Társoldalunk:

A Ferrari már ma megkezdi a szünetet, a Red Bull csak a jövő héten

2020.03.19. 09:00

Élnek a csapatok az új szabályok adta lehetőséggel és eltérő ütemezéssel hajtják végre a kötelező, háromhetes szünetet, ami az augusztusban elmaradó nyári leállást váltja ki.

Az FIA szerdán bejelentette, hogy a Motorsport Világtanács az F1-es bizottság és a stratégiai munkacsoport egyhangú támogatásával jóváhagyta az idei sportszabályzat módosítását, ennek eredményeként az idén nem augusztusban lesz a szokásos „nyári” szünet, hanem március és április során, egyhuzamban, de szabadon választott ütemezéssel kell végrehajtani azt, 3 hét időtartamban.

Néhány csapat még az este folyamán közleményben jelentette be az ütemezést, a leggyorsabban, csütörtöktől a hétfő óta már lényegében zárva tartó Ferrari kezdi meg a hivatalos leállást, így 2020. április 9-én már ismét folytatódhat a munka Maranellóban, amennyiben addig sikerül megfékezni az Olaszországot különösen súlyosan érintő koronavírust.

Maranello már hétfőtől leállt, csütörtöktől a kötelező F1-es szünetet is elkezdik tölteniForrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Ugyanolyan csalódottak vagyunk, mint a rajongóink, hogy nem versenyezhetünk úgy, mint az elmúlt több, mint 70 év során, de amikor egy ilyen súlyos helyzettel állunk szemben, fontos, hogy kövessük a hatóságok iránymutatását és a lehető leginkább korlátozzuk az aktivitásunkat azért, hogy a lehető legnagyobb hatékonysággal feltartóztassuk a vírust. Kivárjuk, hogy javuljon a helyzet és visszatérhessünk a normális kerékvágásba a napi életvitelünkben, a sportok terén, beleértve az autóversenyzést is. Közben együttérzésünket küldjük mindenkinek, akit érint a vírus és azoknak is, akik a frontvonalban harcolnak ellene – áll a Ferrari közleményében.

Az olasz gyártó ügyfelei közül a Haas szintén a csütörtöki leállás mellett döntött, így a maranellói istállóval egyszerre láthatnak újra munkához,

a svájci központú Alfa Romeo Racingnél viszont kisebb csúszással, március 23. és április 13. között szünetel majd a munka. Náluk is később áll le a munka a Red Bullnál, ők március 27-ét célozták meg, de közleményükben kijelentették, hogy ez változhat a vírussal kapcsolatos fejlemények függvényében.

A Haas egyszerre áll le a FerrarivalForrás: HHP/HAROLD HINSON/Andrew Coppley

„Egyetértünk a fertőzésveszély kockázatának csökkentésére tett lépésekkel és szükség esetén további versenyek elhalasztását is támogatni fogjuk – szögezte le az angliai bázissal működő csapat. – Osztozunk azon szurkolóink és a partnereink csalódottságában, akik jegyet váltottak valamelyik elhalasztott nagydíjra és jókívánságainkat küldjük a McLarennél és a Pirellinél dolgozó kollégáinknak a COVID-19 [betegségből] való gyógyulás során, illetve az ausztráliai karanténban lévő McLaren-csapattagoknak is.”

A kötelező F1-es gyárbezárások ütemezése
Mercedes*    
Ferrari március 19. április 8.
Red Bull március 25. április 15.
McLaren március 25. április 15. 
Renault március 30. április 19. 
Racing Point március 25. április 15. 
Alpha Tauri** március 23. április 3. 
Alfa Romeo március 23. április 13.
Haas március 19. április 8.
Williams március 25. április 15. 

* Nem közölt időpontot. 

** Az olasz hatóságok döntése alapján meghatározott intervallum, az F1-es szabályzat miatt ténylegesen feltehetőleg április 13-ig érvényes. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK