Vágólapra másolva!
A Forma-1-es autó volánja mögé több mint 100 nap után visszatérő Valtteri Bottas pozitívan értékelte a Mercedes szezonkezdet előtti formába hozó tesztjét, amely során a csapat az Osztrák Nagydíjtól életbe lépő szigorú feltételeket is gyakorolta.

Noha csak a 2018-as autóval körözhetett és semmilyen idei fejlesztést vagy alkatrészt nem tesztelhetett, Valtteri Bottas mégis úgy érzi, hogy neki és a csapatnak is nagyon hasznos volt a Mercedes silverstone-i visszatérése a versenypályára. A finn versenyző több mint három hónappal ezelőtt, február 28-án, a barcelonai teszt zárónapján vezetett legutóbb Forma-1-es versenygépet, így már annak is örült, hogy végre újra beülhetett a pilótafülkébe.

Bottas körül arcmaszkos, arcpajzsos, gumikesztyűs szerelő sürgölődik Forrás: Daimler AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

A csapat arról nem adott tájékoztatást, hogy Bottas hány kört tett meg a 2020-as festéssel ellátott W09-essel, a közzétett videókból az azonban látszott, hogy a keményebb keverékű demógumikon sem finomkodott. Amellett pedig, hogy visszarázódhatott a vezetésbe,

jelenléte a csapatot is segítette abban, hogy gyakorolja az Osztrák Nagydíjtól érvényben levő szigorú biztonsági előírások betartását és megnézze, miként tud a leghatékonyabban dolgozni a mindenkire nézve kötelező protokoll mellett.

„Nagyon hasznos nap volt ez a csapatnak – összegzett Bottas. – Mindenki régóta távol volt a versenyzéstől és a garázskörnyezettől. Sok új szabály van, óvatosnak kell lennünk különböző dolgokkal az egészségünk miatt. Jó volt ezeket gyakorolni.

Imádtam visszaülni az autóba, már alig várom Ausztriát, és hogy újra versenyezhessek."

A rajtprocedúrát is végigvették Forrás: Daimler AG/© Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

Az istálló többek között a rajtprocedúrát is gyakorolta onnantól kezdve, hogy az autót a garázsban előkészítik arra, hogy megtegye az utat a rajtrácsra, ez a folyamat ugyanis nagyon szigorúan lesz szabályozva a versenyeken, így

a rajtrácsra most csak azok mehetnek majd ki, akiknek valóban elengedhetetlen a jelenléte az autó működtetéséhez.

A csapat tájékoztatása szerint minden jelenlévőt leteszteltek COVID-19-re, az eredmény pedig mindenkinél negatív lett. Az ezzel együtt megfigyelhető volt, hogy Valtteri Bottast nagyon védik az esetleges fertőzéstől, a körülötte dolgozó szerelők az arcmaszk mellett ugyanis arcpajzsot is viseltek. A teszt második napján Lewis Hamilton fogja vezetni azt az autót, amellyel ötödik világbajnoki címét nyerte.