Vágólapra másolva!
A kiszivárgott versenynaptár-tervezetben nem szerepel a Szingapúri Nagydíj, a szervezők azonban továbbra is egyeztetnek a Forma-1-gyel annak megtartásáról. Zárt kapus futamot azonban nem akarnak.

Egyelőre nincs hivatalos 2020-as versenynaptára a Forma-1-nek, a héten azonban több külföldi forrás is lehozott egy tervezetet, amely szerintük a jelenlegi helyzetet tükrözi. Az egyes verziókban nem minden dátum egyezik meg, az azonban igen, hogy azok közül az elmaradt futamok közül, amelyekről nem tudható még biztosan, hogy az idén már nem rendezik meg őket, a Holland, a Kanadai és a Szingapúri Nagydíj időpontja sem szerepel. A szingapúri szervezők még nem mondtak le a versenyükről, zárt kapuk mögött viszont nem tartanák meg azt.

Lehet, hogy az idén nem lesz verseny Szingapúrban Forrás: AFP/Roslan Rahman

A várhatóan július elején, az Osztrák Nagydíjjal kezdődő szezon szeptemberig tartó európai részében biztosan csak zárt kapus futamokat tartanának, Chase Carey, az F1 elnök-vezérigazgatója azonban bízik benne, hogy a szezon vége felé a nézők is visszatérhetnek.

Mindez azonban nem tűnik valószínűnek az eredetileg szeptember végén tartandó, a nem hivatalos előzetes versenynaptárban szereplő szingapúri futam esetében.

„A futam nem megvalósítható zárt kapuk mögött – nyilatkozta a verseny szóvivője a The Straits Timesnak. – A 2020-as Forma-1-es versenynaptár véglegesítése során a Szingapúri Nagydíj nyílt párbeszédet folytat a Forma-1-gyel, a szingapúri kormánnyal és a részvényeseinkkel a különböző lehetőségekről."

Mivel a Szingapúri Nagydíj utcai verseny, kevésbé rugalmas, mint az állandó pályával rendelkező helyszínek, ezért június végéig dönteni kell a verseny megrendezéséről.

A helyszínt már hónapokkal korábban el kell kezdeni építeni Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„A szervezők a szingapúri turisztikai hivatallal és különböző kormányügynökségekkel is szorosan együtt dolgoznak a pálya megépítésének határidején. Mivel az utcai pálya tekintélyes ideiglenes infrastruktúrát igényel, az építkezés időtartamát is figyelembe kell venni.

– mondta a szóvivő.

Az Autosport forrásai jeleneleg valószínűtlennek tartják, hogy az idén lesz verseny Szingapúrban.