Átverések és balesetek hiúsították meg legendák érkezését a Ferrarihoz

Tavaly év végén felerősödtek a Lewis Hamilton és a Ferrari házasságáról szóló pletykák, miután kiderült, a hatszoros világbajnok többször is találkozott a maranellóiak elnökével, John Elkann-nal. Mostanra viszont úgy néz ki, mindez nem fog megtörténni, hiszen a brit pilóta többször is hangsúlyozta, hogy a legjobb helyen van, a Ferrari pedig sajtóértesülések szerint akkor sem számol vele, ha esetleg nem sikerül megegyezniük Sebastian Vettellel.

Nem Hamilton lenne az első, akit hírbe hoztak a Ferrarival, de végül mégsem vezette a vörös autót. Persze a sajtóban számos olyan pletykát lehet olvasni, amelyről később kiderül, hogy nem sok valóságalapja volt. Azonban akadt néhány eset, amikor az adott pilóta valóban közel volt ahhoz, hogy az olasz istállóhoz igazoljon, de valamiért ezen tervek végül meghiúsultak. Előfordult, hogy az istálló gondolta meg magát, de sajnos baleset is akadályozott meg bemutatkozást.

Fontos leszögezni, hogy igyekeztünk tényekre, vagy legalábbis olyan állításokra támaszkodni, amelyek valóban elhangzottak. Éppen ezért nem került fel az alábbi listára Ronnie Peterson vagy Mika Häkkinen neve, akikről ugyan keringenek olyan történetek, hogy kapcsolatban álltak a Ferrarival, de ezek a mai napig nem nyertek bizonyítást.

Még az aláírt szerződés sem volt biztosíték

A Forma-1-ben számtalanszor előfordult, hogy egy csapat már megegyezett a pilótával, de a végén valamelyik fél kihátrált a megállapodásból. A Ferrarinál az is megesett, hogy egy versenyző már aláírt szerződéssel rendelkezett, végül azonban mégsem szerepelhetett a maranellóiak színeiben.

A nemrég elhunyt Stirling Moss-szal idáig nem jutottak el, de Enzo Ferrarival ő is pórul járt. A Commendatore ugyanis meghívta őt, hogy a bajnokságon kívüli Bari Nagydíjon vezesse az F2-es Ferrari 500-ast, végül azonban meggondolta magát, és Piero Taruffi kapta meg a lehetőséget.

Miután a következő két évben a Forma-2-es szabályok voltak érvényben a Ferrari 500-ast az F1-ben is bevetették, Alberto Ascari pedig letarolta vele a mezőnyt. Már csak azért is érdekes lett volna a két pilóta küzdelme, mert Juan Manuel Fangio később kettőjüket nevezte meg legnagyobb riválisaként. Az pedig szinte bizonyos, hogy ebben az esetben nem Mike Hawthorn lett volna az első brit futamgyőztes, illetve világbajnok.

Ami a Ferrari alapítóját illeti, soha nem beszélt arról, hogy megbánta volna döntését. Később azonban úgy fogalmazott, a brit pilóta a világbajnokság előtti korszak legnagyobb alakjával, Tazio Nuvolarival van egy szinten. „Bármilyen autóval gyors tudott lenni, és megvolt benne az a képesség, hogy a köridő alapján megítélje a kocsit – olvasható a könyvében. – Emellett mindig jól tudott »esni«. Kísértetiesen hasonlított Nuvolarira, ahogyan mindketten sértetlenül megúszták, ahányszor csak lementek a pályáról.

Moss így ahelyett, hogy a Ferrarival ért volna el sikereket az F1-ben, számtalanszor tört borsot a maranellóiak orra alá. Aztán tíz évvel a Bariban tett látogatása után ismét közel került ahhoz, hogy Ferrarit vezessen, de erről majd egy kicsit később esik szó.

Stewart is járt Maranellóban

A 60-as évek második felében új brit csillag kezdte bontogatni szárnyait. Jackie Stewart 1965-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, és már abban az évben két futamot nyert a BRM-mel. A következő két szezon nem volt ennyire sikeres, mivel az autó gyengén muzsikált. 1967-ben megkereste őt a Ferrari azzal, hogy nem akar-e náluk versenyezni a következő évben.

„Az volt a tervem, hogy körülnézek a gyárban, és bíztam benne, hogy tetszeni fog a látvány – nyilatkozta a Ferrari Magazine-nek 2012-ben. – Ami azt illeti, nagyon is megfelelt, főleg ahhoz képest, amit Ken Tyrrell tudott felmutatni. Nem sokkal később visszamentem, mert azt mondták, meg akarnak állapodni velem. Együtt ebédeltem Ferrarival, és meg is egyeztünk, hogy 1968-ban náluk vezetek, várhatóan Chris Amon csapattársaként.”

A fordulat akkor következett be, amikor Stewart elutazott Szicíliába, hogy részt vegyen egy Forma-2-es futamon. A versenyt megnyerte, de örömét beárnyékolta a Jacky Ickxszel folytatott beszélgetése, melynek során kiderült, a belga pilótának felajánlották az ülést arra az esetre, ha a brit pilóta mégsem élne a lehetőséggel, mondván, Stewart fizetése túl magas.

Elég bajom volt anélkül is, hogy időről időre magam mögé kelljen nézegetnem. Éppen ezért, amikor Jacky ezt elmondta nekem, megszólalt bennem a vészharang.”

Stewart tehát döntött, de ezt még közölnie kellett a maranellóiakkal is. „Felhívtam az egyébként rendkívül udvarias Gozzit, és tudattam vele, hogy nem fogok Ferrarinak vezetni – emlékezett vissza. – Erre ő mondta, hogy ezt nem tehetem, hiszen már kezet ráztunk. Valóban így volt, de Franco [Lini csapatmenedzsernek] nem szabadott volna ezt megosztania Jacky Ickxszel, hiszen csak így jöhetett rá.”

Stewart végül ahhoz a Ken Tyrrellhez csatlakozott, akinek csapata abban az évben debütált a Forma-1-ben. A brit pilóta hat év alatt 25 futamgyőzelmet és három világbajnoki címet ünnepelhetett.

Mosst és Stewartot nem sok választotta el attól, hogy Ferrari-pilótának mondhassák magukat, de Alan Jones még náluk is közelebb állt a vörös overallhoz. 1977 végén elhagyta a Shadow csapatát, és mind a Williamsszel, mind a Ferrarival tárgyalásokat folytatott. A maranellóiaktól a későbbi elnök, Luca di Montezemolo kereste meg.

„Felhívott telefonon, és megkérdezte, szeretnék-e a Ferrari pilótája lenni, de hát ki ne szeretne? Megkért, hogy menjek el Maranellóba és találkozzak Ferrarival. Mindent elmondott arról, hogy mit fog kérdezni, és nekem milyen válaszokat kell adnom. Én ennek megfelelően jártam el, és alá is írtuk a szerződést.”

A megállapodás azonban csak arra az esetre volt érvényes, ha a Ferrari nem tudja megszerezni Mario Andrettit. Az olasz istállónál ugyanis azon a véleményen voltak, hogy egy észak-amerikai pilóta növelné az ottani eladásokat. Ez rendben is volt, Jones értékelte a csapat őszinteségét.

Andretti végül maradt a Lotusnál, melynek színeiben később megnyerte a világbajnokságot. A sajtón keresztül az ausztrál pilóta is értesült a hírről, és azonnal tárcsázott is Maranellóba. A reakció azonban minden bizonnyal hidegzuhanyként érte.

Innentől kezdve Jones a Williamsszel folytatta a tárgyalásokat, és végül sikerült is megállapodnia Frank Williamsszel és Patrick Headdel. 1978-ban még nem termett neki sok babér, de 1979-re a csapat sokat fejlődött.

Apró szépséghiba, hogy az idény első felében elkönyvelt rengeteg kiesésnek köszönhetően mind Jody Scheckter, mind Villeneuve több pontot gyűjtött nála. Az ausztrál versenyző azért így sem panaszkodhatott, hiszen egy évvel később sikerült felérnie a csúcsra.

