Vágólapra másolva!
Jenson Button nyerte az All Star Series indianapolisi fordulójának második versenyét, az elsőn pedig ütközött Fernando Alonsóval. Charles Leclerc szerint ugyan vezetéstechnikailag nem, de mentálisan nagyon is segített neki az esport-sorozat. George Russell azt emelte ki, hogy győzelmeinek köszönhetően sokkal több figyelmet kapott, mint bármelyik F1-es futama után. Heti esport-összefoglaló.

Bár a hivatalos F1-es virtuális sorozat már véget ért, a The Race által szervezett All Star Series még korántsem. Szombaton tartották a harmadik „Triple Crown” elnevezésű szezon második fordulóját, és a részvevők Monaco után ezúttal Indianapolisban versenyeztek.

A Legends Trophy mezőnyében természetesen ott volt Fernando Alonso és Jenson Button is. Előbbinek ráadásul még volt esélye megstzerezni a virtuális Triple Crown-t, hiszen két héttel ezelőtt ő nyerte az első futamot a hercegségben.

Itt nézheti vissza az All Star Series indianapolisi fordulóját (a Legends Trophy időmérő edzése és első futama 1:24:23-tól, míg a második verseny 2:36:31-től látható)

A pole pozíciót azonban nem ő, hanem Juan Pablo Montoya szerezte meg, a spanyol pilóta 29 ezredmásodperces lemaradással a 2. helyet kaparintotta meg. Button a 4. pozícióból kezdhette meg a futamot, kettőjük közé a valóságban eddig 11 Indy 500-on résztvevő Oriol Servià fért be.

A 21 körös verseny 5. körében 2009 világbajnoka egy kicsit megcsúszott, ez is elég volt ahhoz, hogy Alonso hátulról eltalálja.

Az ütközésből előbbi jött ki rosszul, és a megforgás miatt egészen a 15. helyig esett vissza. Az incidens miatt Montoya, David Brabham és Petter Solberg elhúzott a többiektől, de a kétszeres F1-es világbajnok és Andy Priaulx is gyorsan közeledett rájuk.

Azonban, mielőtt még utolérték volna az élbolyt, Montoya és Solberg összeütközött, utóbbi autójába pedig mindketten beleszálltak. A kolumbiai és a brit pilóta viszonylag olcsón megúszta az esetet, de Alonso és Solberg a 8., illetve a 11. pozícióig esett vissza.

Az első hármas sorrendje már nem változott a végéig, ami azt jelenti, hogy Brabham első győzelmét aratta az All Star Series-ben. Alonso a verseny végéig harcban volt az 5. helyért, de végül egy hiba miatt alulmaradt Darren Turnerrel és a debütáló Karun Chandhokkal szemben. Button közvetlenül mögötte, a 8. pozícióban ért célba.

A második futamot az időmérő végeredményéhez képest fordított sorrendben kezdte meg a mezőny, így a két világbajnok a 15., illetve a 17. helyről indult. Ennek ellenére féltávnál már ők álltak az élen, és egyre jobban elhúztak a többiektől.

Hagyomány lett a veteránok virtuális versenyéből Forrás: Majer Dániel - GPhírek.hu

Alonso úgy számolt, hogy az utolsó körben fogja megelőzni Buttont, amikor a brit pilótának már nem lesz esélye a visszavágásra. A spanyol versenyző viszont hibázott és a falnak ütközött, így még Solberg, valamint Max Papis is megelőzte. Ezzel Button visszavágott Alonsónak, hiszen négy héttel ezelőtt riválisa épphogy csak előtte tudott célba érni. Az utolsó, le mans-i forduló előtt továbbra is a kétszeres F1-es világbajnok vezeti a tabellát, de csupán 3 ponttal előzi meg Montoyát.

A hivatásos autóversenyzők számára kiírt futamokon az USA-ban versenyző Tristan Vautier, illetve a Renault protezsáltja, Ye Yifei tudott győzedelmeskedni. Utóbbi mindössze 9 ezredmásodpercet tudott megőrizni előnyéből Maro Engellel szemben. A pontversenyt Agustin Canapino vezeti.

Ami a profi szimulátorosokat illeti, Jernej Simončič és Yuri Kasdorp diadalmaskodtak. Báldi Gergő az első futamon 14. lett, míg a másodikon nem tudott célba érni. Az utolsó forudló előtt Liam de Waal áll a tabella élén.

A virtuális versenyzés elsősorban mentálisan segíti a pilótákat

Múlt héten rendezték a Forma-1 utolsó virtuális versenyét, mivel a szezonnyitó közelsége miatt a Paul Ricard-on már nem tartanak futamot. A nyolc virtuális futamot világszerte összesen 21,8 millióan látták az F1 különböző online felületein, és további 5 millióan a televízión keresztül. (Ebben a számban ráadásul nincsenek benne azok, akik kizárólag a pilóták Twitch-csatornáin keresztül követték az eseményeket.) A szurkolók tehát jól jártak ezel a sorozattal, de mi a helyzet a pilótákkal? Ők vajon profitálhatnak-e ebből, amikor visszatérnek a valódi versenypályákra?

Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Ferrari SF1000, Maranello Ferrari gyár
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Maranello Ferrari gyár
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Maranello Ferrari gyár, Ferrari logo
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Maranello Ferrari gyár
Forma-1, Charles Leclerc, Scuderia Ferrari, Ferrari SF1000, Fiorano

„Nem hiszem, hogy a vezetésben bármit is segített volna, de határozottan azt gondolom, hogy mentális szempontból nincs különbség a kettő között – válaszolta meg a kérdést Charles Leclerc, aki Marc Genével beszélgetett a Ferrari Twitter-oldalán található videóban. – Egy [fejben] erős szimulátorpilóta a valóságban is erős lesz, hiszen ugyanarról a szellemiségről, ugyanakkora nyomásról van szó. Különösen az időmérő szempontjából hasznos, mivel lehetővé teszi, hogy mentálisan a megfelelő szinten maradjunk, amikor újraindul a szezon.”

A monacói pilóta hozzátette, a versenyek közben a nézők által is érzékelhető, más szempontból teljesen indokolatlannak tűnő izzadás is erre vezethető vissza. Ugyan csupán játékról van szó, de mindenki nagyon komolyan vette, és koncentrált, hogy minél jobb eredményt tudjon elérni. Ennek pedig gyakran látható következményei voltak.

Leclerc rendkívül jól kezdte a Forma-1 virtuális sorozatát, hiszen első két versenyét rögtön megnyerte. A 22 esztendős pilóta már akkor is elmondta, hogy kezdetben sokat gyakorolt az esemény előtt, azonban most elárulta, a Ferrari akadémiáján nevelkedő profi szimulátorosok rengeteget segítettek neki a felkészülésben. Köztük vélhetően David Tonizza, a tavalyi Pro Series összetettbeli győztese.

– jelentette ki az FIA YouTube-csatornáján közzétett videóban. – Van néhány trükk, amivel a játékban sok időt lehet nyerni, de a valóságban akár még veszthetünk is velük. Minden a versenyzésről szól, ezért mindannyian segítséget kértünk a megfelelő esport-csapattól. Ezek a srácok egészen elképesztőek. Mivel akkor még nem ismertem a programot, az ausztráliai futamra gyakoroltam a legtöbbet, egész héten napi öt-hat órát játszottam. Azonban még így is egy másodpercre voltam tőlük. Mindenesetre a trükkjeiknek hála rengeteget fejlődtem.”

Leclerc úgy véli, a pályán leginkább mentális szempontból veheti hasznát a rengeteg esport-futamnak Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Leclerc hozzátette, a szimulátorozás ugyan közel sem egyezik meg a valós vezetéssel, de az alapokat ezen is meg lehet tanulni. A monacói pilóta úgy véli, ahogyan fejlődnek a programok, úgy lesz egyre nagyobb az esély arra, hogy valaki virtuálisról igazi versenypályákra váltson. Persze ez már jóval korábban is létezett, gondoljunk csak Michelisz Norbertre, aki esportolóként kezdte pályafutását.

Leclerc a másodiktól egészen a hatodik futamig vezette a nem hivatalos pontversenyt, azonban végül nem ő, hanem az utolsó négy viadalt megnyerő George Russell lett a bajnok. A brit pilóta úgy érzi, sikerével az eddigieknél sokkal nagyobb reflektorfénybe került.

„Azzal, hogy megnyerek egy esport-versenyt, több figyelmet kapok, mint akármelyik tavalyi F1-es futam után, amikor a mezőny végén voltam – nyilatkozta a Sky Sportsnak, még a monacói győzelme után. – Mindig igyekszem megmutatni, mire vagyok képes, az előző idényben is ezt tettem, és a továbbiakban is így fogok hozzáállni.”

Russell a valódi pályákon utoljára 2018-ban, még Forma-2-es pilótaként győzött. F1-es karrierje során nemhogy a dobogó legfelső fokát nem érte el, de még pontot sem tudott szerezni. A Williams versenyzője szinte már el is felejtette, milyen, amikor az ember elsőként szeli át a célvonalat.

„Nagyszerű volt, őszintén szólva már el is felejtettem azt a bizsergető érzést – mondta. – Még ha virtuális futamokról is beszélünk, a versenyzői ösztönöm és a társaim legyőzése miatt a diadal szenzációs érzés számomra.”

Russell szinte már el is felejtette, milyen érzés a győzelem Forrás: Williams Racing/Williams Racing/Williams Racing

A brit versenyző arról is beszélt, hogy eleinte nem vette komolyan ezeket a futamokat, csupán az F1-rajongókat szerette volna szórakoztatni. Aztán viszont látta, hogy magas a színvonal, és nem akarta, hogy vele csak eggyel többen legyenek. A melbourne-i futam után több időt és energiát fektetett a gyakorlásba, aminek kétségtelenül meglett az eredménye.