Társoldalunk:

Ferrari: Vettelből nem veszett ki a versenyzés iránti szenvedély

2020.05.17. 13:19

Mattia Binotto úgy véli, Sebastian Vettel még mindig lelkesedik az F1 iránt, ezért jövőre is marad a sorozatban. A Ferrari csapatfőnöke úgy véli, Carlos Sainz leigazolásával reagáltak a világ változásaira, és egy viszonylag fiatal, megbízható csapattársat hoztak Charles Leclerc mellé.

Ez a hét egyértelműen az átigazolási hírekről szólt a Forma-1-ben. A lavinát Sebastian Vettel és a Ferrari szakítása indította el, miután nyilvánosságra hozták, hogy a négyszeres világbajnok az idei év végén távozik az istállótól. Két nappal később az is kiderült, hogy a német pilóta helyére Carlos Sainz érkezik a McLarentől.

Mattia Binotto, a maranellóiak csapatfőnöke korábban kijelentette, megbeszélték a helyzetet Vettellel, és arra jutottak, hogy mindkét félnek szüksége van a váltásra. A svájci szakember ezúttal is megerősítette, hogy minden szempontból jó döntést hoztak. Ami pilótája jövőjét illeti, a Ferrari csapatfőnöke szerint a négyszeres világbajnok még mindig lelkesedik az F1 iránt.

Binotto szerint Vettelből nem veszett ki a szenvedélyForrás: NurPhoto/Andrea Diodato/NurPhoto/Andrea Diodato

„Kizárólag Seb tudja, hogy mit fog csinálni – nyilatkozta az olasz Sky Sportsnak. – Ő remek versenyző, és jó döntést fog hozni. Úgy vélem, megvan benne a szenvedély, ezért továbbra is szeretne versenyezni. Emellett persze van pár dolog, amit át kell gondolnia.” Binotto hozzátette, a szakítás ellenére idén erős teljesítményt vár Vetteltől, a jó viszonyt pedig az elválás után is szeretné megőrizni.

Sainz leigazolásával a Ferrari 1968 óta a legfiatalabb átlagéletkorú pilótapárossal fogja megkezdeni a 2021-es szezont.

Ráadásul valószínű, hogy 2007 után először lesz két olyan versenyzőjük, akik korábban még nem voltak világbajnokok. Binotto szerint átgondolt döntés született, ami reagál a világban bekövetkezett változásokra.

Carlos Sainz fiatal versenyző, a Ferrarinak pedig [több mint] 50 éve nem volt ennyire fiatal pilótapárosa

– magyarázta. – Kockáztattunk, de ezt örömmel tettük, mert új fejezetet szeretnénk kezdeni. Az út kemény lesz, de csak fiatalok alkalmazásával érhetünk célba, nemcsak a pilóták, hanem a szerelők esetében is.”

Binotto jó csapatjátékosnak és megbízható versenyzőnek tartja SainzotForrás: AFP/William West

A Ferrari F1-es csapatát tavaly óta irányító szakember elmondta, Sainz intelligens versenyző és remek csapatember, aki keményen dolgozik, így Leclerc csapattársaként az istálló hasznára fog válni. Hozzátette, a spanyol pilóta remekül teljesített eddigi öt szezonjában, a futamai többségén pedig célba ért, amivel rengeteg pontot szerzett aktuális csapatának.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK