Vágólapra másolva!
Az idei évben az Alfa Romeo F1-es tesztpilótájaként tevékenykedő Robert Kubicát főnöke képesnek tartja arra, hogy akár a mezőnybe is visszatérjen. Frédéric Vasseur azt szereti a lengyelben, hogy nyomást helyez a csapatra.

Komoly érték az Alfa Romeo F1-es istállója számára az újdonsült fejlesztőpilóta, Robert Kubica – jelentette ki az alakulat csapatfőnöke, Frédéric Vasseur ezen a héten egy varsói rendezvényen. A szakvezető a legjobbak közé sorolja a lengyelt, és szerinte az sem elképzelhetetlen, hogy látjuk még versenyezni a királykategóriában.

„Úgy gondolom, nagyon fontos lépés számunkra, hogy a csapatban tudhatjuk őt" – mondta Vasseur az Alfa Romeo Racing új főszponzora, a pilótát patronáló lengyel állami olajtársaság, az Orlen sajtóeseményén az Eleven Sports televíziónak. A szakvezető megjegyezte: 2019-ben az egyenletes teljesítmény volt az Alfa istálló legkínzóbb problémája, Kubicától pedig azt remélik, hogy az előző évi versenytapasztalattal komoly segítséget nyújt majd Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi idei, C39 típusjelű autójának fejlesztése során.

Az Alfa Romeónak szüksége van Kubica tapasztalatára Forrás: NurPhoto via Getty Images/Jose Breton/NurPhoto/Nurphoto

Kubica számára pokolian nehéz, mégis tündérmesébe illő volt a 2019-es F1-es szezon: a borzalmas ralibaleset, majd az azt követő nyolcéves távollét után csoda volt, hogy egyáltalán sikerült visszatérnie, ám a fennállása legpocsékabb idényét futó Williams kötelékében kapott lehetőséget, ahol ráadásul a fiatal generáció egyik legígéretesebb tagja, a Mercedes-junior George Russell volt a csapattársa. A nehézségek közepette a pilóta és a csapat viszonya puskaporossá vált, borítékolható volt a szakítás, szeptemberben pedig biztossá vált, hogy a felek útjai elválnak.

A szezon lezárultával számos pletyka terjengett azzal kapcsolatban, hol folytatja pályafutását az egyszeres nagydíjgyőztes, míg végül – ahogyan a régi mondás tartja – „jutott is, maradt is". A személyes főszponzor támogatása révén a pilóta egy BMW-vel versenyezhet a Német Túraautó Bajnokságban (DTM), de megmarad az F1-es kötődése is. Noha a Haas is hívta, mint fejlesztőpilótát, végül az Alfa Romeo lett a befutó, amiben egyébként Vasseur személyének is fontos szerepe volt:

– fogalmazott a szakember, aki 2016-ban, egyetlen szezonon át irányította a franciák gyári csapatát, s tőle származott az a kezdeményezés, amelynek folyományaként Kubica 2017-ben több ízben is tesztelt a gárdánál, s amelynek hatására el tudott helyezkedni a Williamsnél. Vasseur hozzátette: „Most minden tekintetben megfelelő volt az időzítés a leigazolására, hiszen sok közös dolgunk, projektünk lesz."

Barcelonában kétszer fél napon át tesztelte az Alfa Romeo idei autóját a lengyel Forrás: Getty Images/RUDY CAREZZEVOLI/Rudy Carezzevoli

A helyzetet nyilvánvalóan bonyolítja majd, hogy Kubicának túraautós fonton is helyt kell állnia: „Természetesen nem volt könnyű összehangolni a dolgokat. Komoly program vár rá idén, ráadásul tudom, nagyon fontos volt számára, hogy valamennyire a rendszerben maradjon és folytathassa a versenyzést is. Úgy érezte, ha csupán a fejlesztéssel kapcsolatos munkára összpontosítana, versenyzés nélkül, azzal valamennyire eltávolodna a rendszertől.

– fogalmazott az Alfa-főnök.

Annyi bizonyos, hogy Kubicának jót tett a váltás, és ennek máris jól látható jelei vannak. Míg tavaly a Williamsnél – pláne a szezon utolsó harmadában – szinte ki volt közösítve, addig új munkaadójánál újra jókedvű és mosolygós, ráadásul az Alfa-táborban nem spórolnak a dicséretekkel sem.

Vasseur a kiemelkedő képességű és tudású pilóták közé sorolja a lengyelt, azok között is a legjobbak közé.

„Nem szeretek olyan srácokkal együtt dolgozni, akikkel túlságosan könnyen megy a közös munka. Hogy miért? Azért, mert kell, hogy némi feszültség és nyomás legyen rajtunk, ami előre viszi a dolgokat.

Már az első barcelonai teszt után is ezt tapasztaltuk, szóval nagyon elégedettek vagyunk az eddigiekkel" – mondta a szakvezető.

Vajon még versenyezni is látjuk az F1-ben? Forrás: Getty Images/2020 Getty Images/Mark Thompson

Kubica már 35 éves, így az általános közvélekedés szerint már nem lesz több sansza arra, hogy visszatérjen az F1 mezőnyébe. A kedvencét a világ minden tájára kísérő lengyel szurkolóhad, valamint a más nemzetiségű szimpatizánsok persze remélik, hogy adódhat még erre lehetőség.

Maga Vasseur sem zárja ki, hogy ez megtörténhet, ám a csapatfőnök nyomatékosította, hogy Kubicával szemben is ugyanaz az elvárás, mint a gárda összes többi munkatársával: az, hogy az előttük álló idényre összpontosítsanak.

„Igen, miért ne?" – felelte a francia szakember, amikor az Eleven Sports arról kérdezte, hogy szerinte kínálkozhat-e még lehetőség Kubica előtt az F1-es versenyzésre.

Amit idén nálunk és a DTM-ben csinál majd, biztosan hatással lesz a jövőjére, de fontos kijelenteni, hogy a megállapodásunk értelmében kizárólag 2020-ra összpontosítunk. Nem csak ő vagy én, hanem a csapat összes többi tagja is!"