Vágólapra másolva!
Újabb menedzser beszélt arról, hogy közreműködött Michael Schumacher csaknem 30 évvel ezelőtti F1-es bemutatkozásában. Julian Jakobinak Alain Prost és Ayrton Senna mellé a német tehetség már sok lett volna, de a brazil legenda nem kifogásolta a kezdeti együttműködésüket.

Michael Schumacher 1991-es bemutatkozása a Forma-1-ben a sportág egyik tündérmeséje, némi árnyoldallal: a későbbi rekordbajnok a Jordan-csapatnál debütált beugróként a Belga Nagydíjon, miután az istálló pilótája, Bertrand Gachot gázsprével lefújt egy londoni rendőrt, és a fogdán kötött ki. Schumacher egyik támogatója és későbbi menedzsere, Willi Weber elhitette Eddie Jordannel, hogy a német tehetség ismeri a spái pályát, ezért és a Mercedes anyagi támogatásának köszönhetően indulhatott a futamon.

Senna és Schumacher 1992-ben Forrás: AFP

Schumacher az autó versenyképességéhez képest lenyűgöző teljesítménnyel a 7. rajthelyet szerezte meg, majd az indulás után leégette a kuplungot és néhány száz méter után kiesett, de így is felhívta magára a figyelmet. Olyannyira, hogy a következő nagydíjon már a Benetton autójában ült, végül az enstone-i istálló színeiben

1994-ben és 1995-ben világbajnok lett, majd a Benetton technikai stábjának alapembereit is magával vitte a Ferrarihoz, ahol további öt világbajnoki címet nyert és ezzel történelmet írt.

A Jordantől a Benettonhoz való átigazolás körülményeiről legendák szólnak: természetesen Eddie Jordan és Flavio Briatore is magáénak érezte a német pilótát, Jordan viszont később elismerte, hogy a Mercedes pénze és Bernie Ecclestone befolyása volt a döntő, Briatore szerepét pedig Schumacher későbbi bizalmasa, Ross Brawn tette helyre a rekordbajnok 50. születésnapja alkalmából.

Senki sem számított arra, hogy Schumacher így berobban a Jordannel Forrás: Getty Images/Paul-Henri Cahier/Paul-Henri Cahier

Természetesen megkerülhetetlen figura Schumacher későbbi menedzsere, Willi Weber is, kevesebb szó esik azonban Jochen Neerpaschról, a Mercedes sportautó-csapatának akkori főnökéről és Julian Jakobiról, akit elsősorban Ayrton Senna és Alain Prost menedzsereként ismernek, de a brit üzletember a Beyond the Grid podcastban elárulta, az ő keze is benne volt Schumacher felbukkanásában.

„Willi volt Michael támogatója, már a korai, Forma-3-as időszaktól. Aztán Michael kapott egy helyet a Mercedes sportautós juniorprogramjában, amit Jochen Neerpasch irányított. Én együtt dolgoztam Jochennel, így nekünk volt lehetőségünk Michaelt bejuttatni a Jordanhez az 1991-es Belga Nagydíjra, amikor Bertrand Gachot-nak volt egy kis összetűzése a rendőrséggel a Hyde Park Cornernél, és hirtelen kellett valaki a helyére” – emlékezett vissza Jakobi.

Schumacher a sportautós mezőnyből került át az F1-be Forrás: Daimler AG

„Jochen Neerpasch meg tudta győzni Eddie-t, hogy válassza Michaelt. El kellett intéznünk, hogy felbontsák Michael mercedeses szerződését, hogy vezethessen a Jordannél. Aztán eléggé szenzációs munkát végzett, és megjött a hívás a Benettontól” – zanzásította az események menetét.

Jakobi azt nem tudta felidézni, hogy Schumachert hogyan mentették ki a jordanes szerződésből, de korabeli beszámolók szerint az volt a kulcs, hogy a Jordan 1991-gyel ellentétben 1992-ben már nem használhatta a Ford motorját,

és a gyenge Yamahára váltottak, az amerikaiak erőforrását pedig átvette a Benetton. Jakobi legfőbb ügyfele akkoriban Senna volt, aki a McLarennél pont azzal szembesült, hogy az 1993-as szezonra a Benetton kapja a gyári támogatást, a McLaren viszont csak ügyfélmotort.

Schumacher elismerte Sennát, de fiatal pilótaként nem mindig tisztelte ellenfelét Forrás: AFP/Jean-Loup Gautreau

„Nekem ez túlságosan nagy összeférhetetlenség volt – felelte Jakobi, amikor arról kérdezték, hogy felvette-e volna Schumachert is az ügyfelei közé. – Megbeszéltem Ayrtonnal, hogy segítek Michaelnek, ő akkoriban még csak egy fiatal pilóta volt, és Ayrton mindig nagy örömmel segített a fiataloknak. Ha [Schumacher] maradt volna a Jordannél, akkor talán igen, de az már nekem nem fért bele, hogy elment a Benettonhoz, főleg úgy, hogy 1992-ben és 1993-ban a Benettoné volt a gyári motor. Visszaléptem ettől.”

Noha Jakobi elbeszélése alapján Senna nagy gesztust tett, Schumacher pedig gyorsan igazolta rátermettségét, kettejük között nem alakult ki kötelék.

„Szerintem nem volt elég kapcsolatuk ahhoz, hogy ez kifejlődhessen – vélte a menedzser. – Ő még csak egy fiatal pilóta volt, aki remek munkát végzett a Belga Nagydíjon, aztán aláírt a Benettonhoz. 1993-ban nagy különbség volt a Benetton és a McLaren között, mert az egyiknek volt gyári motorja, a másiknak meg nem.”

1994-ben úgy tűnt, az új generációt képviselő Schumacher és Senna, a mezőny világsztárja végre összecsaphat, de nem így alakult Forrás: Presse Sports/Boutroux

Senna és Schumacher között 1994-ben egyértelmű érdekellentét is kialakult, hiszen a szezon elejétől Senna haláláig ketten küzdöttek a világbajnoki címért, sokan viszont a mai napig azzal vádolják a Benettont, hogy Schumacher tiltott kipörgésgátlóval az autójában versenyzett. Jakobi ezügyben megjegyezte: „az 1994-es Benettonnal kapcsolatban Gerhard [Berger] meggyőződése volt a legerősebb.”

A történelem nagyon másként is alakulhatott volna, ha Senna és a Benetton korábban egymásra talál. A McLaren, a Benetton és a Ferrari egykori technikai igazgatója, John Barnard nemrég szintén a Beyond the Grid podcastban elárulta, 1990-ben Senna meghívta őt ebédre a Monacói Nagydíj pénteki napján, ahol az esetleges átigazolásról is beszéltek, de Barnard azt állítja, lebeszélte erről a brazil pilótát, mert úgy érezte, a csapat még nem készült fel a megfelelő kiszolgálására.