Vágólapra másolva!
Az egykori Jordan csapatnál dolgozott a Racing Point technikai igazgatója, amikor Michael Schumacher váratlanul felbukkant. Andrew Green elárulta, mivel ejtette őket ámulatba a német tehetség.

Legendák övezik a korábbi hétszeres világbajnok, Michael Schumacher pályafutásának szinte minden mozzanatát, kezdve rögtön a felbukkanásától, élete első F1-es tesztjétől. Egykori csapatfőnöke, Eddie Jordan már elmondta, hogy az akkor még ismeretlen német pilóta mekkora hatást gyakorolt az istálló tagjaira, és ezt most a Jordan-csapat egykori adatmérnöke, Andrew Green is megerősítette.

Green manapság az egykori Jordanből lett Force India romjaira alapított Racing Point technikai igazgatója, így lényegében ma is annál az istállónál dolgozik, ahol 1991-ben Schumacher bemutatkozhatott. A történet lényege már közismert, a német pilóta egy sor, számára kedvező esemény következtében tesztelhetett a Jordannél.

A világ csak a spái futamon ismerte meg Schumacher nevét Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

„Az 1991-es év nyarán átmentünk a gyárból az út túloldalára, a Silverstone South pályára, miután [Bertrand] Gachot úr húzta a rövidebbet a törvényekkel szemben. Eddie mondta, hogy próbáljuk ki ezt a Michael Schumacher nevű srácot, mert Spában ő fog versenyezni nálunk – idézte fel Green a történteket a Beyond the Grid podcastban. –

Trevor Foster volt a versenymérnöke. Beült az autóba, kiment az első néhány körre a Silverstone South pályán, és rögtön lehetett látni, hogy nem finomkodik. Pont előttünk volt egy elég nagy fékút, 2-3 kör után már izzó fékekkel lassult, lehetett látni, hogy keményen nyomja. Trevor behívta néhány kör után, és mondta neki, hogy talán vissza kellene vennie egy kicsit.”

Andrew Green, a Racing Point technikai igazgatója Forrás: Motorsport Images/Andy Hone

„Michael felnézett, és azt mondta, hogy még nem is nyomja igazán, csak ismerkedik az autóval. [Foster] visszakérdezett, hogy mit tapasztalt eddig az autóról, Michael pedig olyan beszámolót tartott, mintha a korábbi versenyeken résztvevő pilótáinktól hallottuk volna. Egészen a legapróbb részletekig elmondta nem csak azt, hogy milyen jellegzetességei vannak, hanem azt is, hogy ezt a versenyen hogyan tudnánk hasznosítani. Hogyan kellene beállítanunk.”

Green szerint Schumacher visszajelzései 5-6 kör után is teljesen összhangban voltak a megszokott pilótáik mondandójával, ekkor rájöttek, hogy milyen tehetséges versenyzővel van dolguk, és ez a Belga Nagydíjon be is bizonyosodott. Schumacher a tempójával alaposan feladta a leckét rutinos csapattársának, Andrea de Cesarisnak, aki 0,7 másodpercet kapott tőle az időmérőn.

Schumacher az 1991-es Belga Nagydíj hétvégéjén Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

„Andreát is teljesen meglepte, nem volt felkészülve arra, hogy felbukkan egy új csapattárs, és megmutatja neki, hogyan kell vezetni, de el kell ismerni, hogy leszegte a fejét és elkezdett tanulni ebből. Állandóan Miután rájött, hogy Michael mennyire gyors, folyamatosan az adatait fürkészte, és visszaküzdötte magát, hogy pariban legyen Michaellel azon a hétvégén.

Green szerint Schumacher lenyűgözően gyors volt, de akkor sem ért volna célba, ha a rajtnál nem égeti le a kuplungot, mert a futamon a Ford-motorjuk túl sok olajat fogyasztott, ez okozta de Cesaris kiesését is a 2. helyről.

„Elég gyorsan kiderült, hogy nehezünkre fog esni, hogy megtartsuk ezt a srácot, mert arra született, hogy nagy sikert érjen el. Csodálatos lett volna, ha a szezon hátralévő részében is nálunk versenyez – vélte Green, aki szerint Schumacher biztosan dobogóra állt volna a Jordannel, ha ott fejezi be a szezont. „Szerintem Spában – mi lett volna, ha – akár a dobogó felsőbb fokaiért is versenyben lett volna. Fogadni mertem volna rá.”

Nem a nyers tempó döntött

Schumacherrel kapcsolatban visszatérő kérdés, hogy mi különböztette meg őt a csapattársai többségétől, mivel érte el, hogy az istállóknál egyértelműen ő legyen a referenciapont. Rossznyelvek szerint szerződésekkel, de akik dolgoztak vele, jellemzően ki tudnak emelni olyan vonásokat, amelyek kimagaslóvá tették Schumachert.

Schumacher jó visszajelzéseket adott a mérnököknek Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Ahogy Green elmondta, a német tehetség már az első tesztjén bizonyította, hogy mennyire oda tud figyelni az autóra és vissza is tudta adni a tapasztalatait. Ezzel például későbbi csapattársa, Eddie Irvine nem rendelkezett ilyen szinten.

– mondta Irvine-ról, aki a Jordan versenyzője volt, mielőtt meglepetésre a Ferrarihoz hívták 1996-ra. – A pályafutásának csak késői szakaszában jutott be a sportágba. Michaellel egy ligában volt, de Michael az autóban nagyobb mentális mutatványokra volt képes.”

Irvine (balra) az első közös időmérőn legyőzte Schumachert, de egy versenytávon ritkán vette fel vele a versenyt Forrás: Getty Images/Michael Cooper

„Eddie nagyon gyors volt, ha állítottunk az autón, akkor néhány tizeddel gyorsabb volt, de nehezére esett elmondani, hogy miért. Michael képes volt arra, hogy a vezetés közben szinte kilépjen a pilótafülkéből, és megértette, hogy mi zajlik körülötte. Eddie nagyobb agykapacitást használt fel a vezetésre, de így is hihetetlenül gyors volt.”