Társoldalunk:

Vettel: Mugello megérdemli, hogy F1-es nagydíjat rendezzen

2020.06.23. 21:15

A négyszeres világbajnok és csapattársa, Charles Leclerc is lelkesen nyilatkozott a Ferrari bemelegítő tesztnapja után, elsősorban a nagydíjrendezésre pályázó Mugello lopta be magát a szívükbe.

A Mercedes, a Racing Point és a Renault után a Ferrari is elővette az autóját a garázsból, gyári ellenfeleikhez hasonlóan a kétéves SF71H-val teljesített tesztnapot a nagydíjrendezésre pályázó Mugello Circuiten. A pletykák szerint már eldőlt, hogy a toszkán helyszín fennállása során először F1-es nagydíjat rendezhet, vélhetően a szeptember 6-án, Monzában zajló Olasz Nagydíj után.

A Ferrari már erre is készülhetett, de azt is állították, hogy a pálya domborzati viszonyai hasonlítanak az idénynyitó Osztrák Nagydíjon várható helyzetre is, illetve természetesen jól jött a lehetőség, hogy a koronavírus miatti kényszerszünet után a pilóták is felvehessék a ritmust.

Vettel (jobbra) és edzője, Antti Kontsas - GalériaForrás: Ferrari

Ez volt egyben az első alkalom is, hogy Sebastian Vettel feltűnt a Ferrari színeiben, mióta a csapat bejelentette, közös megegyezéssel nem hosszabbítják meg a négyszeres világbajnok év végén lejáró szerződését. Vettel összesen 116 kört tett meg az 5245 méteres pályán, vagyis egy teljes nagydíjhétvége távját lefutotta.

Örömmel ültem vissza a pilótafülkébe a szünet után, ami még a télinél is hosszabb lett. Jó volt végre újra látni a srácokat is a csapatban  

– nyilatkozta a német pilóta, aki legutóbb 2012-ben, még a Red Bull színeiben vezetett a pályán. – Nagyszerű újra megtapasztalni az érzést, amit az autó nyújt, főleg egy ilyen szenzációs pályán. Tényleg úgy gondolom, hogy Mugello megérdemli egy Forma-1-es nagydíj rendezését. Nyolc éve nem vezettem itt, ezért kellett pár kör, hogy hozzászokjak a pályához, de utána nagyon élveztem.”

Vettel egy videoüzenetben úgy vélte, Mugello minden pilóta kedvencei között szerepel, és megismételte, hogy támogatja az idei versenyrendezést: „El kellene jönnünk ide egy nagydíjra az idén. Remek lenne, és még nagyszerűbb, ha a rajongókat is be lehetne engedni a lelátókra” – nyilatkozta.

Csapattársa, Charles Leclerc először ment itt F1-es autóval, Vettelhez hasonlóan ő is lelkesen méltatta a pályát.  

„Noha eléggé elfoglalt voltam a virtuális versenyzéssel a hosszú szünet alatt, kellett már a tempó fizikai érzékelése is. Először vezettem a szenzációs Mugellón Forma-1-es autót, és ez még emlékezetesebbé tette a napot. Most már várom, hogy a jövő héten kezdődjön a szezon, és forduljanak komolyra a dolgok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK