Társoldalunk:

Bosszantó, hogy Hamilton csak beszél, de nem tesz a tehetségekért

2020.04.14. 18:28

A Formula E-ben versenyző és tehetséggondozással is foglalkozó Oliver Rowland bírálta Lewis Hamiltont, mert a hatszoros világbajnok szerinte csak beszél arról, hogy a tehetséges versenyzőket támogatni kell, de a gyakorlatban nem tesz eleget értük.

Az autóversenyzés, azon belül a Forma-1 különösen is költséges sportág, pilótaként már a közelébe kerülni is hatalmas anyagi erőfeszítést kíván meg a családoktól és a szponzoroktól. Az aggasztó helyzetre 2018-ban már a korábbi világbajnok, Jacques Villeneuve is felhívta a figyelmet, tavaly pedig Lewis Hamilton elevenítette fel, hogy az ő édesapja is hatalmas áldozatokat hozott.

„Édesapám úgy 20 ezer fontot költött, az első évek során többször is hitelt vett fel a házunkra, de manapság még drágább lett. Alig vannak már munkásosztálybeli családok [a gokartosok között], csak tehetősek. Nekem is volt egy barátom, aki majdnem bejutott a Forma-1-be, aztán átugrotta őt egy gazdag gyerek, az ő esélye pedig elúszott” – mondta tavaly a Graham Norton Show-ban.

Hamiltonnak a legmagasabb szinteken, a királyi családnál, az üzleti szektor döntéshozói körében és a szórakoztatóiparban is vannak kapcsolataiForrás: Getty Images/2020 Getty Images/Wpa Pool

Hamilton a műsorban kijelentette, vissza akar térni az alapokhoz, és segíteni akarja a tehetségkutatást: „Együtt akarok dolgozni az FIA-val, a szabályozó testülettel és a Forma-1-gyel, mert ők többet tehetnek, hogy visszaadjunk valamit. Nem kell ennyire drágának sem lennie ennek, azt akarom, hogy ez is annyira elérhető legyen, mint a foci vagy a tenisz, ahol van utánpótlás.”

Noha kétségtelen, hogy a koronavírus közepette nagyobb problémák is vannak a világon, az elmúlt fél év során Hamilton törekvésének nincs látható jele,  

és erre felhívta a figyelmet a Formula E mezőnyét erősítő Oliver Rowland is, aki korábban a Williamsnél tesztelhetett F1-es autót, a versenyzés mellett pedig tehetségeket támogat gokartos csapata révén. „Én magam is szponzoráltam, segítettem fizetni néhány pilótának vagy segítettem őket, ahogy tudtam” – mondta az Inside Electric podcastban.

Rowland szerényebb lehetőségekből gazdálkodik, de igyekszik segíteniForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

„Hallok embereket panaszkodni, de nem sokat tesznek. Én nem vagyok az F1-es élpilóták szintjén, de benyúlok a zsebembe, hogy segítsek olyan embereknek, akiket arra érdemesnek tartok, és segítség nélkül talán nem tudnának a következő szintre lépni. Látom, hogy az emberek beszélnek erről a sajtóban, talán nekik is ezt kellene tenni” – mondta Rowland.

Néha egy kissé felbosszant, amikor az emberek panaszkodnak, de nem tesznek semmit. Például Lewis is azt mondta néhány hónapja, hogy jobb utánpótlás kell a motorsportba.” 

Rowland úgy vélte, Hamiltontól nem feltétlenül csak pénzre lenne szükség, szerinte az is elég lenne, ha a hatszoros világbajnok felkarolna néhány tehetséget, és a kapcsolatai, az ismertsége vagy a befolyása révén segítene nekik szponzorokat szerezni. „Ez neki nem is kerülne semmibe, de [a fiataloknak] lehetőséget adna, hogy egy kis szponzorációt szerezzenek maguknak.”

„Ő is elmehetne velük szponzorokhoz, megbeszélésekre. Nagyon gyorsan összehozhatná a százezer [fontos] gokartos büdzséket, nélküle viszont nagyon nehéz bárkinek bármit is összehozni.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK