Társoldalunk:

Egykori főnöke nem veszi vissza Vettelt, de nem aggódik a jövője miatt

2020.05.14. 16:52

Christian Horner kijelentette, rendkívül kicsi a valószínűsége, hogy Sebastian Vettel visszatérjen a Red Bullhoz. Az energiaitalosok csapatfőnöke szerint azonban egykori pilótájának így sem kell aggódnia a jövője miatt. Sajtóértesülések szerint a négyszeres világbajnok nagyot kockáztat, és vagy a Mercedeshez igazol, vagy visszavonul.

A Ferrari kedden bejelentette, hogy Sebastian Vettel év végén távozik a csapattól. A négyszeres világbajnok hat év után hagyja el Maranellót, azt azonban még nem lehet tudni, hogy 2021-ben hol fogjuk őt látni, ha egyáltalán még ott lesz a mezőnyben.

Korábban időről időre felvetődött, hogy a német pilóta visszatér korábbi sikereinek helyszínére, és ismét a Red Bull színeiben fog versenyezni. Az energiaitalosok azonban a 2023-ig szerződtetett Max Verstappenre építenek, így vélhetően nem áll érdekükben egy másik élversenyzőt odavinni mellé. Ennek megfelelően Christian Horner csapatfőnök kijelentette, szinte biztos, hogy Vettel nem náluk folytatja pályafutását.

Horner korábban évekig dolgozott együtt Vettellel, így jól ismeri a német pilótátForrás: DPPI/Frederic Le Floc H

„Maxszal hosszú távú megállapodásunk van, Alex [Albon] pedig véleményem szerint jól teljesít – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Jelenleg remek a csapaton beüli egyensúly, és a korábbi tapasztalatok megmutatták, hogy két dudás nem fér meg egy csárdában.

Sebastian még mindig nagyon versenyképes, így vele két alfahím lenne az istállón belül.”

Horner 2009-től 2014-ig dolgozott együtt Vettellel, és az első, valamint az utolsó évet leszámítva minden szezonban megnyerték az egyéni és a konstruktőri világbajnoki címet is. Ennek következtében a brit szakember jól ismeri egykori pilótáját, és biztos benne, hogy alaposan átgondolta a döntését. Horner úgy véli, annak ellenére, hogy Vettel Ferrarinál töltött időszaka nem nevezhető sikeresnek, a 32 esztendős versenyző így is válogathat az ajánlatok közül.

 

Fogalmam sincs, hogy hova fog menni 

– jelentette ki. – Ő egy tisztességes srác nagyszerű értékrenddel, és akár a folytatás, akár a visszavonulás mellett dönt, már eddig is rendkívül sokat ért el az F1-es pályafutása során. Négy világbajnoki címével ő a valaha volt egyik legsikeresebb pilóta.”

Hozzátette, Vettel még mindig viszonylag fiatal, így továbbra is lenne keresnivalója a sportágban, azonban nála senki nem tudhatja jobban, mit akar a következő években.

Ami a német pilóta jövőjét illeti, a McLaren és a Renault is felmerült vele kapcsolatban, de a wokingiak kapuja már bezárult előtte, hiszen nemrég bejelentették, hogy 2021-ben Daniel Ricciardo lesz a csapat egyik pilótája.

Vettel sajtóértesülések szerint Bottas helyére pályázikForrás: Getty Images/2020 Eric Alonso/MB Media/Eric Alonso/Mb Media

A Mercedes szintén felvetődött, sőt, az F1-Insider értesülései szerint Vettel 19-re lapot húz, és megpróbál az egyetlen elérhető élcsapathoz igazolni. Mind Lewis Hamiltonnak, mind Valtteri Bottasnak lejár a szerződése a brackley-ieknél, de a hírek szerint a brit pilóta hosszabbítása már csak formalitás. A portál úgy tudja, amennyiben Vettel nem kapja meg a Mercedes egyik ülését, akkor az idei év végén befejezi F1-es pályafutását. A Sport Bild szerint Toto Wolff nem számol Vettel szerződtetésével.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK