Marko: Soha nem akartam megfertőzni a Red Bull versenyzőit

Forma-1, Helmut Marko, Red Bull Racing
MARKO Helmut (aut), Aston Martin Red Bull Racing Drivers Manager, portrait during the Formula 1 Winter Tests at Circuit de Barcelona - Catalunya on February 19, 2020 in Barcelona, Spain. (Photo by Xavier Bonilla/NurPhoto via Getty Images)
Vágólapra másolva!
A Red Bull tanácsadója tagadja, hogy szándékosan meg akarta fertőzni koronavírussal az istálló F1-es és junior pilótáit, szerinte rosszul tálalták, amit mondott.

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke után Helmut Marko is reagált a koronavírussal kapcsolatban tett saját korábbi kijelentésére. Az energiaitalosok tanácsadója az ORF-nek nyilatkozva kifejtette, hogy szerette volna edzőtáborba küldeni négy F1-es és további 8-10 junior pilótájukat, ahol átvészelhették volna a járvány időszakát, és ami ideális helyszín lett volna arra is, hogy elkapják a koronavírust.

Marko szavait felkapta a nemzetközi sajtó, még a rendszerint mértéktartó BBC is arról írt, hogy a 76 esztendős osztrák szándékosan meg akarta fertőzni a Red Bull versenyzőit. Az érintett most először szólalt meg balul sikerült nyilatkozata óta, és állítja, szó sem volt ilyesmiről.

Félreértették Marko kijelentéseit Forrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Markónak nem a legutóbbi volt az első megnyilatkozása a témában, elsőként Max Verstappennel kapcsolatban jelentette ki, hogy örülne, ha a holland minél előbb elkapná a vírust, mert akkor a szezon elindulása után már nem kellene amiatt aggódnia. Ugyanezen elv mentén haladva mondta, hogy a többi versenyző megfertőződésére is ideális lenne egy közös tábor, azt viszont tagadja, hogy azt szerette volna, ha a pilóták elkapnák a vírust.

Rosszul jött ki az interjú során, mert egybe lett vágva a két válasz – nyilatkozta az Auto Bildnek arra utalva, hogy miután elmesélte a tábor ötletét, a riporter rákérdezett, hogy mi történne, ha a koronavírus aközben csapna le a versenyzőkre. – Ausztriában a koronavírus elöntötte a médiát, nem számít, hogy televízió, rádió vagy újság, minden a vírusról szól. Még az osztrákokra jellemző csípős humort – amit a határokon túl is értékelni szoktak – is csírájában elfojtják ezekben az időkben. De akárhogy is legyen, egy dolog biztos, nem küldöm szándékosan háborúba a fiaimat."

Nem akarták szándékosan megfertőzni a Red Bull versenyzőit - most ez mondja Marko Forrás: Getty Images/2019 Getty Images/Mark Thompson

Marko is azon a véleményen van, hogy a lehető legóvatosabban kell eljárni, de azt azért szeretné, ha a vírus kapcsán lenne „arányérzéke" az embereknek. Szerinte korábban már ő is átesett a fertőzésen, ami azt mutatja, hogy fiatal és életerős sportolók esetében még kisebb a kockázat a súlyos következményekre. „Ha valaki az én koromban, a legveszélyeztetettebb csoportba tartozva képes túlélni a fertőzést,

Ez az egyetlen oka, hogy a koronavírus ellenére fontolóra vettük az edzőtábort. Mindenek előtt ez elterelhette volna a srácok figyelmét és fitten tarthatta volna őket. Szándékos megfertőzésről azonban soha még csak szó sem esett."