Vágólapra másolva!
A Ferrari bejelentette, hogy Carlos Sainz lesz Sebastian Vettel utódja. A spanyol pilóta az idei szezont még a McLaren színeiben teljesíti, jövőre csatlakozik Charles Leclerc-hez. Ezzel eldőlt, hogy Lewis Hamilton 2021-re nem igazol a vörösökhöz.

Alig telt el két nap azóta, hogy a Ferrari nyilvánosságra hozta, Sebastian Vettel hat év után, 2020 végén elhagyja a maranellói istállót, a csapat máris bejelentette, hogy Carlos Sainz lesz az utódja a 2021-es és a 2022-es szezon során. A spanyol versenyző jövőre Charles Leclerc csapattársa lesz, aki decemberben 2024-ig hosszabbított a Ferrarival.

Sainz lesz Vettel utódja a Ferrarinál Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Getty Images

A négyszeres világbajnok helyére több név is felmerült a sajtóban, Sainzon kívül leginkább Daniel Ricciardo és Antonio Giovinazzi volt versenyben az ülésért, de sokáig pletykáltak Lewis Hamilton esetleges leigazolásáról is. Végül a 25 éves versenyző lett a befutó,

Sainz így Alfonso de Portago (1956-57) és Fernando Alonso (2010-14) után a harmadik spanyol pilóta lesz a Scuderia F1-es történetében.

Sainz idén még a McLaren színeiben indul, a wokingi istállónál 2019-ben egyértelműen a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtotta azok közül, akik nem a három élcsapat valamelyikében versenyeztek.

Ennek következtében nemhogy a középmezőny elején végzett, de a Red Bullnál egymást váltó Pierre Gasly-t és Alexander Albont is meg tudta előzni a pontversenyben, és az összetett 6. helyén zárt. A Brazil Nagydíjon ráadásul (némi szerencsével) F1-es pályafutása első dobogós helyezését is megszerezte.

Sainz a ralizásban legendás édesapja hatására kezdett el versenyezni Forrás: Getty Images/2012 Darrell Ingham/Darrell Ingham

Ralilegenda édesapja nyomán Sainz 2010-ben kezdett el együléses autókkal versenyezni, és ugyanebben az évben került be a Red Bull utánpótlás-nevelő programjába. Ennek köszönhetően 2015-ben a Toro Rossónál kapott lehetőséget, ahol Max Verstappennel egyszerre mutatkozhatott be az F1-ben.

Első szezonjában 18 pontot szerzett, 31-gyel kevesebbet, mint a szupertehetségnek tartott holland pilóta.

Verstappent 2016-ban előléptették a Red Bullhoz, Sainz közben egyre nyugtalanabbá vált a faenzai kiscsapatnál, végül szakított alma materével, és négy futammal a 2017-es szezon vége előtt átigazolt a Renault-hoz, Nico Hülkenberg mellé. A 2018-as szezon során 69-53 arányban kikapott a német versenyzőtől (akit 2019 végén elküldtek a csapattól).

Sainz az után érkezett a McLarenhez, hogy honfitársa, Alonso távozott a csapattól Forrás: AFP/Lluis Gene

Sainz a Renault-nál sem talált menedéket, egy teljes szezon után távozni kényszerült Daniel Ricciardo érkezése miatt, de kapóra jött neki honfitársa és barátja, Fernando Alonso visszavonulása a McLarentől, ahol az újonc Lando Norris mellett a versenyzőpáros rutinosabb tagja lehetett.

Azzal, hogy Sainz a Ferrarihoz igazol, a McLarennél jövőre megüresedik az egyik ülés,

de a wokingi istálló már a Ferrari előtt nyilvánosságra hozta, hogy a hétszeres futamgyőztes Ricciardóval pótolják Sainzot, így a McLarennek a tavalyi hiátus után ismét lesz legalább egy olyan pilótája, aki nyert már nagydíjat a Forma-1-ben.