A Ferrarinál folytat(hat)ták volna, de balesetet szenvedtek

Nyilvánvaló, hogy az eddig felsorolt pilóták mind pórul jártak, legalábbis az átigazolás meghiúsulásának pillanatában vélhetően ezt gondolták. Azonban ők még olcsón megúszták, és utána még sikeres éveket töltöttek az F1-ben. Azonban voltak olyanok, akiket a sors nem csupán attól fosztott meg, hogy F1-es Ferrarit vezessenek, hanem egyúttal a pályafutásukat is kettétörte.

Az előző mondatban említhettünk volna Ferrariba történő szerződést is, de ez Moss miatt helytelen megfogalmazás lenne. A brit pilóta ugyanis nem szegte meg ígéretét, és valóban nem vezetett Enzo Ferrarinak.

1961-ben azonban a Commendatore ismét megkereste. Ezúttal nem saját csapatába hívta, de mindenképpen szerette volna látni, ahogyan a korszak egyik legnagyobb versenyzője F1-es Ferrari volánja mögött ül. A felek meg is állapodtak, hogy Moss egy kékre festett autóban, Rob Walker privát istállójának színeiben fog indulni a következő idényben.

Közel 50 évvel később kísértetiesen hasonlóan járt Robert Kubica. A lengyel pilótát generációja egyik legtehetségesebbjeként tartották számon, de 2010-ig nem volt lehetősége arra, hogy nagycsapatban bizonyítson. Ez 2011-re sem változott, hiszen Kubica a Renault-ból Lotusszá vált istállóban kezdte volna meg az idényt.

Február elején viszont egy olaszországi ralibaleset után életveszélyes sérüléseket szenvedett. A jobb karja teljesen összeroncsolódott, és a mai napig korlátozottan tudja használni. Emiatt sokáig úgy nézett ki, hogy vége az F1-es pályafutásának, amit már csak azért is sajnálhatott, mert aláírt szerződése volt a Ferrarival.

A lengyel versenyző elárulta, Stefano Domenicalival, a maranellóiak akkori csapatfőnökével kötött megállapodást, miszerint 2012-től Fernando Alonso csapattársa lesz az istállónál. Kubica hozzátette, az F1-es Ferrari vezetése nála egy polcon volt a világbajnoki cím megszerzésével a céljai között.

Nehéz megmondani, hogy a Ferrarival mit ért volna el, hiszen az olasz istálló akkoriban nem a legfényesebb korszakát élte, és már az is kisebbfajta csoda volt, hogy Alonso az utolsó futamig harcban volt a vb-címért. Az viszont tény, hogy az egyik legjobb pilóta mellett mutathatta volna meg, mire képes.

Kubica és a Ferrari házassága nagy sajtóvisszhangot váltott volna ki, de nyilvánvalóan közelébe sem ért volna az egyik legnagyobb pilóta szerződtetésének. Erre pedig bő 15 évvel korábban Ayrton Senna révén megvolt az esély. A felek már 1993-ban kapcsolatba kerültek egymással, de akkor nem volt lehetőség a megegyezésre,

Ennek következtében a háromszoros világbajnok a Williamshez igazolt, de már ekkor is szimpatizált a Ferrarival, és annak álláspontjával. „Akkoriban nagy vita zajlott a pilótákat segítő elektronikáról, amit én elleneztem, mert úgy gondoltam, kiegyenlíti a versenyzők közti különbséget. Senna szintén nyilatkozott erről, és azt mondta, »Montezemolónak igaza van, ez jelentősen megkönnyíti a vezetést.«. Azt gondolta, messze ő a legjobb a mezőnyben, ezért nem kedvelte az ilyen eszközöket” – emlékezett vissza a Ferrari egykori elnöke az F1 hivatalos podcastjában.

„Közöltem vele, hogy az idény végén szeretném megtalálni a módját, hogy leigazoljuk – folytatta Montezemolo. – Erre ő azt mondta, hogy ugyan a Williamshez szerződött, de örömmel átjönne a Ferrarihoz. Hozzátette, meg fogja vizsgálni, jogilag van-e rá lehetőség, hogy a következő két idény valamelyikében ez megtörténjen, mivel a Ferrarival szerette volna lezárni a pályafutását.”

Erre azonban már sajnos nem volt lehetősége, hiszen Imolában halálos balesetet szenvedett. A Ferrari két évvel később Michael Schumachert szerződtette, aki öt világbajnoki címet szerzett a 2000-es évek elején. Ha Senna akkor már a csapatnál lett volna, a német versenyző legjobb esetben is csak később csatlakozik az istállóhoz, legalábbis Montezemolo pár hete tett kijelentése alapján erre lehet következtetni.

Tíz évvel korábban, amikor Senna az F1-be került, tehetsége révén a 60-as évek sztárpilótájához, Jim Clarkhoz hasonlították őt. A brit pilóta félelmetes gyorsasága mellett arról is ismert, hogy a világbajnokok közül egyedüliként kizárólag egy istállóban versenyzett.

Azonban alakulhatott volna úgy, hogy az 1968-as idényt már nem Colin Chapman, hanem Enzo Ferrari csapatában kezdi meg. Franco Lini ugyanis egy érdekes történetet osztott meg Graham Gaulddal, Clark életrajzi könyvének írójával.

– árulta el a Motor Sport Magazine-nek Gauld. – Franco azonnal telefonált Enzo Ferrarinak, elmondta, tisztában van vele, hogy Clark tárgyal Colin Chapmannel, és csak javítani szeretne a pozícióján.”

A Commendatore tehát azt hitte, a kétszeres világbajnok csak fel akarja használni saját játszmájában. Nem tudta, hogy Clark soha nem nyúlna ilyen eszközökhöz. Mindenesetre az átigazolás így nem valósult meg. Gauld hozzátette, Lini soha nem próbálta meggyőzni főnökét arról, hogy Clarkot nem ilyen fából faragták, mondván, úgysem hitte volna el.

Sennáékkal ellentétben nála fordított ok-okozati összefüggést kell keresni, vagyis nem a baleset miatt hiúsult meg a Ferrariba való igazolása, hanem pont azzal lett volna elkerülhető a tragédia. Persze azt a lehetőséget se zárjuk ki, hogy később kipróbálhatta volna magát a maranellóiaknál.

Schumacher visszatérését is egy baleset akadályozta meg

Schumacher elméletileg nem kerülhetne be ebbe a cikkbe, hiszen olyannyira versenyzett a Ferrarinál, hogy a csapat történetének legnagyobb pilótájaként tartják számon. Azonban nem mehettünk el amellett, hogy 2009-ben kis híján újra láthattuk őt a vörös overallban.

A Magyar Nagydíjon Felipe Massa majdnem végzetes balesetet szenvedett. A hazai orvosoknak köszönhetően életét és karrierjét is sikerült megmenteni, de a szezon további részét ki kellett hagynia. A csapatnak négy hete volt arra, hogy a következő, valenciai futamra megtalálják a brazil versenyző helyettesét.

Montezemolo szerette volna, ha a hétszeres világbajnok erre a rövid időre visszatérne a csapathoz. „Megkértem Michaelt, hogy jöjjön el az irodámba – árulta el a Schumacher-múzeum megnyitóján. – Mondtam neki, hogy ezt meg kell tennie értem, valamint a Ferrariért. Az első fél órában nem tudtam meggyőzni, de egy óra után úgy fogalmazott, hogy ezt nem tudja visszautasítani.”

Mugellóban tesztelt egy 2007-es autót, az eredmények pedig kifejezetten biztatóak voltak. Úgy nézett ki, hogy az F1 történetének legeredményesebb versenyzője két és fél év kihagyás után visszatér egykori sikerei helyszínére.

Nem sokkal később azonban kiderült, Schumacher nyaka nem bírná a terhelést. A német pilóta ugyanis februárban bukott egy motorversenyen, és még nem épült fel teljesen az ott szerzett sérüléseiből.

A Ferrari végül Luca Badoert, majd Giancarlo Fisichellát vetette be, de az idényből hátralévő hét futamon egyikük sem szerzett pontot. Schumacher 2010-ben, a Mercedes színeiben végül visszatért a mezőnybe, de teljesítményén látszott, hogy már nem a régi. Ki tudja, mennyi pluszt adott volna neki, ha fél évvel korábban versenyezhet a Ferrari színeiben.