Társoldalunk:

Vettel tagadja, hogy a Hungaroringen bejelenti a visszavonulását

2020.07.12. 06:27

Spekulációk indultak a közösségi médiában Sebastian Vettel esetleges visszavonulásáról, miután Martin Brundle elárulta, a német pilóta interjúlehetőséget kért tőle a Hungaroringen.

Továbbra sem tisztázott Sebastian Vettel jövője a Forma-1-ben, ráadásul a négyszeres világbajnok számára egyre kevesebb lehetőség körvonalazódik ahhoz, hogy 2021-ben is a mezőny tagja maradhasson. A német pilóta kijelentette, nem zárja ki a visszavonulást sem, és spekulációk indultak a közösségi médiában, miután Martin Brundle, a Sky Sports szakértője pénteken a csatorna műsorában elárulta, Vettel interjút egyeztetett vele a Hungaroringre.

Vettel jövőjét pletykák övezikForrás: Getty Images

Ez szokatlan eljárás, alapvetően a média képviselői szokták keresni a pilótákat és a csapatokat, ez alapján az interneten sokan azt a következtetést vonták le, hogy Vettelnek valamilyen különleges mondanivalója van, ami a körülmények ismeretében feltételezhetően a jövőjével kapcsolatos, a fogyatkozó lehetőségek miatt pedig a visszavonulását jelentheti.

„Nem igaz – szögezte le Vettel az Auto Bildnek. – Tulajdonképpen Ausztriában terveztünk a Sky interjúval, de az ORF miatt ezt el kellett halasztanunk Magyarországra. Csak erről egyeztettünk Brundle-lal, semmi másról. Egy kissé felfújták ezt” – nyilatkozta, és hozzátette, nincs semmi különös abban, hogy csak tévés interjúkat ad, mivel a nyomtatott sajtó képviselőivel nem találkozhat.

Vettellel kapcsolatban az a pletyka is kering, hogy nem tölti ki az idei szezont a Ferrarinál, de a német pilóta ezt sem tartja valószínűnek.  

„Nem, nem hiszem” – felelte, amikor az F1 riportere arról kérdezte, idő előtt távozik-e. – Nem futamodom meg. Bizonyítanom kell, elsősorban magamnak, ezért vagyok itt. A csapatban sokan nagyon sokat adtak nekem az elmúlt néhány év során. Az irántuk való tisztelet miatt minden támogatást viszonozni akarok, és szépen lezárni ezt, úgyhogy egyáltalán nem tervezem, hogy megfutamodom.”

Vettel csak a 10. rajthelyet szerezte meg a Stájer Nagydíjra, de ez elsősorban a Ferrari teljesítménye miatt van - GalériaForrás: 2020 Pool/2020 Pool/Joe Klamar

Az Autosport kérdésére Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke azt mondta, „egyáltalán nem” foglalkoznak azzal, hogy Daniel Ricciardo már az idén megérkezhet a Vettelt jövőre váltó Carlos Sainz helyére.

„Boldog vagyok a felállásunkkal és a csapat összetételével, Carlos [Sainz] és Lando [Norris] szenzációs munkát végez a pályán és azon kívül is. Fontos, hogy így is fejezzék be a szezont és közben legyen elég és minőségi időnk Daniellel, hogy felkészüljünk a következő szezonra.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK