Másfél évtizede tart Hamilton és Vettel történelmi csatája

Forma-1, Lewis Hamilton, Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíj 2018
SINGAPORE - SEPTEMBER 16: Third place Sebastian Vettel of Germany and Ferrari walks past race winner Lewis Hamilton of Great Britain and Mercedes GP in parc ferme during the Formula One Grand Prix of Singapore at Marina Bay Street Circuit on September 16, 2018 in Singapore. (Photo by Mark Thompson/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Már az F3-as Európa-bajnokságban összecsapott a Forma-1 jelenlegi mezőnyének két legsikeresebb pilótája. Áttekintjük Lewis Hamilton és Sebastian Vettel emlékezetes ütközeteit.

A Forma-1 70 éves történetében rendesen akadtak korszakokat meghatározó pilóták, a 2010-es években vitathatatlan, hogy a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel és a hatszoros világelső Lewis Hamilton formálta leginkább a sportág eseményeinek alakulását. Elég az eredménytáblázatokra tekinteni: Vettel 2010 és 2013 között, Hamilton pedig 2014-től verhetetlen, eltekintve a 2016-os kisiklástól, amikor az utolsó kanyarig harcban volt csapattársával, Nico Rosberggel.

A tisztelet kölcsönös, de ugyanarra a célra hajtanak Forrás: Getty Images/2018 Getty Images/Mark Thompson

A brit pilóta 1985-ös születésű, német ellenfele 1987-ben látta meg a napvilágot. Mivel mindketten már gyermekként gokartozni kezdtek, a pályafutásuk hasonló szakaszában, kamaszként egymás ellen is megmérkőztek, miután kinőtték a nemzeti bajnokságokat. Ennek terepe a ma már nem létező F3 Euro Series volt 2005-ben, majd küzdelmük 2007 óta a Forma-1-ben folytatódik.

Mercedes-Red Bull csata már a homokozóban

Gyorsan kapcsoltak a cégek, amelyek hősöket faragtak Hamiltonból és Vettelből: az akkor még gyári szinten együttműködő McLaren-Mercedes és a Red Bull is 1998-ban igazolta le későbbi világbajnokaikat, Hamilton egészen 2012 végéig, Vettel pedig (némi BMW-s kitérővel) 2014 végéig képviselte az alma materét.

Hamilton (balra), Alexandre Prémat és Nico Rosberg a 2004-es makaói F3-as nagydíjon Forrás: DPPI via AFP/Lat

Ennek köszönhető, hogy amikor 2005-ben először összeakadtak a versenypályán, már a Mercedes, illetve a Red Bull színeit képviselve tették ezt. Hamilton az életkorából is adódóan egy kicsit előrébb járt, 2004-ben a későbbi F1-es csapat, a Manor versenyzőjeként, Mercedes-motorral már szerencsét próbált a bajnokságban (összetett 5. hely), majd átigazolt az ASM (a mai ART) csapatához, amit akkoriban Frédéric Vasseur vezetett, és 2005-ben 20-ból 15 futamot megnyerve bajnok lett.

Vettel ekkor még csak újonc volt a sorozatban (amit 2006-ban szintén az ASM-nél a 2. helyen zárt csapattársa, Paul di Resta mögött), ezért az összetettben még nem tudta megszorítani Hamiltont, de az újoncok bajnokságát megnyerte. A szezon 17. futamán emlékezetes csatát vívtak a Lausitzringen, ahol a német pilóta több körön keresztül keményen védekezett gyorsabb ellenfelével szemben. Hamilton végül a 12. győzelmét ünnepelhette, de Vettel is felállhatott a dobogóra a Mücke-Mercedesszel.

A 2005-ös szezon után egy időre ismét elvált kettejük pályafutása, Vettel maradt az F3-ban, Hamilton viszont elhódította a GP2 (a mai F2) bajnoki címét, és a szezon végén bejelentették, hogy 2007-től a McLaren-Mercedes versenyzője lesz. A német pilótára sem kellett azonban sokat várni, már Hamiltonnál hamarabb, a 2006-os Török Nagydíjon részt vehetett egy F1-es szabadedzésen a BMW Sauber tesztpilótájaként, majd a ma már nem létező Formula Renault 3.5-ből beugrott Robert Kubica helyére a 2007-es USA Nagydíjon (ahol Hamilton pályafutása második nagydíjgyőzelmét érte el), a Magyar Nagydíjtól pedig ő is főállású F1-es pilóta lett a Toro Rosso színeiben.

Noha a világbajnoki címre hajtó McLaren-Mercedes és a Red Bull fiókcsapata nem volt egy szinten, mindössze öt futamra volt szükség az első összetűzésükhöz.

A Fudzsiban rendezett Japán Nagydíjon a Red Bull és a Toro Rosso a történetük legjobb eredménye felé közelített Mark Webberrel a 2. helyen és Vettellel a 3. pozícióban, amikor az ifjú német a Safety Car mögött haladva megtorpedózta későbbi csapattársát.

Vettel és Webber ütközésében Hamilton vastagon benne volt Forrás: Getty Images/2007 Getty Images/Bryn Lennon

„Tapasztalatlan kölykök… Az ember jó munkát végez, erre ők teljesen elszúrják” – fortyogott az egyébként ételmérgezéssel küzdő ausztrál Vettel miatt, és eleinte a sportfelügyelők is Vettelt látták vétkesnek. Az ifjú német tízhelyes rajtbüntetést kapott, később viszont ezt megrovásra mérsékelték, miután egy nézői videóból kiderült, hogy Hamilton hirtelen lassított a biztonsági autó mögött, Vettel ezért nem tudta elkerülni Webbert.

– idézte Webbert a Guardian. – Felszólalt a versenyzői eligazításon arról, hogy mennyire helytállóan járt el, de pont az ellenkezőjét tette, de legalább tudjuk, hogy legközelebb mire számítsunk. Szarul vezetett” – mondta a szókimondó pilóta.

Hamilton itt még előrébb járt, de Vettel is majdnem főszereplő lett a 2008-as Brazil Nagydíjon Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Gero Breloer

A két versenyző közötti status quo 2008-ban is fennmaradt, hiszen a McLarennel Hamilton a világbajnoki címért küzdhetett, Vetteltől viszont a legjobb napjait idéző teljesítményre volt szükség ahhoz, hogy (az átcímkézett Red Bullt használó) Toro Rosso színeiben futamgyőzelmet érjen el az esős Olasz Nagydíjon.

Vettel akaratlanul mégis kulcsfontosságú szerepet játszott a szezonzáró Brazil Nagydíjon, mert a verseny utolsó szakaszában Hamilton elé került a nedves pályán, és kishíján ellehetetlenítette, hogy a brit pilóta elegendő pontot szerezzen a világbajnoki cím eléréséhez. Hamilton végül az utolsó kanyarban megelőzte a lelassuló Timo Glockot, ám enélkül lehetséges, hogy Vettel még jobban szúrná a Hamilton-szurkolók szemét.

A Red Bull tarolt, Hamilton elégedetlenkedett

Hamilton első világbajnoki címe után fordult a kocka, hiszen a 2009-től bevezetett nagy szabályváltozásokra a McLaren-Mercedes nem reagált jól, a Red Bull viszont élt a lehetőséggel, és középcsapatból a Brawn GP (a későbbi Mercedes) kihívójává lépett elő. A csomag még nem volt eléggé kiforrott, így Vettel kénytelen volt beérni a világbajnoki pontverseny 2. helyével, de négy versenyt megnyert, miközben Hamilton csak kettőt, és mindössze egyszer álltak együtt a dobogóra.

Először együtt az F1-es dobogón: Jarno Trulli társaságában a győztes Vettel és a 3. helyezett Hamilton a 2009-es Japán Nagydíjon Forrás: Getty Images/2009 Getty Images/Mark Thompson

Bár a McLaren 2010-től elkezdett kimászni a gödörből, a továbbiakban csak alkalomszerűen tudtak borsot törni a Red Bull orra alá, Hamilton ráadásul erős csapattársat kapott Jenson Button személyében, aki rendszeresen elvett tőle pontokat, 2011-ben az összetett pontversenyben is megelőzte honfitársát. Vettel közben szárnyalt a Red Bullnál, zsinórban négy egyéni és konstruktőri világbajnoki címet szereztek, 2011-ben és 2013-ban ráadásul elsöprő fölénnyel. A német pilótát már „baby Schumiként” emlegették, hiszen sorban döntögette a rekordokat: cikkünk írásáig ő szerezte a legtöbb dobogós helyet egy adott szezonban (2011 – 17), a legtöbb győzelmet (2013 – 13), a legtöbb pole pozíciót (2011 – 15), ő tette meg a legtöbb kört az élen (2011 – 739), ő érte el zsinórban a legtöbb futamgyőzelmet és szerezte a legtöbb győzelmet pole pozícióból (2013 – 9). Ez rámutat, hogy

Vettellel nemigen találkozott senki a pályán, maximum lekörözés közben. A Red Bull versenyzője akkoriban fejlesztette tökélyre, hogy a pole pozícióból meglépett a mezőnytől, majd okosan menedzselte a távolságot az üldözőihez képest.

Ritkán csúszott hiba a számításba, de azért előfordult ilyen is: 2010-ben a Kínai Nagydíjon szép csata alakult ki Hamilton és Vettel között, ami szokatlanul még a bokszutcában is zajlott, és a szerelők segítségével dőlt el a Red Bull-pilóta javára, de nem sokáig, mert Hamilton nem sokkal később visszaelőzte ellenfelét a pályán, és végül a 2. helyen ért célba, míg Vettel csak a 6. lett a pole pozícióból indulva.

Hamilton és Vettel a 2010-es Európa Nagydíjon, Valenciában Forrás: Getty Images/2010 Getty Images/Ker Robertson

Szintén Hamilton javára dőlt el a párharc a 2012-es USA Nagydíjon, amit először tartottak az austini pályán. Vettel ismét a pole-ból indult, egy körön legyőzte ellenfelét, de a McLaren versenytempója jobb volt, és Hamilton először Webbert, majd Vettelt is levadászta, így Indianapolis után Austinban is győzött.

Ekkor már eldőlt, hogy a brit versenyző a gyári Mercedes színeiben folytatja a pályafutását, ő maga és a közvélemény is számított arra, hogy Hamilton legalább egy évig kiesik az élmezőnyből, és ez 2013-ban így is történt.

Vettel hatalmas fölénnyel újra világbajnok lett, ezzel kiváltotta Hamilton ellenérzését is, akit a helyzet Michael Schumacher uralmára emlékeztetett.

„Akkoriban délelőtt felkeltem, hogy megnézzem a versenyt, de a rajt után visszafeküdtem aludni, és akkor ébredtem csak fel újra, amikor már vége lett, mert tudtam mi fog történni. Gondolom, sokan most is így vannak ezzel” – utalt Hamilton ellenfele győzelmi sorozatára, majd szokása szerint a Twitteren szépítette az elhangzottakat.

2013 végére Hamiltonnak és Fernando Alonsónak is nagyon elege lett Vettel sikereiből, a spanyol pilóta kijelentette, csak egy átlagos autóban derül ki, hogy Vettel mire képes, és úgy vélte, ha akkor beleszürkül a mezőnybe, leértékelődik négy világbajnoki címe is Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Clive Mason

„Olvastam néhány cikket a Sebbel kapcsolatos megjegyzéseimről. Úgy érzem, tisztáznom kell, hogy mire gondoltam. Seb nagyszerű bajnok, ráadásul kiváló ember, aki mókás és szerény is. Minden sikert megérdemel!” – írta. – Elismerem az elhivatottságát és a képességét, hogy folyamatosan, hibák nélkül szerepel. Ezek az igazi bajnokok vonásai. Hálás vagyok, hogy olyan korszakban versenyezhetek, amikor ilyen sok kiváló pilóta vesz körül.”

Twitter-csatorna híján Vettel nem reagált az ügyre, a következő versenyen azt mondta, szerinte ő Schumacher győzelmeinél szorosabb küzdelmeket vívott, Hamilton szavait pedig elismerésként fogadta.

„Nyilván jó érzés ilyet hallani, csak viszonozni tudom. A versenyzők között tisztelet uralkodik. Sok mindent írnak és mondanak az emberek, de a legfontosabb, hogy amikor kiállunk egy másik pilóta ellen, érezzük-e a tiszteletet vagy sem. Szerintem ez megvan köztünk. Lewis jelenleg az egyik legjobb pilóta a Forma-1-ben, mostanában elég jól kijövök vele.”

Vettel a Ferrarival próbált az árral szemben úszni

Néhány kivételtől eltekintve a modoros udvariaskodás a következő évek során is megmaradt a két pilóta között, az érdekellentét viszont nyilvánvalóvá vált, mivel 2014-től Hamilton ugyanolyan lehengerlő formába lendült a turbós Mercedesszel, amit Vettel is élvezett a V8-as korszak végén.

Vettel meglepetésre a Ferrarinál töltött második futamát már meg is nyerte, de a világbajnoki címért nem tudott Hamiltonnal szembe szállni Forrás: AFP/Mohd Rasfan

A Red Bullnál töltött utolsó évében Vettel csak árnyéka volt korábbi önmagának, ritkán került a Mercedesek és Hamilton közelébe. A 2015-ös második futamon, már a Ferrari színeiben úgy tűnt, változhat a helyzet, hiszen a Malajziai Nagydíjon az Ezüstnyilak nyomában maradt és a boksztaktika révén meg is előzte őket, de a test-test elleni küzdelemre még várni kellett.

Eltelt egy évtized úgy a Forma-1-ben, hogy a generáció két kimagasló tagja fejenként már 3-4 világbajnoki címnél járt, de egyiket sem úgy szerezték, hogy közvetlenül a másikat kellett legyőzniük.

Szimbolikus volt, hogy 2017-ben pont a másikon keresztül vezetett a két pilóta útja a világbajnoki címig, és sokáig úgy tűnt, akár a szezon hajrájáig is kitarthat a küzdelem. Hamilton és a Mercedes azonban lépésről lépésre bedarálta az ígéretesen kezdő Vettel-Ferrari párost, olyannyira, hogy a német pilóta részéről megsokasodtak a vezetői hibák és a megkérdőjelezhető manőverek.

A 2017-es Azeri Nagydíjon elszabadultak az indulatok, Vettel rosszul mérte fel a helyzetet Forrás: DPPI/Florent Gooden

Vettelt általában nem kell kétszer kérni, hogy agresszívan támadjon vagy védekezzen, Hamilton ellen is többször próbált erőt demonstrálni, általában mérsékelt sikerrel. Barcelonában először még le tudta terelni ellenfelét a pályáról, de Hamilton kivárt, és a szélárnyékot kihasználva simán átvette a vezetést, Bakuban viszont a Safety Car mögött haladva a német pilóta teljesen rosszul mérte fel a helyzetet, és azt feltételezte, hogy az élen haladó ellenfele féktesztelni akarta őt.

Ebből feldúlt mutogatás, egy ügyetlen koccanás és Vettel megbüntetése következett. Úgy tűnt, elpattan a húr a két rivális között,

és bár a színfalak mögött rendezték a konfliktust, Hamilton ha addig nem is, ekkor bizonyosan rájött, hogy folyamatos nyomással Vettel megtörhető. A Mercedes pilótája a nyár folyamán fölénybe került, Vettel utolsó igazi esélye a Belga Nagydíj volt, hogy fordítson a helyzeten, de Hamilton remekül taktikázva visszaverte ellenfele támadásait és nyert (érdekesség, hogy egy évvel később ugyanott pont fordított volt a helyzet).

Hamilton taktikus versenyzéssel tartotta maga mögött az esélyesebb Vettelt a 2017-es Belga Nagydíjon, egy évvel később fordult a kocka Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A Mexikói Nagydíjon újabb balesetbe keveredtek, a rajtnál Hamilton először Max Verstappent támadta, majd Vettel nekiment, a Mercedes defektet kapott, de így is visszaküzdötte magát a 9. helyre, amivel bebiztosította a világbajnoki címet Vettellel szemben.

A 2018-as szezon során az F1 történetében először két négyszeres világbajnok szerepelt a mezőnyben, ráadásul ismét Hamilton és Vettel küzdött a végső sikerért.

A szezon első fele hasonlóan is alakult, a Német Nagydíjig úgy tűnt, Vettel ura a helyzetnek, azonban a hirtelen erősödő esőben a Ferrari versenyzője az élről a falnak ütközött, és feladta a versenyt, ráadásul a 14. helyről rajtoló Hamilton némi sportfelügyelői jóindulattal megnyerte a futamot és nagy lépést tett az ötödik világbajnoki címe felé.

Vettel szempontjából jól indult a 2018-as szezon, Hamilton viszont a szezon derekára ismét megerősödött Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

A kudarc meghatározta Vettel későbbi pályafutását is: bár ő maga azt mondta, kis hibáért fizetett nagy árat, mentálisan mintha sohasem jött volna ki a gödörből, amibe a hockenheimi baki taszította.

A vezetése a korábbiaknál is görcsösebb lett, az eredménykényszerrel párosulva rendszeressé váltak a balesetek, megpördülések és a rossz helyzetfelismerések. Ezek egy része Hamiltonnal csatázva jöttek elő, de nem kifejezetten a brit pilótának szóltak.

Monzában Vettel meglepetésre kikapott csapattársától, Kimi Räikkönentől az időmérőn, majd a 2. helyről rajtolva nem tudta megtartani a pozícióját Hamiltonnal szemben. Támadást intézett a Mercedes-pilóta ellen, de a sikánban ő húzta a rövidebbet, egy koccanás után a mezőny végén találta magát.

Test-test elleni csatákban általában Vettel húzta a rövidebbet, itt a 2018-as Olasz Nagydíjon koccant Hamiltonnal Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Hiába vonta kérdőre ellenfelét a rádión, egyértelmű volt, hogy a brit versenyző nem hibázott az esetben. Egy hónappal később, Szocsiban Vettel azzal váltott ki nagy felhördülést, hogy kétszer is jobbra mozdulva a betonfalhoz szorította Hamiltont, akitől nagy lélekjelenlétre volt szükség az ütközés elkerüléséhez, majd türelemre ahhoz, hogy pár kanyarral később maga mögé utasítsa őt.

Az gyorsan kiderült, hogy 2019-ben a Ferrari nem annyira versenyképes, mint az előző két szezon során volt,

de Bahreinben felcsillant a reménysugár a maranellói istálló számára. Vettel és ifjú csapattársa, Charles Leclerc az élen kezdte a futamot, de meglepetésre a monacói pilóta faképnél hagyta a négyszeres világbajnokot, aki később Hamilton ellen is védekezni kényszerült. A Mercedes sofőrje ezúttal is felülkerekedett, lényegében lezárta az előzést, amikor Vettel még az Ezüstnyíl mellett haladva megpördült, majd az elkopott gumik miatt vibráció keletkezett és az első szárnya is leszakadt. A furcsa hiba később Monzában is megismétlődött.

A sportfelügyelők szerint szabálytalan volt, ahogy Vettel védekezett a Kanadai Nagydíjon, a német pilóta kiábrándult a Forma-1 szerinte túlszabályozott jelenéből Forrás: Daimler AG/LAT Images

Előtte viszont a Kanadai Nagydíjon ismét összecsapott a két pilóta, amikor Hamilton a verseny végéhez közeledve egyre keményebben támadta a győzelemért az élen álló Vettelt. Olyannyira, hogy a Ferrari versenyzője kicsúszott a fűre, majd a pályára visszatérve a Mercedes útját állta. A kockás zászlót elsőként érte el, a sportfelügyelők viszont megbüntették, így a dobogó legfelső fokára már Hamilton állhatott fel.

Vettel tüntetőleg megcserélte az 1-es és 2-es számot jelző táblákat a parc fermében, viszont elutasította, hogy a közönség kifütyülte a szerinte vétlen Hamiltont.

Miután a Scuderia bejelentette, hogy Vettel a 2020-as év végén távozik a csapattól, a másfél évtizede tartó küzdelem utolsó felvonása következhet az idei futamokon. A négyszeres világbajnok visszavonulása esetén Hamilton további pályafutása sem lesz már ugyanolyan, hiszen a Forma-1 egyre inkább Max Verstappenről, Leclerc-ről, George Russellről és Lando Norrisról fog szólni, talán akkor is, ha a brit pilótában marad még lendület az idén várható hetedik világbajnoki címe után is.

Vettel és Hamilton nagyon különböző karakterek, de a sportág ügyeit érintő kérdésekben gyakran egyetértenek, és a maguk módján a Forma-1 nagykövetei is Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Charles Coates

Ha viszont az évtized rivalizálása után a Mercedes felvállalná az évtized kockázatát is, és Hamilton oldalán mentőövet dobnának honfitársuknak, aranybetűs oldalakkal folytatódhatna a sportág történetének egyik emlékezetes fejezete.