Vágólapra másolva!
A brit kormány karanténra vonatkozó döntése tovább bonyolíthatja az F1-es szezonkezdet ügyét. Sajtóértesülés szerint a csapatok akár zsinórban négy futamot is hajlandók teljesíteni.

Már kezdett letisztulni a Forma-1 európai szezonkezdetének lehetséges menetrendje, de úgy tűnik, a brit kormány keresztbe tesz a sportág terveinek. Várhatóan még a pénteki nap folyamán bejelentik, hogy az Egyesült Királyságba beutazók 14 napig kötelesek lesznek karanténba vonulni, beleértve az állampolgárokat is.

A Forma-1 eleinte optimista volt azzal kapcsolatban, hogy a sportok, köztük az F1 is felmentést kaphat a rendelkezés alól, az elmúlt napok során azonban az az egybehangzó álláspont alakult ki, hogy ezt csak a szállítmányozásban résztvevők és a diplomaták élvezhetik majd. A helyzet ellehetetleníti a július 26-ra és augusztus 2-ra tervezett silverstone-i futamokat.

Őrült hajsza jöhet a Forma-1-ben, kérdés, hogy mikor ér a mezőny a Hungaroringre Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Dan Mullan

A sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media egyeztetni kezdett a Hockenheimringgel a Brit Nagydíj esetleges pótlásáról, és az Autosport információja szerint az is lehetséges, hogy a Red Bull Ringről a mezőny egyenesen a Hungaroringre érkezik majd, még július folyamán, a Magyar Nagydíj eredeti időpontjánál korábban.

A Hungaroring szóvivője a GPhírek megkeresésére azt mondta, a pálya álláspontja változatlan az eddigiekhez képest, továbbra is nyitottak arra, hogy a jogtulajdonossal együttműködve megrendezzék a 35. Magyar Nagydíjat, ami a korábbi döntésnek megfelelően biztosan zárt kapus esemény lesz, a verseny történetében először. A részletekkel kapcsolatban egyelőre nincs döntés.

Idén minél kisebb személyzettel kell megrendezni a versenyeket, a Magyar Nagydíjon nem lesznek gyerekek sem a rajtrácson Forrás: Hungaroring

A britek karanténra vonatkozó előírása azt jelenti, hogy a sportágban dolgozók csak úgy térhetnének haza, hogy 14 napig ismét csak otthoni munkavégzés formájában lennének alkalmazhatók. Ez a várhatóan minden korábbinál sűrűbb versenynaptárat figyelembe véve nem működőképes, ezért a csapatok azt tervezik, hogy hetekig a kontinentális Európában maradnak.

A szaklapnak az egyik csapat névtelen bennfentese azt mondta, még mindig nagyon képlékeny a helyzet: „Egy dolog biztos, hogy a csapatok versenyezni akarnak, és mindent meg fognak tenni, ami szükséges, beleértve azt is, hogy zsinórban négy futamon részt vesznek, és hónapokig úton lesznek, ha ez kell. Mindaddig, amíg ez biztonságos” – írta le a helyzetet.