Társoldalunk:

Pérez szerint neki kell mennie, ha a Racing Point leigazolja Vettelt

2020.07.21. 07:18

Sergio Pérez nem számít arra, hogy Lawrence Stroll eltanácsolja a saját fiát, Lance-t az egyre versenyképesebb Racing Pointtól abban az esetben, ha leigazolják Sebastian Vettelt. Elismerte, van kilépési záradék a szerződésében.

Sebastian Vettel jövője a Forma-1-es átigazolási piac kulcskérdése, miután a német pilóta az év végén távozik a Ferraritól, és a múlt hét folyamán napvilágot látott, hogy Vettel egyeztetni kezdett a jövőre Aston Martin néven induló Racing Pointtal. Ezt Vettel nagy nehezen elismerte, a csapat jelenlegi versenyzői viszont nem hajlanak arra, hogy átadják a helyüket.

A Racing Point hirtelen a négyszeres világbajnok pilóta számára is vonzóvá vált, mivel a csapat idei autója megszólalásig hasonlít a tavalyi Mercedesre, így rögtön versenyképes lett, bár egyelőre nem biztos, hogy az RP20-as kódjelű modell megfelel a technikai szabályoknak.

Pérez fölött viharfelhők gyülekeznek, pont akkor, amikor versenyképes autója vanForrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

Amennyiben az FIA felmenti a csapatot a Renault vádjai alól, Vettel számára az elérhető legjobb lehetőséget nyújthatják ahhoz, hogy a német pilóta az élmezőny közelében maradhasson, ehhez viszont a szerződéssel és jelentős szponzori háttérrel rendelkező Sergio Pérezt vagy a tulajdonosi konzorciumot vezető Lawrence Stroll fiát, Lance Strollt el kell bocsátani.

A sajtóban az elmúlt napok során több érv és ellenérv is felmerült, hogy mi szól Pérez vagy Stroll megtartása mellett vagy ellen, de alapvetően az a konszenzus kezd kialakulni, hogy bár a mexikói pilóta rutinosabb és általában jobb teljesítményre képes a kanadai pilótánál, Stroll esélyei jobbak a maradásra a családi kapcsolatai révén.

A Hungaroringen Pérez is kijelentette, hogy arra számít, ha Vettel érkezik, neki mennie kell.  

„Ha valakinek mennie kell, akkor szerintem világos [hogy ki lesz az] – nyilatkozta Pérez a Movistar+ tévétársaságnak. – Én is apa vagyok, nem rúgnám ki a fiamat, erre nem tudok mit mondani. Sok [pletyka] kering, de részemről semmi, a helyzet változatlan. Szerződésem van a csapattal” – nyomatékosított.

Vettel nem akart az Aston Martinról beszélni, de nagy nehezen kihúzták belőle, hogy egyeztetnekForrás: Getty Images/xpbimages.com/Xpb Images

Pérez nagy szerepet játszott a mai Racing Point megmentésében, amikor két évvel ezelőtt, pont a Hungaroringen az istállót addig működtető Force India csődhelyzetbe jutott, mert a mexikói pilóta cége érvényesített egy fedezetlen követelést, a folyamat pedig oda vezetett, hogy Stroll és konzorciuma kedvező anyagi feltételekkel meg tudta szerezni a csapat eszközeit.

A 30 esztendős pilóta elmondta, továbbra is hisz a Racing Point felvirágzásában, de megjegyezte: „Nyilvánvalóan zajlanak belső egyeztetések a csapatban, de pillanatnyilag minden változatlan.” Megerősítette a sajtóban keringő pletykát, amely szerint valóban van kilépési záradék a szerződésében.

A Racing Point jelenleg gyorsabb a Ferrarinál isForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„Minden szerződésben mindig vannak záradékok – jelentette ki. – A szponzoráció révén felbontható, de keményen dolgozunk az összes szponzorommal, hogy ez ne történhessen meg. Nem mondanám, hogy ez egy adott szponzoron múlik, inkább egy általános helyzetről van szó” – foglalta össze.

Wolff nem avatkozik be

A Hungaroringen felmerült az is, hogy az ügyletben érintett lehet Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is, aki ugyan nem tervezi, hogy leigazolja Vettelt a csapatához, de részesedése van az Aston Martin autógyárban is, amelyben Stroll konzorciuma is jelentős tulajdonrésszel rendelkezik. Wolff ettől függetlenül kijelentette, a Racing Point ügyeiben nem érintett.

Lawrence Stroll a HungaroringenForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Peter Fox

„Az autógyártóban lévő részesedésem egyáltalán nincs összefüggésben a Forma-1-es csapattal. Semmilyen egyeztetésben nem veszek részt Lawrence Stroll, Otmar [Szafnauer] és Sebastian [Vettel] között. Nyilvánvalóan nagyon jól ismerem Sebastiant, részt vettem néhány – mondjuk úgy – társasági összejövetelen, de semmi több” – mondta a Mercedes online sajtóbeszélgetésén, amelyen a GPhírek is jelen volt.

„Checo szerintem nagyon értékes tagja a csapatnak, jó pilóta, a Racing Point ismeri a képességeit. Sebastian a másik oldalon négyszeres világbajnok, jó tempót és remek műszaki tudást hoz magával, valamint fontos piac áll mögötte. Végtére is Lawrence döntése lesz, hogy mi a legjobb versenyzőpáros a csapata számára.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK