Társoldalunk:

Az F1 megegyezett Mugellóval, két verseny lesz Olaszországban

2020.06.22. 10:55

Olasz sajtóértesülés szerint eldőlt, hogy az olaszországi Mugello története során először Forma-1-es versenynek adhat otthont az idén, így Monza mellett egy másik helyszínen is lesz futam, amely ráadásul a Ferrari történetének 1000. versenye lesz.

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy a szeptember 6-i Olasz Nagydíjjal nem ér véget a Forma-1 idei szezonjának európai része, sőt, Olaszországot sem hagyja el a cirkusz, hanem Monzából Mugello felé veszi az irányt. A Firenze közelében fekvő pálya olasz sajtóértesülés szerint már meg is egyezett az F1 vezetőivel a futamrendezésről, így története során először fogadhatja majd a királykategóriát versenyhétvégén. Eközben az oroszok szerint Portugália az ő helyükre pályázik szeptember második felében.

A mugellói pálya célegyeneseForrás: NurPhoto via Getty Images/Lorenzo Di Cola/NurPhoto/Nurphoto

A leginkább MotoGP-futamairól híres mugellói pályán még sosem rendeztek Forma-1-es versenyt, ez azonban a jelek szerint hamarosan megváltozik, a Corriere dello Sport értesülései szerint ugyanis megszületett az egyezség az F1 vezetőivel,

a toszkán dombok között elterülő aszfaltcsík szeptember 13-án, egy héttel a monzai Olasz Nagydíj után látja vendégül a mezőnyt. Az olasz sportnapilap értesülései szerint a futamot a versenynaptár hátralevő részével együtt június 29-én fogják bejelenteni.

Mindez azt is jelenti, hogy a Ferrari hazai földön fogja ünnepelni története 1000. Forma-1-es verenyét, amelyet eredetileg a Francia Nagydíjon teljesített volna.

Hogy a folytatásban mi lesz, arról egyelőre szintén csak a sajtóban keringő információk alapján lehet következtetni. Ezek alapján a portugáliai Algarve versenypályának is jó esélye van akár dupla futam rendezésére is. Az első verseny két héttel a mugellói futam után következhet, az Orosz Nagydíj eredeti időpontjában.

Portimao szeptember végére kaphat időpontotForrás: AFP/Francisco Leong

Ezzel szemben a szocsi promóter úgy készül, hogy az övék lesz a szeptember 27-i dátum. „Folytatjuk az előkészületeket a versenyünkre, ami továbbra is szeptember 27-re van tervezve, annak ellenére, hogy a portugálok megpróbálják elvenni ezt az időpontot. Ne aggódjanak, a tervünk változatlan" – nyilatkozta Alekszej Titov, a promóter Rosgonski igazgatója.

Titov hozzátette, hogy a koronavírus miatt természetesen várnak még rájuk megoldatlan feladatok, amelyek közül a legnagyobbat a csapatok felszereléseinek logisztikai kihívása jelenti, de „biztos vagyok benne, hogy ezt is meg fogjuk oldani."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK