Társoldalunk:

Az ágaskodó paripa istállója - Virtuális túra a Ferrari-múzeumban

2020.04.20. 15:15

Virtuális múzeumtúránk második felvonásában a Ferrari maranellói gyűjteményébe kalauzoljuk el, ahol betekintést nyerhet az egyedülálló versenyistálló gazdag történetébe.

Ha van márka, amivel azonosítani lehet az autóversenyzést, az mindenképpen a Ferrari: a teljes legendárium a versenysport köré épül, a kezdetektől az első győzelmen át a legendává tett pilótákig. Ebből a csodálatos históriából ad ízelítőt a maranellói Museo Ferrari, vagyis az autógyár saját tárlata, amelyben állandó kiállítás mellett tematikus programok is várják a közönséget.

Most viszont sajnos nem, mivel a koronavírus miatt a maranellói és az Enzo Ferrari szülőházát is magában foglaló múzeum is az elsők között zárt be a járvány által különösen súlyosan érintett térségben, egyetemben Európa nagyjából összes kulturális terével is.

Szerencse azonban, hogy az internet segítségével lehetőség nyílik virtuális múzeumtúrákra is, így a következő hetek során több egyedülálló kiállítást is bemutatunk azt remélve, hogy a járvány lecsengése után újra lehetőség nyílik ezek felkeresésére is. A beágyazott ablakokban a nyilakra kattintva lehet barangolni, alább pedig a kiállított autókról olvashat főbb érdekességeket.

A versenysportot bemutató szekció mottói Enzo Ferraritól származnak, balra és jobbra olvashatók a bejáratnál: „A legszebb győzelem az, amit még nem szereztünk meg” és „a kedvenc Ferrarim az, ami még nem készült el.” A továbbiakban pedig az alábbi autók láthatók:

250 TR Testa Rossa

A bejáratnál az 1958-as Le Mans-i 24 órás versenyt megnyerő autó látható. A Ferrari 250 TR/58-ast 3 literes lökettérfogatú V12-es motor hajtja, Olivier Gendebien és Phil Hill összesen 305 kört tett meg vele a legendás verseny viharos időjárású futamán.

166 F2 – 1948

A Ferrari előszeretettel utal a motor paramétereire a típusjelzéssel. A 166-os egy kétliteres, V12-es motort jelöl, amit 1948 és 1953 között különböző sport- és együléses autókban is használtak. A kiállított példány egy 1948-as F2-es autó.

246 F1 – 1958

Szintén a motorral kapcsolatos a 246-os elnevezése: 2,4 literes, V6-os motort kapott az 1958-as Forma-1-es szezonban versenyző modell. Ez volt az első F1-es autó, ami V6-os futamot nyert a Francia Nagydíjon, ráadásul az első orrmotoros autó is, ami győzedelmeskedett a sportágban. Mike Hawthorn egyéni világbajnoki címet nyert vele, a Ferrari pedig 2. lett a konstruktőri pontversenyben.

Michael Schumacher 50. születésnapját tematikus kiállítással ünnepelték - GalériaForrás: Ferrari

312 B2 F1

A legendás Mauro Forghieri munkája a 312 B továbbfejlesztett változata. A B2-es 1971-ben jelent meg, egészen 1973 elejéig használták. Nem volt kifejezetten sikeres, de megalapozta az 1975-ben Niki Laudával világbajnoki címet nyerő 312T-t. Jackie Ickx ezzel a 12 hengeres, 3 literes motorral épített autóval szerezte pályafutása utolsó nagydíjgyőzelmét.

F1 126 CK – 1981 

A Ferrari első turbós F1-es autója, az ellenfelekhez képest gyenge aerodinamikával és nehéz vezethetőséggel. Meg is lett az eredménye, Forghieri és Antonio Tomaini első változata, a CK csak két győzelmet és egy 3. helyet tudott felmutatni Gilles Villeneuve révén. Harvey Postlethwaite viszont továbbfejlesztette az autót, ami a következő két év során két világbajnoki címet hozott.  

F1-2000

Az autó, amivel Michael Schumacher megtörte a jeget: az F1-2000-es révén 1979 óta először visszakerült Maranellóba a világbajnoki serleg, ráadásul Rubens Barrichello pontjainak is köszönhetően a konstruktőri trófea is a Ferrarié lett. A V10-es, 3 literes motor erősnek és megbízhatónak is bizonyult. A képen látható autón az első szárny véglapja és a rajta lévő matrica nem tűnik korhűnek.

A Hypercars című tárlaton a legkiválóbb Ferrarikat gyűjtötték össze - GalériaForrás: Ferrari

150º Italia – 2011

Valószínűleg a Ferrari olasz gyökereinek kiemelése miatt szerepel az államalapítás 150. évfordulója előtt tisztelgő 2011-es autó a gyűjteményben, mert Fernando Alonso mindössze egy győzelmet tudott összehozni az autóval, azt is csak akkor, amikor a Brit Nagydíjra betiltották a befújt diffúzorokat. Az autó neve miatt a Ford által beperelt Ferrari végül csak a konstruktőri világbajnokság 3. helyére volt jó, ezért menet közben kirúgták a főtervező Aldo Costát is.

312 B3 „Spazzanevé” – 1973

A hókotrónak csúfolt 312 B3 a korábban már említett 312 B2 utódja lett volna az 1973-as szezonra, de versenyen nem vetették be. A típusjelzést viszont megtartották, Jackie Ickx és Arturo Merzario és monocoque vázzal készített autót kapott, de pontot is alig szereztek vele. 

Pininfarina Sigma – 1969

Ilyennek látta a jövőt a Ferrari és tervezőirodája, a Pininfarina 1969-ben. A Sigmát nem versenyzésre készítették, elsősorban biztonságtechnikai fejlesztéseket mutattak be vele a Genfi Autószalonon. Az autó alapja a 312-es volt, túlélőcella, műanyagból készült biztonsági üzemanyagtank, tűzoltókészülék, biztonsági övek és ráfutásgátló elemek is voltak rajta. 

Ferrari 637 – 1986

A megörökített kiállítás egyik legérdekesebb darabja a 637-es, ami sohasem versenyzett: az autó azért épült, hogy az IndyCarban (akkoriban CART-sorozat) szerepeljen, de inkább a zsarolás eszköze volt Enzo Ferrari részéről, mert a Commendatore nem akarta, hogy kötelezővé tegyék az F1-ben a V8-as motorokat. Az autót végül átadták az Alfa Romeónak, de versenyen a testvérmárka sem vetette be.

248 F1 – 2006

Michael Schumacher utolsó F1-es Ferrarija, a 2006-os 248 F1. Ahogy a korábbi modelleknél, itt is a lökettérfogatot (2,4 liter) és a hengerek számát képviseli a típusjelzés, utalva arra, hogy ez az első újkori Ferrari, ami a szabályok szerint 2,4 literes, V8-as motorral készült. Schumacher egy utolsó rohamra indult a vb-címért az autóval, de végül alulmaradt Fernando Alonsóval és a Renault-val szemben.

LF1 Concept – 2009

Szintén egy koncepcióautó a Fioravanti tervezőirodától, 2009-ből. A jóval később elindított Formula E-re emlékeztető autóba 1,8 literes, turbós benzinmotort és KERS-t álmodtak az alkotói. Nincs első és hátsó szárnya sem, a leszorítőerőt hátul diffúzor állítja elő. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a terv önmagában nem valósult meg, de számos eleme felbukkant azóta.   

512 S – 1970

A versenyautókat bemutató szekció utolsó darabja egy 1970-es 512 S, amely ötliteres, V12-es motorral szerelt sportautó, a Scuderia és privát csapatok egyaránt versenyeztek ezzel a típussal. 1969-től összesen 25 db-ot gyártottak ebből az autóból, 17-et össze is szereltek. A képen látható példány az 1016-os gyári számot kapta, Herbert Müller és Mike Parkes vezette, de balesetbe keveredett az 1970-es Le Mans-i 24 órás versenyen, és kigyulladt. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK