Társoldalunk:

Alonso eldöntötte, visszatér-e jövőre a Forma-1-be

2020.05.06. 11:38

Jó ideje pedzegetik már, hogy a kétszeres világbajnok Fernando Alonso visszatér-e a Forma-1-be. A sportágnak 2018 végén hátat fordító spanyol bevallottan nyitva hagyta ennek lehetőségét, mostanra pedig már azt is tudja, jövőre ott lesz-e a rajtrácson.

Korábban szó volt arról, hogy az eredetileg 2021-re tervezett átfogó technikai szabálymódosítást még egy további évvel elhalasztja a Forma-1, és csak 2023-ban kerül bevezetésre. Több istálló, köztük a Red Bull és a Racing Point is ezt szorgalmazta, Ross Brawn, az F1 sportért felelős igazgatója azonban kijelentette: nem lesz további halasztás, 2022-ben jön a technikai reform. Mindez azt is jelenti, hogy Fernando Alonso jövőre nagy valószínűséggel nem tér vissza az F1-be.

Csak 2022-ben jönnek az új autókForrás: McLaren

A költségek csökkentése miatt a sportág vezetői és a csapatok korábban elhatározták, hogy befagyasztják a fejlesztések nagy részét, és a 2020-as autókat fogják használni 2021-ben is. Ez a 2021-re tervezett technikai reformok egy évvel történő elhalasztását jelentette, voltak azonban, akik szerint két évvel kéne eltolni a szorosabb versenyzést elősegítő új autók bevezetését.

Ross Brawn szerint ez azonban nem fog megtörténni.

„Néhány csapat további egy éves halasztást akart. Az indokolt, hogy a mostani autókat átvigyük a következő évre, mivel jelenleg a leállás kellős közepén vagyunk. Ez tehát teljes mértékben indokolt. Az új szabályokkal gazdaságilag életképesebbé akarjuk tenni a sportágat. A jelenlegi autók annyira összetettek, hogy egy csapat minél többen költ rájuk, annál gyorsabbak lesznek. Ki kell egyenlítenünk ezt és olyan helyzetet teremteni, amelyben nem egyedül a pénz határozza meg a versenyképességet. Ezért van szükségünk az új autókra."

„Továbbra is azt akarjuk, hogy a nagyszerű csapatok nyerjenek, de meg kell őriznünk a sportág integritását, habár szerintem az, hogy kiegyenlítettebb legyen a mezőny az új szabályokkal, az még odébb van. De egyértelműen bevezetésre fognak kerülni 2022-ben."

Egyre kisebb az esély Alonso visszatéréséreForrás: Getty Images/2018 Getty Images/Charles Coates

Ez azonban lehet, hogy már vajmi keveset segít az F1-nek 2018 végén búcsút intő Fernando Alonsónak, akinek 2021-es visszatérése egyre valószínűtlenebb. „Többé-kevésbé már tudom, hogy mit fogok csinálni 2021-ben. Remélem, hogy hamarosan nyilvánosságra hozhatom, most azonban nem mondhatok ennél többet" – mondta a spanyol szurkolói kérdésekre válaszolva a Le Mans-i 24 órás hivatalos Instagram-csatornáján.

Amit a szabályváltozások elhalasztásáról mondott, arra engednek következtetni, hogy bármihez is kezdjen jövőre, az F1-es mezőnyben nem lesz ott 2021-ben. „Mindig is azt mondtam, hogy a 2021-es új szabályokkal lehetséges, hogy visszatérek az F1-be, mivel az autók teljesítménye talán közelebb kerül egymáshoz, én pedig újra próbára akarom tenni magam” – mondta az idén 39. életévét betöltő kétszeres világbajnok, majd kifejtette, hogy az új szabályok elhalasztása „rossz hír" a Forma-1-nek, noha „érthető döntés, mivel a jelenlegi helyzetben nem lehet fejleszteni 2021-re."

Ha jövőre nem tér vissza, kérdéses, hogy a 2022-es szezon elején, 40 és fél évesen mekkora lesz rá az esélye.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK