Todt: Legrosszabb esetben megszűnik a ma ismert Forma-1

Forma-1, Jean Todt
Jean Todt president of FIA, portrait during the FIA Motorsport Games at Autodromo Vallelunga Piero Taruffi, on 3rd of November of 2019, Italy. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak következményeként néhány Forma-1-es csapat csődbe megy. Jelenleg azonban azon vannak, hogy ezt elkerüljék, amihez több forgatókönyvet is felvázolt.

Napjaink Forma-1-ének legégetőbb kérdése az, hogy miként tudja átvészelni a sportág a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságot. Az FIA, a jogtulajdonos és a csapatok már egy sor költségcsökkentő intézkedésben egyeztek meg, a legfontosabb kérdésben, a költségplafon csökkentésének mértékében azonban még nem tudtak megállapodni.

A kisebb csapatok a 175 millió dolláros plafon drasztikus csökkentését szeretnék, míg a hírek szerint a Ferrari és a Red Bull nem hajlandó ebbe belemenni. Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke az Auto Motor und Sportnak adott interjújában felvázolta a lehetséges forgatókönyveket.

Todt elmondta, milyen forgatókönyvek léphetnek életbe a költségplafon terén Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Nurphoto

Zak Brown, a McLaren ügyvezetője a legutóbbi megbeszélés után világossá tette, hogy több kis- és középcsapat számára is életbevágóan fontos a költségek csökkentése, és a tűzzel játszik a Forma-1, ha ezt nem lépi meg. Brown arról beszélt, hogy két topcsapat nem hajlandó 150 millió alá menni, miközben ő 100 milliót tartana üdvözítőnek. Todt az AMuS-nak kifejtette, hogy előbbi opció is nagy előrelépés lenne, noha az csak a kiscsapatoknak jelentene valódi segítséget,

a nagyok ugyanis a költségplafonba nem beleszámító kivételekkel együtt (például a pilóták és a magas beosztású csapattagok fizetése) továbbra is 300 millió felett költenének.

Arra a kérdésre, hogy mi lenne üdvözítő, Todt elmondta, a legjobb megoldás az F1 struktúrája miatt nem megvalósítható, majd felvázolta a két lehetőséget. „Csak akkor állhatunk elő észszerű számokkal, ha elfelejtjük a ma Forma-1-ét, és tiszta lappal kezdünk. De egy 50 millió dolláros, kivételek nélküli költségplafonnal semmi nem lenne olyan, mint előtte. Egy teljesen új Forma-1-et kapnánk, egy szuper Forma-2-t. Amiatt, ahogy a Forma-1 jelenleg felépül, egy ilyen új kezdet nem lehetséges. Túl sok csapatot veszítenénk el, még a nagyokat is."

Nem vehetjük ki az extrákat, úgyhogy megmarad a jelenlegi állapot, csak alacsonyabb plafonnal. Ha nem lenne a mostani válság, 175 milló lenne a határ, mi azonban most a válság utáni új kezdetről beszélünk."

Az FIA elnöke nem tart attól, hogy csapatok mennek csődbe, de nem zárta ki ezt a lehetőséget sem Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Bryn Lennon

A McLaren ügyvezetője szerint akár négy csapat is lehúzhatja a rolót, ha nem cselekszenek megfelelően. Todt elismerte, valóban benne van ez is a pakliban, a jelenlegi tárgyalások alapján azonban nem számít arra, hogy ez valóban bekövetkezne.

Remélem, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe. Amennyiben igen, akkor olyan alapvető kérdéseket kellene feltennünk a kereskedelmi jogok birtokosának, mint az, hogy »miként kellene kinéznie a jövő Forma-1-ének?« A legrosszabb esetben a Forma-1, ahogyan ma ismerjük, többé nem létezhetne."

„[Ha csapatok szállnak ki], az talán nem kifogás lesz [a koronavírus-járvány miatt], talán a valóság kényszeríti majd őket erre. Azonban a csapatokkal folytatott megbeszélések alapján nem látok rá okot, hogy ez megtörténjen. Mindent megteszünk, hogy segítsük a gyártókat. Mindez a 2021-gyel és 2022-vel kapcsolatos döntéseinken múlik."