Vágólapra másolva!
A Racing Point csapatfőnöke méltatta az istállót erősítő Sergio Pérezt, de az érvényes szerződés ellenére nem garantálta, hogy a mexikói pilóta jövőre is náluk versenyezhet. Sebastian Vettel esetleges leigazolásával kapcsolatban nem szorítja határidő a csapatot.

A jövőre Aston Martin néven versenyző Racing Point pilótái és Sebastian Vettel után a silverstone-i istálló csapatfőnöke, Otmar Szafnauer sem kerülhette el a német pilóta esetleges leigazolásával kapcsolatos kérdéseket a Hungaroringen. Csütörtökön az érintett versenyzők nem zárták ki Vettel érkezését, de egyikük sem akart konkrétumokat elárulni.

Vettel többszöri próbálkozás után elismerte, hogy „felületes beszélgetések” történtek a felek között, Sergio Pérez pedig ötször is kijelentette, hogy érvényes szerződése van a következő szezonra. Ezt az álláspontot képviselte csapatfőnöke, Otmar Szafnauer is az FIA pénteki sajtótájékoztatóján.

A mezőnyben most mindenkit az foglalkoztat, hogy mit hoz a jövő Vettel számára Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

„Mindkettejüket szerződés köti a csapathoz és boldogok vagyunk a versenyzőinkkel – szögezte le, majd egy újabb kérdésre válaszolva Pérez kapcsán ezt meg is ismételte. – Checónak arra kell összpontosítania, hogy a lehető legjobban szerepeljen az idén az autónkkal – mondta. – A lehető legjobb időmérős eredményeket érje el és a futamokon is menjen jól.”

Szafnauer méltatta a mexikói pilótát, miután Pérez a 17. helyről felzárkózott a Stájer Nagydíjon, és nem hibáztatta őt azért sem, mert végül összeakadt Alexander Albonnal, ezért a verseny utolsó körei során két pozíciót is vesztett. Ennek ellenére nem tudta garantálni azt, hogy a csapatnak dobogós helyeket is szerző sportoló jövőre is náluk szerepelhet.

„Nehéz megjósolni, mit hoz a jövőt. A [pilótáknak] a lehető legjobban kell szerepelniük. Szerződés köti őket, a többit majd meglátjuk, hogy milyen irányba indulunk el. A szándékaink között viszont az sohasem szerepel, hogy ne tartsuk tiszteletben a szerződéseinket” – jelentette ki, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a rögzített feltételek mentén azokat ne lehetne felbontani.

Lehetséges, hogy a döntés Szafnauer fölött születik meg Forrás: Fia Pool

A sajtóban elterjedt, hogy Pérez szerződése lehetővé teszi, hogy július 31-ig felmondják, de Vettel csütörtökön azt mondta, időre van szüksége ahhoz, hogy döntsön a jövőt érintő terveiről és nem ígért fejleményt a következő néhány napra. Szafnauer a sajtótájékoztatón és a Sky Sportsnak is kijelentette, a csapatra sem nehezedik döntéskényszer, nincs határidő, amit be kell tartaniuk.

„Nem szorít minket határidő, a két pilótánkkal szerződésünk van. Mindig mókás találgatni, hogy mi fog történni a pilótapiacon, úgyhogy élvezzük ki, amíg lehet! – viccelt a maszk alatt. – Hízelgő, hogy egy négyszeres világbajnok jókat mond a csapatunkról, 6-10 évvel ezelőtt ez nem történt volna meg, úgyhogy hosszú utat jártunk be. Ez nagyszerű.”

Pérez lojális a silverstone-i csapathoz, általában megbízható és gyors is, de Vettellel ellentétben nem szupersztár Forrás: Motorsport Images/Glenn Dunbar

A Racing Point elődjének számító Jordan-csapatnál korábban versenyzett már világbajnok pilóta Damon Hill személyében, de négyszeres világbajnok még nem. Szafnauer méltatta Vettelt, de elsősorban a német pilóta emberi oldalát emelte ki.

„Azt biztosan tudja, hogyan kell nyerni, nagyon versengő alkat – mondta a sajtótájékoztatón. – Kívülről elnézve, barátként ismerem őt, nagyon aranyos srác. Igen régóta ismerem már. Egyenes, őszinte és nagyon gyors tud lenni. Négyszeres világbajnok” – összegzett, majd a Sky Sports műsorában azt mondta: „Seb remek pilóta, idővel elválik [hogy mi lesz], majd meglátjuk.”