Társoldalunk:

FIA: Gyanús a Ferrari motorja, de kétes a csalás bizonyíthatósága

2020.03.05. 14:21

Közleményben próbálja enyhíteni az FIA a botrányt, amit az robbantott ki, hogy titkos megállapodást kötöttek a Ferrarival, miután felmerült, hogy az olasz istálló motorja szabálytalanul működik.

Az előszezoni tesztelés utolsó percei során, lényegében radar alatt kiadott közleménynél részletesebb magyarázatot adott az FIA arra, hogy miért kötöttek titkos megállapodást a Ferrarival, amelynek motorja kapcsán tavaly felmerült a gyanú, hogy szabálytalan eljárásokkal üzemelt.

A közlemény reakció arra, hogy szerdán hét istálló közös kiáltványban kifogásolta az ügymenetet és jogi lépéseket is kilátásba helyeztek. A szövetség viszont kitart amellett, hogy a sportág és a résztvevők érdekeit figyelembe véve választották a kompromisszumos megoldást.

Az SF1000-es motorja teljesen új, gyengébb is a tavalyinálForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

„Az FIA részletes műszaki elemzést végzett a Scuderia Ferrari erőforrásán, ahogy ehhez az FIA Forma-1 világbajnokság minden résztvevője kapcsán joga van. A 2019-es szezon során végrehajtott átfogó és alapos vizsgálatok felvetették a gyanút, hogy a Scuderia Ferrari erőforrása bizonyos értelmezés szerint nem minden pillanatban működött az FIA szabályzata keretein belül. A Scuderia Ferrari határozottan visszautasította a gyanút és kitartott amellett, hogy az erőforrás mindig az előírásoknak megfelelően működött – rögzíti a közlemény.

Az FIA [képviselői] nem voltak teljesen elégedettek, de úgy döntöttek, hogy a további lépések nem feltétlenül eredményeznének végkifejletet az ügy bonyolult jellege miatt és azért, mert lehetetlen megkérdőjelezhetetlen bizonyítékot találni a szabálysértésre.” 

A szövetség közleménye leszögezi, hogy el akarták kerülni egy hosszú, kérdéses végkimenetelű procedúra lefolytatásával járó negatív visszhangokat, valamint rámutatott, hogy a saját bírói és fegyelmi szabályzata (Judicial and Disciplinary Rules – JDR) szerint az FIA-nak jogában áll lezárni az ügyet. Hozzátették, hogy azonnali hatállyal megállapodtak a Ferrarival, hogy a csapat felhagy a (kérdéses) folyamatok gyakorlásával.

Maranellóban és Párizsban maradhat a titokForrás: AFP/Giuseppe Cacace

„Az ilyen típusú megállapodás egy jogi eszköz, amit elismernek bármilyen igazgatási rendszer alapelemeként, számos közhivatal és egyéb sportszövetség is használja vitás esetek kezelésére.” A közlemény rögzíti, hogy a titkosításra a JDR 4-es cikkelyének VI-os pontja ad alapot, e szerint kötelező a titoktartás olyan személyek és szervezetek esetén, akik nem képezik a vizsgálat tárgyát.

Az FIA Forma-1-es világbajnokság szabályozó testületeként az FIA minden szükséges lépést meg fog tenni a sportág, annak szerepe és megítélése védelme érdekében” 

– szögezték le a közleményben. Az egyelőre kérdéses, hogy az újabb, kevés konkrétumot, de újabb részleteket felfedő közlemény lecsillapítja-e vagy éppen felkorbácsolja az indulatokat az ellenfelek körében a jövő héten esedékes idénynyitó Ausztrál Nagydíj előtt.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK