagyja az F1-et.

A TRIPLA HÉTVÉGÉK NÉLKÜL SEM KÖNNYŰ A SZERELŐK ÉLETE

„Úgy érzem, mintha egy kísérlet része lennék – nyilatkozta a The Sun bulvárlapnak. – Közel állok ahhoz, hogy befejezzem ezt az egészet. Hiányzik a családom, ugyanakkor betartom a szabályokat, de a versenyzők és a menedzsment tagjai minden héten hazamehetnek. Nekem követnem kell az előírásokat, és a saját buborékomon belül kell maradnom, de a vagyon és a beosztás szemlátomást privilégiumot ad.”

Egy F1-es hétvége már kedden megkezdődik, és legalább a következő hétfőig tartForrás: Hungaroring

A helyzetről Lewis Hamiltont is megkérdezték, aki szinte minden győzelme után kiemeli a csapattagok érdemeit a sikerében. A hatszoros világbajnok szerint a szezonkezdet jelentette izgalmak most még elfedik a problémákat, de az idő előrehaladtával ez változhat, és akkor megoldást kell találni.

Tudtommal ez jelenleg még nem gond, de három egymást követő tripla hétvége kimerítő lehet

– magyarázta. – A csapattagok általában magukban tartják az érzéseiket, és inkább a munkába csatornázzák be azokat. Mindannyian ezt tesszük, ezért legtöbbször senki nem panaszkodik. Kezelni kell a helyzetet, mert ez egy olyan év, amikor ez meg fog történni. Reméljük a legjobbakat.”

Norris segített szétszedni az autóját

A Magyar Nagydíj után elterjedt egy kép a közösségi médiában, amin látszik, hogy Lando Norris kocsijának szétszerelésében segédkezik. A fotót Tim Bampton, a McLaren Group kommunikációs igazgatója osztotta meg a Twitteren, de a mezőny legfiatalabb tagja nem tulajdonított neki nagy jelentőséget.

Norris segít a McLaren szerelőinek

„Ez olyasmi, amit már korábban is sokszor csináltam, csak eddig soha nem jelent meg a közösségi médiában – mondta a Racefansnek. – 2018-ban is megtettem, sőt, már gokartos korom óta megteszem. Akkor muszáj volt, mivel a verseny után meg kellett tisztítani a láncvédőt és az airboxot, meg úgy a gokart nagy részét. Mindig is élveztem, gyerekként szerettem szétszedni a dolgokat.”

A McLaren pilótája hozzátette, a Forma-1-ben először 2018-ban, még tesztpilótaként segített be a szerelők munkájába.

Ezt azonban nem mindig teszi meg, legtöbbször csak akkor, ha hétfőn indul a gépe. Amikor már a verseny napján távozik a helyszínről, akkor jobban kell sietnie, ezért erre nem marad ideje.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK