Társoldalunk:

Verstappen: Egyszerűen túl lassúak vagyunk

2020.07.12. 20:29

Megszerezték idei első dobogós helyezésüket, a Red Bull szájíze azonban keserű a Stájer Nagydíj után, mivel nem tudta felvenni a versenyt a Mercedesszel.

Bizonyos szempontból örülhet a Red Bull, mivel a Stájer Nagydíjon sikerült elég sok pontot gyűjtenie azok után, hogy az Osztrák Nagydíjon mindkét autója kiesett, de ahogyan a két versenyző és Christian Horner csapatfőnök is elmondta, frusztráltak is, mert nem tudták felvenni a versenyt a két Mercedesszel. Max Verstappent egy sérült első szárny is hátráltatta, Alex Albonnak pedig csak a kerékcseréje után lett jó a tempója.

Verstappen nem volt elég gyors a győzelemhez - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Verstappen a verseny nagy részét a második helyen autózva töltötte, Lewis Hamiltonhoz egyszer sem került olyan közel, hogy előzési kísérletbe kezdhessen, a hajrára pedig a frissebb gumikon érkező Valtteri Bottas utolérte és megelőzte őt. A holland szerint az az egy kör volt az egyetlen izgalmas esemény a versenyében, amikor a finnel harcolt.Egyszerűen túl lassúak voltunk. Olyan keményen nyomtam, amennyire csak tudtam, hogy Lewis-zal maradjak, de ez nem volt lehetséges – értékelt Verstappen a Sky Sportsnak. – A végén természetesen láttam, hogy Valtteri közelít, de addigra a gumijaimnak nagyjából annyi volt. Egészen addig eléggé unalmas versenyem volt, láttam, hogy Lewis húz el, próbáltam a saját tempómat autózni. Klassz volt egy körön át csatázni Valtterivel. Természetesen tudtam, hogy a következő körben mindenképpen meg fog előzni, de legalább volt egy kis izgalom."

Christian Horner is csalódott volt amiatt, hogy nem tudtak versenyre kelni a Mercedesszel. „Noha jó, hogy megvan az idei első dobogónk, frusztráló volt, hogy nem volt meg a tempónk ma a győzelemért küzdeni – mondta a csapatfőnök. – A Mercedes gyorsabb volt nálunk, ezáltal a stratégia terén is több lehetősége volt. Lőtávon belül tartottuk őket Max-szal a közepes gumin, aki kényelmesen haladt a második helyen, de megsérült az első szárnya a kerékvetőn, ez pedig nem hiszem, hogy segítette a gumik kopásában."

Albonnak legalább Pérezt sikerült maga mögött tartania - Galéria!Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

A negyedik helyen végző Alex Albonnak nem sérült az autója, a tempója azonban nem volt az igazi az első etap során, így ő sem volt teljesen elégedett. „A futam rendben volt, a negyedik hely elég sok pontot jelent a csapatnak, különösen a múltkori kettős kiesés fényében volt szükségünk erre. Ami engem illet, én egy kicsit hátrébb csatáztam annál, amit szerettem volna, a versenytempóm nem volt a legjobb. Időt kell találnom, de ezen a héten jobban megértettük az autót, és szerintem tudjuk, hogy miben kell fejlődnünk."

Verstappen elmondása szerint a kasztnin és a motoron is van mit javítani, mivel az egyenesekben egyértelműen nem elég gyorsak a Mercedeshez képest. „A hosszú egyenesek és az ilyen típusú kanyarok miatt szerintem itt egy kicsit szenvedtünk, de szerintem Max-szal egyetértünk abban, hogy hol kell javítani a kocsin – mondta Albon, aki annyi pozitívumot mindenképpen magával vihet, hogy vissza tudta verni Pérez támadásait. – A futam vége felé Pérez nagyon gyors volt, az utolsó előtti körben rendesen rám jött a négyes kanyarban, de hagytam neki elég helyet. Szerintem kicsit szélesre futott és össze is értünk, de elkerültük a balesetet, úgyhogy rendben volt, egyszerűen keményen versenyeztünk. Most van egy hetünk Magyarországig, hogy megnézzük, mit tehetünk. A Mercedeseket szerintem ott is nehéz lesz megverni, hiszen ma láthattuk, hogy igazán erősek, de nem fogjuk feladni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK