Vágólapra másolva!
Jövő héten szerdán Lance Stroll egy forgatási nap keretében kezdi meg a felkészülést az idénynyitóra a Racing Pointtal Silverstone-ban. Ezzel több mint három hónap után először gurulhat pályára 2020-as F1-es autó.

Miután hivatalosan is bejelentették, hogy az idei Forma-1-es világbajnokság július 5-én fog rajtolni, néhány csapat, illetve versenyző megpróbál minden lehetőséget kihasználni arra, hogy ismét hozzászokjon a valódi versenypályákhoz. Lando Norris F3-as autót tesztelt, Valtteri Bottas és Lewis Hamilton pedig a 2018-as Mercedesszel gurult pályára.

Rajtuk kívül a Ferrariról lehetett tudni, hogy versenyzőik már az Osztrák Nagydíj előtt autóba ülnek, de a brackley-iekhez hasonlóan nekik is régebbi kocsit kell használniuk. A Racing Point színeiben Lance Stroll június 17-én szintén megtesz néhány kört a silverstone-i aszfaltcsík rövidebb verzióján.

Az előszezoni tesztek óta Stroll lesz az első, aki idei F1-es autóval gurulhat pályára Forrás: Steven Tee / LAT Images/Motorsport ImagesTel: +44(0)20 8267 3000email: [email protected]/Steven Tee

A két élcsapattal ellentétben a kanadai pilóta a 2020-as autót fogja vezetni. Az istállóknak ugyan a kollektív teszteket leszámítva tilos két évnél nem régebbi kocsival dolgozni, de a szabályzat lehetővé teszi, hogy évente kétszer, forgatási napok keretében is pályára guruljanak.

Mivel a Racing Point – aminek a székhelye egyébként a pálya közvetlen közelében található – csak az egyik alkalommal élt még februárban, kihasználhatják a kiskaput, és a kanadai pilótának lehetősége lesz gyakorolnia, mielőtt éles körülmények között kell teljesítenie.

Az eseményen azonban lesznek korlátozások: egyrészt csupán 100 km, vagyis körülbelül egy rendes versenytáv egyharmada áll az istálló rendelkezésére, emellett pedig kötelesek a Pirelli demonstrációs gumijait használni. Ezzel együtt is kijelenthető, hogy a február végén befejeződött előszezoni tesztek óta először lesz idei F1-es autó a pályán.

Amellett, hogy az alkalom lehetőséget biztosít Strollnak a gyakorlásra, a csapat a Mercedeshez hasonlóan felkészülhet a koronavírus-járvány miatt teljesen megváltozó körülményekre. Ausztriától ugyanis az istállóknak nagyon szigorú biztonsági protokollhoz kell igazodniuk.

A Racing Point 2020-as autója arról vált emlékezetessé, hogy igencsak hasonlít a brackley-iek tavalyi kocsijára, a W10-esre.

Vélhetően jelentős mértékben ennek köszönhető, hogy a tesztek alapján úgy tűnt, idén jó esélyük lesz arra, hogy ők legyenek a középmezőny legjobb istállója. Ennek megfelelően Otmar Szafnauer bizakodó a szezonnal kapcsolatban.

Szafnauer úgy véli, az első néhány pálya kedvező lesz a csapat számára Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

„Nagyon várjuk már, hogy kiderüljön, mennyire vagyunk versenyképesek – nyilatkozta az Autosportnak. – Úgy vélem, az első pár helyszínnek rendben kell lennie, még a Hungaroringnek és Silverstone-nak is. Utána visszatérünk Barcelonába, ahol elég jól szerepeltünk. Szerintem ez a menetrend jót jelent számunkra, úgyhogy nagyon izgatottak vagyunk az autó teljesítményét illetően.”