Társoldalunk:

A Ferrari elismerte: idei F1-es motorja gyengébb a tavalyinál

2020.03.02. 09:21

A Ferrari csapatfőnöke elismerte: az idei erőforrásuk nem annyira erős, mint a tavalyi volt. Mindez összefüggésben állhat a Nemzetközi Automobil Szövetség vizsgálatával, amelynek során lényegében kiderült, hogy a vörösök tavaly szabálytalan eszközökkel tettek szert óriási fölényre ezen a téren.

Sokáig a szakértők és a riválisok is meg voltak győződve róla, hogy a Ferrari csupán altat a Barcelonában rendezett szezon előtti teszteken, a kétszer háromnapos gyakorlás végéhez közeledve azonban a vörösök egyre makacsabbul hangoztatták, hogy nem rejtegetnek semmit, egyszerűen nem olyan gyorsak, mint a Mercedes vagy a Red Bull. Az SF1000-nek különösen az egyenesbeli tempója sugallta azt, hogy letekert motorral köröznek, az FIA múlt heti közleménye azonban egészen más megvilágításba helyezte a dolgokat és Mattia Binotto nem sokkal annak megjelenése előtt tett nyilatkozatát.

A Ferrari motorja gyengébb lett az idei szezonraForrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A Ferrari tavalyi autójának legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem tudott annyi leszorítóerőt termelni, mint a riválisok versenygépe, legnagyobb erőssége pedig az egyenesben mutatott tempója, amivel több pályán is ellensúlyozni tudta a gyengébb kanyartempót. Noha a pilóták elmondása és a barcelonai adatok is azt mutatják, hogy leszorítóerőben előrelépett a Scuderia, Sebastian Vettel és Charles Leclerc rendre a végsebességlisták végén, vagy legalábbis hátsó részén kullogott.

Mindezt eleinte azzal magyarázták, hogy a megnövelt leszorítóerő miatt rosszabb lett az autó légellenállása, emiatt a gyengébb egyenesbeli tempó,

az utolsó napon Mattia Binotto azonban elismerte, hogy a motorjuk is gyengébb a tavalyinál.

„A motor összteljesítményének szempontjából nem vagyunk olyan erősek, mint tavaly – nyilatkozta a csapatfőnök. – A megbízhatóságra koncentráltunk, ez pedig valahogyan hatással van teljesítményre. Emellett a légellenállás is jelentős hatással van az egyenesben mutatott sebességre. A nagyobb sebesség érdekében a légellenálláson és a motor erején is dolgoznunk kell, amit kétségtelenül meg is fogunk tenni."

Az F1-insider.com értesülései szerint nagyjából 50 lóerővel gyengébb az idei Ferrar-motor, mint a tavalyi, ami elképesztően nagy szám, már ennek a fele is jelentős eltérés lenne, főleg úgy, hogy a gyártók nem szoktak egyik szezonról a másikra gyengébb motorral előállni, hanem inkább növelnek a teljesítményen. Az idei évre az FIA szigorított az erőforrásra vonatkozó szabályokon, mindössze egy, két és fél literes kiegészítő olajtartályt lehet az autóba szerelni, amivel az olajégetésnek szeretnék elejét venni, valamint az üzemanyagátfolyási sebességet egy helyett immár két szenzorral ellenőrzik, mindezek azonban önmagukban nem indokolják a visszaesést.

Nem elég gyorsak az egyenesbenForrás: NurPhoto via Getty Images/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Nem lehet nem elmenni amellett, hogy a tesztelés utolsó napján kiadott FIA-közleménnyel a szövetség lényegében elismerte, hogy nem volt minden szabályos a Ferrari tavalyi erőforrásával kapcsolatban, az Auto Motor und Sport információi szerint ezért a vörösöknek teljesen új erőforrást kellett építeni az idei évre, amivel egyelőre nem sikerült elérni a tavalyi szintjét. Egy ideig pedig még nem is fogják, Binotto szerint előrelépés ugyanis csak a második fejlesztési lépcső bevezetésekor várható, amit ideális esetben a hetedik futam után fognak bevetni.A légellenálláson előbb tudunk javítani, mint a motor erején, utóbbival meg kell várnunk a második erőforrás bevetését" – mondta a csapatfőnök, aki kijelentette, az egykörös tempó terén nagyobb a lemaradásuk, mint a versenytávon. A tavalyi szezonban pont az időmérős tempó volt a vörösök erőssége, ekkor tudták ugyanis a legnagyobb előnyt kovácsolni az extraerős motorjukból.

A riválisok kiakadtak

Az FIA – gyaníthatóan nem véletlenül – pont a tesztelés utolsó napjának végére időzítette a Ferrari tavalyi motorjának szabályosságáról semmit sem mondó, ám mégis sokat eláruló közleményét, akkorra, amikor a legtöbb csapatfőnök és illetékes személy már elhagyta a pályát, a csapatok pedig megkezdték a felszerelés elpakolását. Ennélfogva érdemi reakciót valószínűleg csak az Ausztrál Nagydíjon fogunk kapni a riválisoktól a Ferrari motorjával kapcsolatban, többen azonban nevük elhallgatását kérve nyilatkoztak a BBC-nek.

Az ellenfelek nincsenek elragadtatva attól, ahogy az FIA lezárta a Ferrari elleni vizsgálatotForrás: NurPhoto via Getty Images/Joan Valls/NurPhoto/Joan Valls

A véleményüket megosztó istállók egyáltalán nem elégedettek az FIA közleményében foglaltakkal, szeretnék világosan megtudni, hogy a Ferrari motorja tavaly mindenkor megfelelt-e a szabályoknak, vagy sem.

Úgy vélik, ahelyett, hogy válaszokkal szolgált volna, az FIA újabb kérdéseket vetett fel az üggyel kapcsolatban.

  • A büntetés elmaradása azt jelenti, hogy a vörösök autója tavaly végig szabályos volt?
  • Amennyiben igen, akkor ezt miért nem írták le, miért volt szükség egyezségre, és mik ennek az egyezségnek a részletei?
  • Hogyan bízhatnak meg ezek után a csapatok az FIA-ban, hogy ha a szövetség nem képes úgy lefolytatni egy technikai vizsgálatot, hogy a végén közli, szabályos volt-e amit talált, vagy sem?

A BBC megkerésére a Ferrari nem kommentálta az FIA közleményét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK