Társoldalunk:

Binotto: Sainz világbajnok lehet a Ferrarival

2020.06.08. 08:59

Mattia Binotto, a Ferrari F1-es istállójának csapatfőnöke nem zárja ki, hogy a Scuderiához szerződő Carlos Sainz egy napon világbajnokká váljon, noha a 2021-es szezonban szerinte még nehéz dolga lesz.

A Scuderia Ferrari egyértelműen Charles Leclerc-re tette fel minden lapját azzal, hogy a tavalyi év végén 2024-ig szóló szerződést kötött a monacói pilótával. Sokan emiatt azt gondolják, hogy Carlos Sainz személyében a maranellóiak egy erős második számú pilótát igazoltak, akinek a feladata az lesz, hogy világbajnoki címhez segítse Leclerc-t.

Mattia Binotto csapatfőnök azonban azt is el tudja képzelni, hogy Sainz világbajnok, mondván még Schumacher idejében sem voltak előre lefektetve a szerepek, ezért most sem lesznek.

Sainz-nak több dologba is bele kell majd tanulnia Binotto szerintForrás: AFP/William West

A vörösökhöz a 2021-es szezontól csatlakozó spanyol is úgy gondolja, hogy nem lesz második számú pilóta, hiszen a szerződésében sem szerepel ilyesmi, csupán annyi, hogy a Ferrari érdekeit kell mindenek elé helyeznie. „Boldogok lennénk, ha Charles-hoz hasonlóan a legmagasabb szinten teljesítene, és segítene elérni a Ferrari célját, ami a konstruktőri világbajnoki cím megnyerése" – foglalta össze Binotto a Marcának, hogy mit várnak a spanyoltól 2021-ben.

A svájci csapatfőnök ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy Sainz világbajnok lehet.

„Szerintem az első éve még komplikáltabb lesz, mert először meg kell értenie az autót és a csapatot. Ezért is nem egy éves szerződést írtunk alá vele. De tudom, hogy nagyon gyors, egyértelműen megvan az esélye, hogy világbajnok legyen."

A Ferrari ugyanakkor egyértelműen Leclerc-re épít, akivel ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá tavaly, miközben Vettel és anno Michael Schumacher esetében is a három év volt a bevett gyakorlat. Hogy mennyire a monacóival terveznek, jól mutatja, hogy Sainz leigazolásáról is konzultáltak vele. „Számomra fontos, hogy bevonjuk ezekbe a döntésekbe és elmondja a visszajelzéseit. Charles a mi befektetésünk, a csapatunk jövőjének része, úgyhogy tudott róla, igen – utalt a spanyol leigazolására Binotto. – Sokat invesztáltunk Charles-ba a GP3-ban, a Forma-2-ben és most, az F1-ben is. A folyamat nem állt meg, reméljük, hogy az idén még erősebb lesz, mint a múltban, a jövőben pedig erősebb, mint az idén. Ezért hosszabbítottuk meg vele ennyi évvel a szerződését. Ő egy olyan pilóta, akire a Ferrari számíthat abban, hogy a lehető legtöbbet fogja fejlődni, és ő lehet a Forma-1 történetének legjobb versenyzője."

Leclerc tudott róla, hogy Sainz válthatja Vettelt jövőreForrás: AFP/Lluis Gene

Tavaly Leclerc azt is bebizonyította, hogy nem riad meg attól, ha csapaton belül ki kell állnia saját magáért. Mindez több feszült pillanatot is szült közte és Vettel között. Binotto a folytatásban azonban nem számít ilyesmire, sem az idén, sem jövőre, Sainz érkezésével.Nem hiszem, hogy lesznek közöttük durva pillanatok, minden simán fog menni. Ha mégsem, akkor az én feladatom lesz ezt kezelni, de pozitívnak kell lennünk.Az elsődleges, hogy két jó pilótánk legyen. A csapatszellem a fontos, biztosítani kell, hogy mindenkinek a Ferrari legyen az első. Utána pedig a pályán dől el, hogy ki lesz elöl. Ez mindig is így volt, még Michael Schumacher idejében is, aki minden évben azonos feltételekkel indult, mint a csapattársa, de már a harmadik futamra nyilvánvalóvá vált, hogy ki az első számú."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK