Vágólapra másolva!
Mattia Binotto úgy véli, helyesen jártak el, amikor a Ferrari nem élt a vétójogával az új költségvetési korlát meghatározásánál. A maranellóiak csapatfőnöke szerint a 145 millió dolláros maximum a 2022-es technikai szabályváltozásokra is reflektál.

Hosszú huzavona után a csapatoknak sikerült megegyezniük abban, hogy a költségvetési korlátot az eredetileg meghatározott 175 millió dollárról 145 millióra vigyék le. Ez azért nem volt egyszerű, mert amíg néhány csapat ennél is alacsonyabb maximumot javasolt, addig a Red Bull és a Ferrari ebbe is nehezen ment bele.

Az olasz istálló ráadásul akár a sokat vitatott vétójogával is élhetett volna, amivel a biztonságot javító intézkedéseket leszámítva bármilyen szabálymódosítást megakadályozhatnak. Erre végül nem került sor, Mattia Binotto pedig elárulta, ehhez a lépéshez csak a legvégső esetben folyamodnak, de először nyíltan meg kell vitatniuk az ügyet, ahogyan ez most is történt.

Binotto úgy véli, a vétójoggal csak a legvégső esetben kellett volna élni Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Kezdetben párbeszédre kell törekednünk, hogy megtaláljuk a megfelelő kompromisszumot – nyilatkozta a Racefansnek. – Úgy gondolom, mi most ezen az úton haladunk. A vétó csupán a vége ennek a folyamatnak, amikor egyáltalán nem értünk egyet azzal, ami történik.”

Binotto hozzátette, az eseményeket nem úgy kell felfogni, hogy a Ferrari folyamatosan szemben áll a Forma-1-gyel. Épp ellenkezőleg, együtt kell működniük annak érdekében, hogy megtalálják azt a megoldást, ami mindkét fél számára kielégítő.

A svájci szakember arról is beszélt, hogy miképpen állapodtak meg a 145 millió dollárban. A Ferrarit (és a másik két élcsapatot) már az eredeti, 175 millió dollárban meghatározott maximum is súlyosan érintette volna, hiszen idáig sokkal magasabb költségvetéssel működtek. Ezzel viszont számoltak, így fel tudtak rá készülni.

A járvány azonban minden előzetes forgatókönyvet felülírt, és néhány csapat számára létfontosságúvá vált, hogy a határt még lejjebb vigyék. A 150 millió dollárban hamar megegyeztek, de páran ennél is jóval alacsonyabb összeget javasoltak. A Ferrari viszont ragaszkodott ahhoz, hogy átfogóan megvizsgálják a kérdést, és egy bennfentes szerint a csapat története legalaposabb pénzügyi elemzését készítette el, amiben nagy hangsúlyt fektettek a munkaerőre.

Binotto ezúttal is hangsúlyozta, hogy a Ferrarinak hatalmas társadalmi felelőssége van, és igyekszik megvédeni alkalmazottait, de a csapatnak így is körülbelül 350 munkatárstól kell megválnia.

Az istállók végül 145 millió dollárban állapodtak meg, de a következő két évben az összeg 5-5 millióval csökken. A maranellóiak csapatfőnöke elárulta, a megegyezés vegyes érzéseket váltott ki belőle.

„Ez nem egy érzelmi alapon meghozott döntés, hanem olyasmi, ami mindenki számára elfogadható – magyarázta. – Természetesen minket is beleértve, hiszen rengeteget tárgyaltunk erről. Nem tudom azt mondani, hogy számomra ideális lenne a megoldás, mivel nagyon nehéz feladat előtt állunk, de a kiindulópontot figyelembe véve elégedett vagyok.”

Binotto úgy véli, a költségplafon csökkentése tükrözi a 2022-es technikai szabályváltozásaokat Forrás: Formula One Group

Többen úgy vélik, a jövőben még tovább, egészen 120 millió dollárig kell csökkenteni a költségvetési korlátot. Binotto szerint előbb meg kell nézni, hogy a 145 millió mennyire működik, és utána könnyebb lesz meghatározni a következő értéket.

Az 50 éves szakember hozzátette, a most meghozott döntésnek nem csupán pénzügyi jelentősége van.

„Úgy vélem, a 145 millió dollár jól tükrözi a jövőbeli technikai szabályokat, valamint azok hatását – jelentette ki. – Számomra mindez nem csupán egy csökkentés, hanem az új regulákra történő reflektálás.”