Vágólapra másolva!
Cyril Abiteboul kijelentette, benne van a pakliban, hogy Fernando Alonso legyen Daniel Ricciardo utódja a következő szezonban, azonban más pilótákkal is számolnak. A Renault csapatfőnöke hozzátette, ők biztosan nem lépnek a Ferrari és a McLaren útjára, és nem sietik el a döntést.

Pár hete megkezdődött a pilótakeringő a jövő évi szezonra, és ez a folyamat egyelőre a Renault-nál állt meg. A reakciókból ítélve az enstone-iakat váratlanul érte Daniel Ricciardo távozása, így – a Ferrarival és a McLarennel ellentétben – még nem is döntöttek arról, hogy ki fogja pótolni az ausztrál versenyzőt.

A sajtóban egyelőre három név került szóba. Sebastian Vettel esetleges átigazolását már a Ferrarival történő szakítás bejelentése előtt is latolgatták, most pedig úgy tűnik, a négyszeres világbajnok számára két opció maradt, amiből az egyik a francia istálló. A másik a Mercedes, ebben az esetben pedig minden bizonnyal Valtteri Bottas helye kerül veszélybe, akit Vettel mellett akár George Russell is kiszoríthat a brackley-iek üléséből. A finn pilóta számára szintén a Renault lehetne a menekülőút.

Alonso is ott van a Renault listáján Forrás: Getty Images/Toyota Gazoo Racing

A legnagyobb szenzáció viszont Fernando Alonso visszatérése lenne. A korábbi hírek szerint a kétszeres F1-es világbajnok már előszerződést is kötött egykori csapatával. Akár igaz ez a hír, akár nem, Cyril Abiteboul megerősítette, hogy a spanyol pilóta is a jelöltek között van.

– nyilatkozta az RMC Sportnak a Renault csapatfőnöke. Alonso szerződtetése már csak azért is lenne különleges, mert a 38 éves versenyző harmadszor szerepelhetne a francia istálló színeiben.

Ezzel kapcsolatban JJ Lehto is megszólalt. Az Onyx, a Scuderia Italia, a Sauber és a Benetton egykori pilótája úgy véli, ha a Renault-nak Alonso és Bottas közül kellene választania, akkor nem honfitársa lenne a befutó.

– jelentette ki az Iltalehti nevű finn bulvárlapnak. – Valtteri pedig a Mercedes versenyzője, ennek ellenére nem nyert világbajnokságot. Úgy gondolom, ez egyszerű választás lenne.” Lehto hozzátette, Bottasban jelenlegi csapata sem bízik teljes mértékben, amit jól mutat, hogy mindig csak egy évre kap új szerződést. Ezzel együtt azonban a Mercedesnek megérné megtartani a finn pilótát, mivel képes hozzásegíteni a csapatot a konstruktőri világbajnoki címhez.

Abiteboul kijelentette, a Renault nem fog a Ferrari és a McLaren útjára lépni Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Ami a Renault-t illeti, akármi is lesz a döntés, Abiteboul már korábban is leszögezte, hogy azt nem a közeljövőben fogják nyilvánosságra hozni. A francia szakember ezúttal is kijelentette, hogy nem lépnek riválisaik útjára.

– mondta. – Elég furcsának tartjuk a Ferrari és a McLaren stratégiáját, miszerint már a szezon kezdete előtt határoztak a távolabbi jövőről. Mi nem akarjuk követni a példájukat.”

Korábban több helyen is felvetették, hogy a Renault esetleg azért vár, mert az sem biztos, hogy a márka marad Forma-1-ben. Pénteken azonban kiderült, hogy 2021-ben is ott lesznek a rajtrácson, ami egyrészt Esteban Ocon számára lehet megnyugtató hír, másrészt előbb-utóbb biztosan lesz bejelentés a csapattársa személyét illetően.