Társoldalunk:

Vettel: Több volt bennünk, de nem voltam elégedett az autóval

2020.07.04. 16:40

Meglepetésre a német pilóta már a Q2-ben kiesett az Osztrák Nagydíj időmérő edzésén, és Charles Leclerc eredményére sem lehetnek büszkék a Ferrarinál. A négyszeres világbajnok holnap jobb esélyekre számít.

Minden várakozásnál gyengébben szerepeltek a Ferrarik az idénynyitó Osztrák Nagydíj időmérő edzésén. Olyannyira, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel már a Q2-ben búcsúzott, és csapattársa, Charles Leclerc is csak a 10. helyen, egy hajszállal Vettel előtt fért be a legjobb 10 helyezett közé.

A monacói pilóta végül a 7. helyet érte el, ezzel a Ferrari mindössze a negyedik rajtsorba kvalifikált az után, hogy egy évvel ezelőtt Leclerc a pole pozícióból rajtolt, és 0,92 másodperccel gyorsabb volt az idei eredményénél. Ő viszont legalább próbálkozhatott a Q3-ban, Vettelnek még ez sem jött össze.

Vettel a szabadedzéseken meggyőzőbbnek tűnt Leclerc-nél, mégis kikapott tőle - GalériaForrás: AFP/Mark Thompson

Ehhez kellett egy vezetői hiba is az utolsó mért köre kezdetén, de a rontás nem magyarázza a Ferrari általánosan gyenge teljesítményét. Mattia Binotto csapatfőnök hónapok óta ismételgeti, hogy a Scuderia idei autója nem elég gyors, és a két hét múlva esedékes Magyar Nagydíjra újításokat is ígért, a pilóták szombati eredménye azonban így is váratlan fejlemény.

Egy kicsivel több volt bennünk, de úgy tűnik, a többiek talán egy kicsivel magasabb üzemanyagszinttel mentek és kicsit konzervatívabbak voltak a szabadedzéseken”  

– összegzett Vettel még a Q3 folyamán. - Nem voltam igazán elégedett az autóval, a kanyarok bejáratánál túlkormányzottabb volt annál, amit szerettem volna, de szerintem holnap más lesz a helyzet. Mi egy kicsit jobban megfizettünk azért, mert a pálya forróbb lett” – nyilatkozta, de ebben az esetben nem jó hír a számára, hogy vasárnapra várhatóan még tovább emelkednek a hőmérsékletek Spielbergben.

Leclerc csak a negyedik sorba fért be - GalériaForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Bryn Lennon

Leclerc már csütörtökön arra számított, hogy a Ferrari küszködni fog az időmérőn, és Vettel is utalt arra, hogy a gyenge időmérő után jobb versenytempóra számít majd a Ferraritól. „Hosszú versenyünk lesz, a futamokon mindig jobban szerepelünk, próbálunk majd előrelépni és pontokat szerezni.”

A szabályok szerint a német pilóta szabadon választhat majd abroncsot a futamra, így elképzelhető, hogy Max Verstappenhez hasonlóan, de az élmezőny többi tagjától eltérően közepes keverékű gumikkal kezd majd, miközben Leclerc kénytelen kitartani a piros jelzésű lágy abroncsok mellett.

Nem volt könnyű az időmérőnk, sajnos pillanatnyilag itt tartunk 

– összegzett Leclerc. – Meg kell tartanunk a pozitív hozzáállásunkat, még akkor is, ha pillanatnyilag igen nehéz pozitívumokat találni, de szerintem így tudunk rendesen dolgozni, és próbálkozni, hogy kijussunk ezekből a kemény időkből. Valóban nehéz, de csapatként össze kell tartanunk és remélhetőleg holnap a lehető legerősebbek lehetünk, hogy mindenkit felvidítsunk."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK