Vágólapra másolva!
A Ferraritól az év végén távozó Sebastian Vettel kijelentette, nem bánta meg, hogy a Red Bull után a Scuderiát választotta, mert ezzel gyerekkori álmát váltotta valóra, még akkor is, ha nem tudta megakadályozni, hogy Lewis Hamilton ostrom alá vegye Michael Schumacher rekordjait.

Részletes interjút adott Sebastian Vettel a Sky Sports veterán szakértőjének, Martin Brundle-nek a Magyar Nagydíj során, ebben a jövőjével kapcsolatos álláspontjáról és a múltjáról is érdekes részleteket árult el.

A négyszeres világbajnok a Red Bull színeiben többször is történelmet írt, majd 2014 végén gyerekkori hőse, a hatszoros világbajnok Michael Schumacher csapatához, a Ferrarihoz szegődött. Ő sem titkolta, hogy szerette volna újra világbajnoki címre vezetni a Scuderiát, ahogy honfitársa tette, de Lewis Hamilton és a Mercedes sikerszériája megakadályozta ebben.

Vettel nem tudta győzelemre vezetni a Ferrarit, de nem ő az első világbajnok, aki a Scuderiánál nem tudott ismételni Forrás: Scuderia Ferrari Press Office/Foto Colombo Images

„Eléggé realista voltam ahhoz, hogy sose akarjak szó szerint Michael nyomdokaiba lépni – mondta. – Természetesen inspirált és még ma is inspirál, mert szerintem ő a valaha volt legjobb. Reméltem, hogy elvehetek néhány bajnoki címet Lewistól, hogy Michael rekordjai kicsit tovább fennmaradjanak, de most már kissé lőtávolon kívül kerültünk ahhoz, hogy megpróbáljuk megakadályozni ebben.”

Hamilton 2017-ben érte utol Vettelt a világbajnoki címek terén, majd 2018-ban és 2019-ben is legyőzhetetlennek bizonyult, így az idén már beállíthatja Schumacher eredményét a világbajnoki címek terén, és számára kedvező esetben pont a Ferrari hazai versenyén, az Olasz Nagydíjon érheti utol a német legendát a futamgyőzelmek örökranglistáján.

Vettel máig tiszteli Schumacher munkásságát, de elismerte, őt magát is hajtotta a becsvágy, ennek ellenére nem tagadta, hogy honfitársa példája is a szeme előtt lebegett.

„A Ferrari mindig az álmom volt. Nem akarom azt mondani, hogy kimosta az agyam, de gyerekkoromban Michael [Schumacher] nagyon inspirált a vörös autóban. Ez egy elbűvölő márka, úgyhogy nem véletlenül vonzott a vörös hajú hölgy, aki érdeklődést mutatott irántam. A missziónk, a célunk az volt, hogy megnyerjük a világbajnoki címet, ezen a téren elbuktunk, de így is volt néhány igazán jó évünk és jó versenyünk, úgyhogy nem bántam meg, hogy ide szerződtem.”

Vettel és Hamilton az elmúlt évtized két kiemelkedő egyénisége, de a Mercedes pilótája minden idők legsikeresebb versenyzője lehet Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Clive Mason

A Ferrari májusban jelentette be, hogy hivatalosan közös megegyezéssel nem hosszabbítják meg Vettel szerződését az idei szezon után, de a négyszeres világbajnok az idénynyitón világosan kijelentette, hogy ez a csapat döntése volt, ami nem is tett ajánlatot neki. Ezt később Mattia Binotto csapatfőnök is elismerte, de Vettel így is a legjobbját próbálja nyújtani a Ferrarinál.

„Sajnálatos, hogy nem jött össze – utalt a világbajnoki címre – de úgy gondolom, hogy elég idős és érett vagyok ahhoz, hogy tudjam, miért nem, lássam az okokat és továbblépjek.”

„A döntés az döntés, profi vagyok ebben a tekintetben, bármilyen döntést el kell fogadnom. Nyilván a módja lehetett volna egy kicsit más, de ez van. Ez egy nagy csapat, egy nagy márka, és úgy érzem, hogy sok ember rengeteget invesztált az idejéből, szenvedélyéből ezekbe az autókba, amelyek közül én az egyiket vezettem az elmúlt években. Bármit is érzek ezzel kapcsolatban, tisztelettel tartozom ezeknek az embereknek, és miattuk mindent beleadok, hogy a lehető legjobb szezonunk legyen a nehéz helyzet ellenére.”