Társoldalunk:

Mercedes: Miért változtatnánk a bevált pilótapároson?

2020.07.26. 17:57

Toto Wolff kijelentette, a Williams színeiben versenyző George Russell része a Mercedes hosszú távú terveinek, de jelenleg szerződése van a grove-iakkal, amit tiszteletben kell tartani. James Allison technikai igazgató szavaiból is arra lehet következtetni, hogy a következő szezonnak változatlan pilótapárossal vágnak neki.

George Russell a Forma-1 fiatal generációjának egyik legnagyobb tehetsége. Az F3 és az F2 bajnokaként tavaly debütált a sorozatban, és bár a Williams nem tette lehetővé, hogy legalább a középmezőnyben harcolhasson a pozíciókért, így is jó teljesítményt nyújtott. Idén pedig már kétszer is bejutott az időmérő második szakaszába.

A szezon előtt felmerült, hogy Russell jövőre akár a Mercedesnél is szerepelhet, de a Magyar Nagydíj hétvégéjén bejelentette, hogy kitölti a szerződést a Williamsnél. 

Russell idén már kétszer is bejutott a Q2-beForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

„George része a hosszú távú terveinknek, de nem 2021-ben – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke. – Hároméves szerződése van a Williamsnél, amiből egy még hátravan. Claire [Williams] világossá tette, hogy George fontos eleme a csapatnak, így a megállapodást tiszteletben kell tartanunk.”

Wolff hozzátette, tisztában voltak azzal, hogy mire vállalkoznak, amikor két éve Russell aláírt a Williamshez.

Az osztrák üzletember kiemelte, a grove-iak adtak lehetőséget a brit versenyzőnek, így már csak ezért sem mehetnek szembe az ő akaratukkal. Ugyanakkor leszögezte, nem feltétlenül ezen múlik, hogy a 22 éves pilótának 2021-ben még nem lesz lehetősége beülni a Mercedesbe. „A másik oldalról ez nem jelenti azt, hogy ha George szabad lenne, akkor garantált helye lenne a Mercedesnél.”

A címvédőnél Lewis Hamiltonnak, mind Valtteri Bottasnak lejár a szerződése az idény végén, de minden jel arra mutat, hogy mindkét pilótával legalább egy évet hosszabbítani fognak. Wolff szavai pedig csak erősítik ezt a feltételezést.

Nagyon elégedettek vagyunk a jelenlegi felállásunkkal, Valtterivel és Lewisszal

– folytatta. – Remekül teljesítenek, és jól kijönnek egymással, ami fontos a csapatdinamika szempontjából. Emellett a mérnökök is hálásak a visszajelzéseikért. Momentán Valtteri és Lewis a két pilótánk, a lojalitás pedig rendkívül fontos számunkra, és mi mindig hosszútávban gondolkozunk.”

Minden jel arra mutat, hogy a Mercedes jövőre is a Hamilton-Bottas párossal vág neki a szezonnakForrás: Daimler AG/Steve Etherington/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd.

Russell mellett Sebastian Vettel neve is felmerült, hogy esetleg a címvédőhöz szerződik, miután a Ferrari nem hosszabbított vele szerződést, de ezek a hangok viszonylag hamar elcsendesedtek. James Allison, a Mercedes technikai igazgatója nem érti, miért kellene változtatniuk az eddig jól bevált megoldáson.

Miért akarnánk módosítani azon a felálláson, ami ennyire jó eredményeket produkált?

Mindenki láthatja, hogy a garázs két oldala között megvan a kölcsönös tisztelet, és olyan teljesítményt nyújtanak, amit bárki megirigyelhetne a rajtrácson. Miért váltanánk le egy nyilvánvalóan működő dolgot olyasmire, ami persze tartogat lehetőségeket, ugyanakkor rengeteg veszély rejlik benne?”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK