Társoldalunk:

Jó autóval csábítana nagynevű versenyzőt a Renault?

2020.05.26. 08:52

Cyril Abiteboul egyértelműsítette, meg fogják várni, hogy elrajtoljon a szezon, és csak azután hoznak döntést a távozó Daniel Ricciardo pótlását illetően. A Renault csapatfőnöke elárulta, elsősorban azért csalódott a történtek miatt, mert az istállónál így továbbra is hiányzik az állandóság.

Úgy néz ki, a Renault-t váratlanul érte a pilótapiac felbolydulása, aminek egyik következményeként Daniel Ricciardo a szezon végén eligazol az enstone-iaktól. Míg a Ferrari és a McLaren gyorsan reagált, és hamar bejelentették, hogy kit szerződtetnek a távozó pilóták helyére, addig a francia istállónál ez még nem történt meg.

Cyril Abiteboul már korábban is leszögezte, nem a közeljövőben fogják nyilvánosságra hozni, hogy ki lesz Esteban Ocon jövő évi csapattársa. A Renault csapatfőnöke most kijelentette, előbb szeretnének megbizonyosodni az autó versenyképességéről, mielőtt bármilyen személyi döntést hoznának.

Még sokáig kérdéses marad, hogy jövőre ki veszi át Ricciardo helyétForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Nemhogy egy versenyt, de még egy szabadedzést sem teljesítettünk, csupán a téli teszteken vagyunk túl – nyilatkozta az Autosportnak. – Ott biztató volt a teljesítményünk, de ez csak előszezoni tesztelés. Őszintén mondom, nem tudom, hogy mennyire versenyképes a kocsi. Persze mindannyian kielemeztük a látottakat, de az első időmérő edzésig a sötétben tapogatózunk.”

A felszabaduló ülésre több név is felvetődött a sajtóban. Sebastian Vettelnek ez maradhat az egyetlen mentőöve, ha nem sikerül a Mercedeshez igazolnia, ha pedig igen, akkor Valtteri Bottas köthet ki a csapatnál.

Rajtuk kívül Fernando Alonso került szóba, sőt, egyes értesülések szerint a spanyol pilóta előszerződést is aláírt a csapattal.

Abiteboul leszögezte, az autó versenyképessége megmutatja az istálló, illetve az ott dolgozók erejét, ennélfogva nem szeretnének elhamarkodott döntést hozni, és mindenképpen megvárják, hogy kellő mennyiségű információval rendelkezzenek. Annál is inkább, mert az új pilóta vélhetően 2022-ben, az új technikai szabályok bemutatkozásának évében is a csapat tagja lesz.

A szakember úgy véli, lesz még mozgás a pilótapiacon, aminek már ők is aktív szereplői lesznek, azonban erre még várni kell.

„Időt kell hagynunk magunknak, hogy meghozhassuk a megfelelő döntést – magyarázta. – Az első dominók eldőltek, de szerintem ez folytatódni fog, viszont csak pár hónap múlva. Úgy gondoljuk, hogy mi ennek leszünk a részesei.”

Abiteboul úgy véli, amikor az átigazolási piac legközelebb megmozdul, már ők is aktív szereplők lesznekForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Miután a McLaren bejelentette Ricciardo szerződtetését, Abiteboul az ilyenkor szokásos köszönetnyilvánítás helyett odaszúrt pilótájának, és az elköteleződés fontosságáról beszélt. A francia szakember most hangsúlyozta, hogy ezt a szezont még közösen fogják teljesíteni, de tagadhatatlanul érez csalódottságot a történtek után. Elsősorban a stabilitást hiányolja, hiszen a Renault-nál már eddig is rengeteg személycsere volt.

Tavaly hatalmas átalakuláson mentünk keresztül, hiszen a menedzsment, illetve a különböző részlegek 70 százaléka megváltozott

– mondta. – Az elmúlt 12 hónapban új technikai, aerodinamikai és mérnökigazgatót neveztünk ki. Szerettem volna látni ezeknek az eredményét, mielőtt belemegyünk a pilótakérdésbe.”

Abiteboul arra is rávilágított, hogy Ricciardót „két bizonyos csapat” tevékenysége kényszerítette ennyire gyors döntésre. A 42 esztendős szakember minden bizonnyal a Ferrarira és a McLarenre gondolt, hiszen ők indították el azt a folyamatot, aminek egyelőre a Renault áll a végén.

Az enstone-iak csapatfőnöke ezzel együtt elismerte, hogy ha tavaly jobb autót építettek volna, akkor most valószínűleg nem kellene az ausztrál pilóta távozásáról beszélnie. Hozzátette, a maguk részéről továbblépnek, és a jövőben igyekeznek olyan kocsival előállni, ami vonzóbb lehet a versenyzők számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK