Társoldalunk:

Küzdelmek közepette megmarad-e Sainz és Leclerc barátsága?

2020.05.24. 11:34

Carlos Sainz elárulta, Charles Leclerc-rel jobb viszonyban van az átlagosnál, és a futamok előtt sokszor szokott vele beszélgetni. A két pilóta kapcsolata 2021-től válik igazán érdekessé, amikor csapattársak lesznek a Ferrarinál.

Ugyan Carlos Sainz idén még a McLaren színeiben fog versenyezni, múlt héten eldőlt, hogy a következő szezontól kezdve már a Ferrarit fogja erősíteni. A spanyol pilóta ugyan hangsúlyozta, ebben az idényben még minden erejével a wokingiakra fog koncentrálni, bizonyára valamilyen szinten már most foglalkoztatja, hogy maranellói pályafutása miképpen alakul.

Utóbbinál vélhetően fontos szerepe lesz annak, hogy milyen viszonyt alakít ki leendő csapattársával, Charles Leclerc-rel. A 25 éves versenyző úgy véli, a monacói pilótával jobb kapcsolatban van, mint a mezőny legtöbb tagjával.

Sainz és Leclerc már most jó viszonyt épolnak egymássalForrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media/Eric Alonso/Mb Media

„A versenyek előtti pilótaparádén rengeteg időt töltök Charles-lal – nyilatkozta a Forma-1 hivatalos honlapjának. -  Ő egyike azon srácoknak, akikkel kicsit mélyebb a viszonyom. Ő az, akihez a rajt előtt az ember odamegy egy gyors beszélgetésre.”

Sainz hozzátette, többek között azért szokta Leclerc-t választani, mert általában jóval előrébbről indul, mint ő, és a versenyek többségén nem találkoznak a pályán.

Ekkor már Daniel Ricciardót vagy Lando Norrist, vagyis a közvetlen riválisait inkább kerüli, hiszen egy órával a rajt előtt már megvan benne az az érzés, hogy őket mindenképpen le akarja győzni.

A spanyol pilóta szavait – nem meglepő módon – a statisztikák is alátámasztják, hiszen a 21 alkalomból mindössze kétszer indulhatott Leclerc elől. (Persze ezeket is a szerencsének köszönhette, hiszen Monacóban a Ferrari eltaktikázta az időmérőt, Hockenheimben pedig Leclerc technikai hiba miatt nem tudott kigurulni a pályára.) A többi versenyen legalább három pozíció választotta el őket a rajtnál, az egyetlen kivételt az Azeri Nagydíj jelenti, ahol a Ferrari pilótája a Q2-ben összetörte az autóját.

Oda szoktam menni Charles-hoz, hogy beszélgessek vele egy kicsit a versenyről, a stratégiáról, az autóról, vagy éppen az előző napi kvalifikációról

– folytatta Sainz. – Szóval már van kialakult kapcsolatom vele, és eddig jók a tapasztalatok.”

Kérdés, hogy ez megmarad-e akkor is, ha csapattársakként esetleg rendszeresen közel lesznek egymáshoz a pályán. A közelmúlt legemlékezetesebb példája ezen a téren Lewis Hamilton és Nico Rosberg rivalizálása, akik országos cimborákból váltak egymás ellenségeivé, amikor a Mercedes építette a mezőny legjobb autóját.

A két pilóta ritkán volt ennyire közel egymáshoz a tavalyi szezonban, az Azeri Nagydíj volt az egyik kivételForrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Istitene

Ami jelenlegi csapattársaikat illeti, Sainz és Norris remek viszonyban vannak, ami a különböző felületekre feltöltött videókban is egyértelműen megmutatkozik. Leclerc esetében már nem ennyire egyértelmű a helyzet, hiszen ugyan mind ő, mind Sebastian Vettel hangsúlyozza, hogy semmilyen probléma nincs köztük, a pályán már többször is konfliktusba keveredtek egymással.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK